B-terv, Costa Rica

2017. szeptember 07. csütörtök, 10:45 - utazomajom
Costa Rica Élménybeszámolók

Egészen 2016. júniusáig a budapesti középvezetők megszokott életét éltem; sok stressz, viszonylag jó pénz, kevés szabadidő. Talán abban különböztem más hasonló sorsú férfiaktól és nőktől, hogy azt mondogattam magamnak, ha ez és ez nem úgy alakul, ott van még mindig Costa Rica. Korábban, több mint tíz évvel ezelőtt huszonévesként már éltem a latin-amerikai országban, és nehezen törlődött ki az emléke a karibi pura vidának, csupa életnek, ahogy itt az emberek köszönteni szokták egymást és ami az itteni életet röviden jellemzi.

Az elhatározás nem egyik napról a másikra született meg, de egy napon azon kaptam magam, hogy Costa Ricában élek és hiába van egy haza szóló jegyem, mégsem megyek haza. Történetem ezen a vidéken nem számít egyedinek. Élnek itt fiatal utazók, digitális nomádok, párok, családok kisgyerekkel, akik egyszer egy nap elfelejtettek hazamenni. „Soha nem terveztem, hogy itt maradok, ugyanakkor nem döntöttem az elutazás mellett sem.” – hallom mindenfele.

Mi csábítja ide az embereket, mit látnak ebben az országban? Mi az a kincs, ami ide vonzza a modern kor aranyásóit?

Érintetlen környezet; nagy kiterjedésű dzsungelek, esőerdők, hegyek, vulkánok, vízesések és mesébe illő, néptelen tengerpartok. Biodiverzitás; minden élő, mindenhol állathangok – reggel a majom bőg, délután papagájok kurjongatva húznak el a fejed felett, este békák és más tücskök-bogarak adják az álmodhoz a zenét, miközben a gekkó csettintget vígan a szobád falán. Klíma; a középső régió magaslati klímája kellemesen hűvös, ezt a régiót elhagyva az éghajlat trópusi, sok a pára, sok az eső és nagy a meleg. Az életritmus teljesen eltér a nyugati világban megszokottaktól; itt senki nem ró meg, ha nem vagy szorgalmas, senki nem szól rád, ha egész nap fekszel. Senki nem stresszel a határidők miatt. Főnök sincs. A nyugati világban mindenki kínosan ügyel az öltözékre, itt strandruhában és papucsban jársz, nem kell az öltözködésre egyáltalán figyelni. Más latin országokhoz képest a közbiztonság viszonylag jó, de persze meg sem közelíti a magyar léptéket. Ebben a tekintetben nagyon el vagyunk kényeztetve.  Az egészségügyi ellátás jó, megfizethető. Costa Ricában megvan az az illúzió, hogy természetben élsz, ugyanakkor a civilizáció biztonsági hálója egy karnyújtásnyira van.

Hajlamos az ember úgy láttatni ez az országot, mint magát a földi paradicsomot, azonban pár hónap után ez az ország is kimutatja a foga fehérjét. Bizonyos élelmiszerek nagyon drágák; sajt, felvágottak. Bizonyos zöldségeknek megfejthetetlen okokból magas az áruk, mint a hatszáz forint/kilóért árult krumplinak. Costa Rica nem rendelkezik történelmi örökséggel, nincsenek szép koloniális városok, mint Nicaraguában vagy Guatemalában, az építészet kimerül a bodegák egymásra halmozásában, ami az európai szem számára lehangoló látvány. A közlekedés nehézkes, autópályák nincsenek, az autóutak egy sávosak, jó esetben 50 km/órával lehet haladni rajtuk. Nem is csoda, hogy egy kétszáz kilométeres út eltarthat egy egész napig. A korrupció itt is átitat mindent, a gyerek már középiskolában megtanulja, ha egy dollárt ad az igazgatónak, nem kell egyenruhát viselnie. Mindent átsző emiatt a bizonytalanság, senki nem tudja mit, hogyan kell elintézni. Úgy mondják, hogy mindent neked kell tudni, mert akinek tudnia kéne, az nem tudja. Végezetül a híres latin lustaság. A minap eldugult a vízvezeték, mert a békák ikrákkal rakták tele. Kihívtam a szakembert, aki hosszas unszolásra érkezett csak meg, kitisztította a vezetéket, majd közölte, hogy inkább megmutatja, miként tegyek legközelebb, mert nem akar ennyit – hét kilométert – autózni, hiába fizetem meg a munkáját. Ilyen ez a costa rica-i lustaság: megvesztegethetetlen, megdönthetetlen és motiválhatatlan.

Az ország karibi partvidékén élek, Puerto Viejo-ban, egy apró halászfaluban, pontosabban attól is öt kilométerre, a Karib-tenger partján. Ez a vidék ez fekete Costa Rica, hiszen többnyire Jamaicáról vagy Panamából betelepült fekete lakosság lakja. A központi kormányzat emiatt kevesebb fejlesztési forrást biztosít a régiónak, ami miatt ez a vidék elmaradottabb, mint az ország többi része. Fejlettségben nem lehet összehasonlítani a Csendes-óceán partvidékével, ahol olyan kiépített üdülővárosokat találni, mint Floridában.

A bérelt házunktól száz méterre van a tenger, körülötte dzsungel. Az élet lassú, visszafogott. Mindenki biciklivel jár. Szombatonként őstermelői piac van. Kedden taco Tuesday és a lányoknak ingyen van az ital. Néha napján reggie night valamelyik helyi klubban. Poszter-tengerpartok, érintetlen dzsungel, állatok nyüzsgése. A környéket időszakonként ellepik a turisták, de a tengerpart akkor sem lesz zsúfolt.

Ugyanakkor még közel egy év után is éjjel néha arra riadok, hogy a tenger hullámzása és a gekkó csettintgetése mögött hiányolom a budapesti éjszaka villamosainak hangját.

Írta: Ivády Nóra, a goodaysblog szerzője

Talán ez is érdekelhet