Részeg béka és apáca miatt állt a Wizz Air járata – Rendőrök szedték le a magyar fiatalokat a gépről
Nem mindennapi jelenetek játszódtak le a Budapest–Larnaka Wizz Air-járatán. Egy békajelmezbe, illetve apácának öltözött társaság részegen hangoskodott, nem követte a személyzet utasításait, végül pedig rendőrök érkeztek a repülőgéphez.
A látványos sztori már a beszállásnál kezdődött. A szeptember 20-i Budapest–Larnaka járaton utazó fiatalok a beszámolók szerint alkoholos befolyásoltság alatt álltak, és alkoholt is vittek magukkal a gépre. A társaság tagjai közül ketten meglehetősen feltűnő öltözékben jelentek meg, egyikük békának, másikuk apácának öltözött. A helyzet akkor vált igazán kellemetlenné, amikor a társaság a vészkijáratnál foglalt helyet, és a légiutas-kísérő felszólítása ellenére sem akartak elülni onnan. A fiatalok ezt követően hangoskodni kezdtek, majd a vezető légiutas-kísérőnél is reklamáltak.
Nem sikerült őket jobb belátásra bírni
A történtekről a Wizz Air is részletesen beszámolt. A társaság közlése szerint
az alkoholos befolyásoltság alatt álló utasok többszöri felszólítás ellenére sem tartották be a személyzet utasításait, agresszívan léptek fel a légiutas-kísérőkkel szemben, és közben a beszállást is akadályozták. A személyzet több alkalommal megpróbálta rendezni a helyzetet, de az utasok nem működtek együtt. Emiatt a kapitány úgy döntött, hogy leszállítják őket a repülőről.
Csakhogy ekkor sem lett vége az ügynek. Az érintettek kezdetben nem voltak hajlandók elhagyni a gépet, ezért rendőri intézkedésre volt szükség. Végül nyolc rendőr érkezett a járathoz, és ők szállították le a társaságot.
A Wizz Airnél ennek komoly következménye lett
A légitársaság egyértelművé tette, hogy a fedélzeten tanúsított agresszív vagy a biztonságot veszélyeztető viselkedéssel szemben zéró toleranciát alkalmaz. A Wizz Air szerint az utasok és a munkatársak biztonsága minden körülmények között elsődleges, ezért elfogadhatatlannak tartják az olyan magatartást, amely nemcsak a járat indulását akadályozza, hanem a többi utas nyugalmát is megzavarja.
Az ügyben a légitársaság nem állt meg a járatról való eltávolításnál, az érintett utasokat feketelistára tették, így a jövőben nem utazhatnak Wizz Air-járatokon.
A Wizz Air általános szállítási feltételei egyébként is lehetővé teszik az utazás megtagadását vagy az utas eltávolítását a járatról többek között akkor, ha valaki alkohol vagy drog hatása alatt áll, veszélyt jelenthet másokra, illetve ha magatartásával veszélyezteti a repülőgép vagy a fedélzeten tartózkodók biztonságát.
Így a különös jelmezekkel induló larnakai utazás a béka és az apáca számára meglehetősen gyorsan véget ért. A nyaralás helyett rendőri intézkedés, a hazafelé útra pedig Wizz Air-kitiltás lett a történet vége.