Hogyan készüljünk fel egy nagyobb utazásra?
Lassan itt a jó idő, amit azt jelenti, hogy elkezdhetjük tervezni a kirándulásokat, nagyobb túrákat és nyaralásokat. Ha a helyszínre autóval érkezünk, a nagy távolságot azzal készülünk megtenni, akkor alaposan át kell gondolni, mit viszünk magunkkal.
Minden évben nagy kihívást okoz a családok számára, hogy hatékonyan pakoljanak be a csomagtartóba.
Létezik tuti módszer?
A nyaralás előtti napok egyszerre izgalmasak és stresszesek. Ha gyerekekkel utazunk, akkor még a saját holmijaink mellett az övékét is át kell nézni, illetve rávenni őket egyáltalán a pakolásra. Mindent be kell készíteni, amire a nyaralás során szükség lesz. A biztosítás sem maradhat ki, amit szerencsére gyorsan és hatékonyan elintézhetünk a Genertel Biztosító oldalán. Sajnos a rövidebb-hosszabb utazások során is előfordulhatnak balesetek, amelyekre jobb felkészülni.
Az autós utazás során külön kihívás, hogy a csomagtartóba mindent megpróbáljunk berakni, amire szükség lesz a nyaralásnál. A hajtogatás mellett a bőröndök elrendezésével is helyet takaríthatunk meg. Nem feltétlenül elegendő annyi, hogy egymásra pakoljuk őket, a keskenyebb oldaluk mentén egymás mellé helyezve akár sok helyet is megspórolhatunk. Kezdjük a műveletet a hajtogatással, hogy alaposan fel tudjuk tölteni a bőröndöket, táskákat.
Az egyik legegyszerűbb technika, amit a rendszeresen utazók is alkalmaznak, ha felcsavarjuk a ruhákat. A lényege, hogy egy hosszú téglalapot kell alkotni a ruhadarabból, majd feltekerni minél szorosabban. Nadrágoknál nagyon egyszerű a feladat, elég hosszában félbehajtani, majd lentről felfelé tekerni. Pólóknál és más ruháknál hajtsuk be a kiálló részeket még a tekerés előtt.
Ha a felcsavarás nem szimpatikus, akkor rendszerezhetünk. Elég a hagyományos módon kocka vagy téglalap alakúra hajtogatni a ruhákat. A keskeny oldaluk mentén, az élükön helyezzük be őket a bőröndbe. Ha útközben van szükségünk valamire, nem kell az egész ruhatárat kipakolni, szín vagy minta alapján egyszerűen megtalálhatjuk a ruhát.
Jól kombinálható ruhákat válasszunk
Pláne, ha egy nagyobb utazásra indulunk. Úgynevezett kapszularuhatárat érdemes összeállítani, egyszínű felsőkkel, amelyek illenek szinte minden nadrághoz, szoknyához, elegáns és hétköznapi szettekben is megállják a helyüket. A forró és a hűvösebb időre is készüljünk fel. A vékony anyagú, pamut ruhadarabok általában kevesebb helyet foglalnak, de emellett kényelmesebb viseletet is nyújtanak, még kánikulában is jól szellőznek. Sokan nem szeretnek a nyaralás során a mosással bajlódni, pedig ez egy nagyon egyszerű módszer arra, hogy még több helyet takarítsunk meg.
Érdemes hamar elkezdeni a felkészülést
Természetesen nem kell már hónapokkal előtte bepakolt bőröndökkel lenni otthon, de az utolsó pillanatra sem szabad hagyni a felkészülést. Készítsünk listát és többször ellenőrizzük le, hogy nem maradt ki semmi.