Élménybeszámoló – Kínai Népköztársaság

Már a repülőről leszállva egyből érezhető volt a száraz, hideg levegő amint a pekingi repülőtér termináljába sétáltunk. Kíváncsian kerestük a sort, ahol megkaphatjuk az ingyenes 72 órás vízumunkat, de ennyire ne rohanjunk előre. Bécsből indultunk neki a 10 órás repülésnek, ahol nagyon nehezen akartak felengedni a gépre, hiszen nem volt vízumunk, az ingyenes 72 órás lehetőségről pedig nem hallottak. Miután a teljes személyzetet összehívták, megállapították, hogy nem vagyunk rá jogosultak, holott a nagykövetség néhány nappal az indulás előtt az ellenkezőjét állította. Kis apró kopott könyvből keresték ki a jogszabályt, -ami alapján végül igazat adtak nekünk.

Pekingi repülőtér

Visszatérve a pekingi repülőtérre, a belépéssel kapcsolatban nagyjából 20 ablak áll az érkező utasok rendelkezésére, ebből kettő az átszálló utasok számára, egy pedig a 72 órás vízumot igénylőknek. A sor óriási volt, ezért próbáltam megkérdezni, hogy lehet-e esetleg másik ablakhoz menni, de sajnos nem találtam angolul beszélő személyt a reptéren. Ha idegen nyelven szólítjuk meg a kínaiakat, általánosságban elmondható, hogy a kezüket feltartva hátrébb szökelnek néhány lépést, majd a fejüket csóválva tudatják, hogy annak ellenére sem beszélnek idegen nyelvet, hogy külföldiekkel foglalkoznak.
Így tehát kivártuk a 3-4 órás sort, aminek a végén egyetlen rendőr hölgy vizsgálta alaposan a vízum igénylőket. Egy papír kitöltése után percekig hasonlított az útlevelemben lévő képhez. Megkért, hogy merre nézzek, ne mosolyogjak, álljak arrébb, hajoljak lentebb, majd jelezte, hogy mivel szerinte nem én vagyok a képen, így nem tudok továbbjutni. Próbáltam győzködni, hogy azért egy picit csak hasonlítok rá, de hajthatatlan volt, tovább küldött egy “bizottsághoz”, ahol az egyik idősödő úr a mellényzsebéből elővett egy nagyítót, amivel elkezdte vizsgálni az egyébként nem túl jó minőségű útlevélben található fekete-fehér képet, majd az arcom, nagyítóval. Végül 20-30 perc után abba mentek bele, hogy készítenek rólam további képeket és beengednek az országba.
Amikor másodjára léptünk Pekingbe már okosabbak voltunk, előre rohantunk az ablakig, és így elsőre értünk oda. Igaz, senki sem volt annál az ablaknál, de egy másik helyen ülő kolléga intett, hogy beenged minket. Maximum 5 perc alatt le is tudtunk a korábban 3-4 órát is igénybe vevő procedúrát. Később egy kevésbé szerencsés utastársamtól megtudtam, hogy bizony akik nem siettek, még az első alkalomnál is tovább időztek ott.

Az élet Pekingben

Pekingben információhoz jutni nagyon nehéz. Egyrészt azért, mert bátran állítom, hogy senki sem beszél angolul, másrészt mert az ország egyszerűen nem kompatibilis a miénkkel. Térképet nem használnak, többféle neve van az egyes helyeknek, nem minden utcát neveznek el, illetve az országban nem engedélyezett a legnagyobb nyugati vívmányok használata: google, facebook, yahoo és ezekhez hasonló “veszélyes” oldalak, alkalmazások. A repülőtérről a városba legegyszerűbben az expressz vonattal lehetséges, ára 25 jüan és nagyjából fél óráig tart. A városon belüli utazásra mi metrót használtunk, egy irányba 3 jüant kellett fizetnünk. Peking a világ legforgalmasabb metróhálózatával rendelkezik, szinte bárhová eljuthatunk a jelenleg használható 18 vonalon, amiket külön színek jelölnek. Teljes hossza 544 km. A megállók előtt átvilágító kapukon kell végighaladnunk, csomagunkat pedig külön szalagra helyezve vizsgálják át, azonban egy percnél sosem tartott tovább a teljes művelet.

Szállásunkat a Tiltott Város mellett található Days Inn Forbidden City Beijing hotelbe foglaltuk két éjszakára 465 jüanért. Megtalálása nem ment zökkenőmentesen, mert az oldalon lévő cím helyén a Nemzeti Múzeum áll, de tőle nem messze a Nanheyan utcában található a hotel. Az alagsori szobához apró ablak tartozott, az internet nagyon lassú volt, és a fent említett oldalak, keresők nem működtek. Gyakorlatilag néhány nemzetközi oldalt értünk csak el a kínaiakon kívül. Kis pihenés után elindultunk az 5 percre fekvő Wangfujing utca felé. Az oda vezető úton már a fura ételek sikátorában találtuk magunkat. Többek között tücsköt, bogarat, skorpiót, mini egészben sült kacsát, rántott tengeri csillagot, skorpiót kínáltak a helyi árusok. A sétálóutcát elérve már éreztük az órási szmogot. Fura látni, hogy a helyieknek maszkot kell viselniük a mindennapjaik során, mintha valamilyen távoli galaxisban lennénk, ahol nem jutnánk tiszta levegőhöz. Mi is felvettük, nagyon kényelmetlen és kellemetlen volt viselni, ehhez képest úgy tűnt, hogy ők már nagyon megszokták. Volt, akinek a ruhájához illő színű maszkja volt, de egészen különös formájúakat is látni. Gyakorlatilag egy öltözködési eszközzé vált a sapka és a sál mellett. Az épületek egyhangúak, szürkék, kocka alakúak. Óriási tereken nem tűnik fel, hogy mennyien is vannak a kínaiak. Leggyakoribb közlekedési eszközük a motor és a bicikli, amit egybeépítenek egy kis kétkerekű kocsival, riksaszerű szerkezetté. A járművek kormányaira egy különös alakú belebújós overálszerű anyagot varrnak a hideg ellen, ami félig a testüket is védi. Általánosságban elmondható, hogy Kína fővárosa inkább hasonlít egy lepukkant kommunista gyárvárosra mintsem egy modern metropoliszra. A szmogtól a helyi lakosok köhögnek, köpködnek az utcán. Széles utakon többségében régi típusú autók haladnak, a forgalmat a nagyobb csomópontokban és a Tiltott Város közelében rendőrök irányítják. Ha egy-egy nagyobb tekintélyű úr halad el az úton, szinte teljesen leáll a közlekedés.

Tianmen tér és a Tiltott város

A Tiananmen tér előtt állva fogalmazódott meg bennem, hogy Észak-Koreát képzeltem eddig ehhez hasonlónak. A 64 focipályányi teret rideg egyenruhába öltözött rendőrök, katonák sokasága vigyázza, a szemben lévő Tiltott Város kapuján pedig a híres forradalmár, Mao Ce-tung több méteres tekintélyt parancsoló képe magasodik.  A közel 14 év alatt megépített Tiltott Várost az UNESCO a világörökség részének nyilvánította. Itt található a világ legnagyobb máig megmaradt ősi faszerkezete. A 10 méter magas fallal és 5 méter széles vizes árokkal körül vett város már több filmben is szerepelt, a leghíresebb közülük Az utolsó császár. A palota 961 méter hosszú, 760 méter széles és összesen 9999 helyiség található benne. A Tiltott városból kijutni sem egyszerű: egészen a másik oldalt lehet csak elhagyni a helyet, jó hosszú sétával.


Sokaknak nincs a lakásban mosdó sem, így Kínában egymást érik a publikus wc-k, ezeket tábla és erős orrfacsaró szag is jelzi. Bent ne lepődjünk meg, ha angol wc-k helyett csak egy termet találunk fal mellett lyukakkal, válaszfalak nélkül. Gyakorlatilag közösségi élménnyé emelték ezt a kényes tevékenységet, egymástól 20 cm-re guggolva lehet könnyíteni magunkon egy fáradt nap után.

Ég temploma

Peking déli részén található a második leghíresebb látnivaló az 1420-ban épült Ég temploma. Első körben sötétedés után érkeztünk, viszont kívülről kivilágítottnak tűnt a park. A belépő befizetése után azonban észrevettük, hogy gyakorlatilag néhány halványan világító fényforrás van csak, így a telefont zseblámpaként használva tettünk egy kört, majd konstatáltuk, hogy ha valamit látni is szeretnénk, másnap kell visszajönnünk. Nappal egészen kellemes élmény volt. A parkba 10 jüanba kerül a belépő, azonban ha a templomot közelről is meg szeretnénk nézni, 30 jüant kell fizetnünk. A park tele volt helyiekkel: idősek és fiatalok egyaránt élvezték a napsütést. Néhányan csoportosan táncoltak, mások önállóan az út közepén, a zenét pedig egy kis hordozható magnó biztosította. Az épületek fa korlátjain idősek kártyáztak, táblás játékokkal játszottak, illetve volt olyan is, aki a ketrecben lévő madárkáját sétáltatta. A park közepén található a szintén Világörökség részéhez tartozó Ég temploma, melynek építésekor szigorúan alkalmazták a vallás elveit. Sötétkék cserepekkel borították a kör alapú templom tetejét, amelyek a mennyet jelképezik. A Ming-dinasztia és a Csing-dinasztia uralkodói minden évben ellátogattak ide, hogy egy ceremónia keretében jó termésért imádkozzanak.

A parkhoz közel található a Föld alatti város, amit mi sajnos kihagytunk, azonban érdemes ellátogatni oda is. Mao egy esetleges támadástól tartva várost építtetett a föld alá, ahová szükség esetén Peking teljes lakosságának 40%-a is biztonságba helyezhető. A helyiek többsége már nem is tud róla, inkább turistalátványosságként szolgál. Az Ég templomától néhány perc sétával elérhető a Hongqiao Market, más néven a Pearl Market, ahol többek között gyöngyöket árulnak, viszont külön szint van az elektronikai cikkeknek, ruháknak, táskáknak is. Találtunk egy nagyon jó és olcsó japán árukkal feltöltött üzletet, illetve a legalsó szinten több étterem közül is választhatunk.

Kínai nagy fal

Ha már Pekingben voltunk, elhatároztuk, hogy megnézzük a Kínai nagy falat is. Legközelebb a két óra vonatozásra található Badalingnál van lehetőségünk erre. Először is a Xizhimen metrómegálló mellett fekvő Északi vasúti pályaudvarra kell mennünk, ahonnan indul az S2-es vonat. Indulna, mert ottjártunkkor sajnos sokkal szerényebb kínálat volt az interneten meghirdetettnél, már ami az indulási időpontokat illeti. A következőre 3 órát kellett volna várni és csak sötétedésre értünk volna a falhoz. Az ott sündörgő hiénák felajánlották, hogy borsos áron elvisznek minket minibusszal, viszont mi úgy döntöttünk, ha már így alakult, akkor helyette ellátogatunk az olimpiai faluba.

Olimpiai falu

A metrómegállóból feljutva hatalmas téren találtuk magunkat, ahol csak sejteni lehetett, hogy egykor nyüzsgő tömeg igyekezhetett a sporteseményekre. Mára ennek semmi nyoma. A megállók jó részét teljesen lezárták, éttermek, boltok poros táblái jelzik, hogy valaha itt lüktető élet lehetett. Sok sávos széles utakon talán összesen 3 autót láttunk elhaladni fél óra alatt. Messziről látni az olimpiai nyitó-, és záróünnepség helyszínét, a Pekingi Nemzeti Stadiont, ismertebb nevén a Madárfészket. A stadion az olimpia ideje alatt 91 000 néző befogadására volt képes, azóta ezt a számot 80 000-re csökkentették. Az építmény 330 méter hosszú, 220 méter széles, a magassága 69,2 méter. A másik híres épület a vízi sportágaknak helyet adó Pekingi Nemzeti Vízi Központ, más néven a Vizeskocka, a kikövezett út ellentétes oldalán. A világ legnagyobb tetrafluor-etilénnel fedett épülete. Az uszoda 17 000 néző befogadására alkalmas. Igazán szép látványt sötétedés után nyújt, amikor is kivilágítják a hatalmas áttetsző oldalát.

Turista csapda

Kínában szinte senki sem beszél angolul. Ezt használják ki a következő csapda alkalmával. Az utcán megszólít egy angolul tökéletesen beszélő jól szituált pár, majd szóba elegyedik veled. Ha van bármilyen kérdésed segítenek eligazodni, megmutatják a legjobb, helyiek által látogatott boltokat, éttermeket, mondván, hogy egyszerűen csak bandázni szeretnének külföldiekkel. Kis idő elteltével felvetik az ötletet, hogy igyatok meg egy kávét/teát egy bárban, majd közösen fizetitek a számlát. Ezt nem szabad elfogadni, hiszen méreg drágán fogják mérni az italt, bármilyet is kérsz. Képesek akár 100 szoros árat is a számlára írni, majd bizonygatják, hogy Pekingben ilyen drágák a teák, de ők igyekeztek az olcsók közül választani.

Air China

Hosszú layover esetén a légitársaság ingyenes szállást biztosít, de ezt minden esetben előre kell igényelni.

  • Ferenc Pápai

    Szia! Hasonlóan jártunk mi is Koppenhágában azzal az “apró” különbséggel, hogy minket nem is engedtek fel a gépre. Úgy tűnik ott nem volt ” Kis apró kopott könyv” Pedig az eljárás ugyanaz volt, Követségen kértünk vízumkérő lapot ahol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy nem kell majd Pekingben kapunk 72 órás vízumot. A koppenhágai reptéren nem is tudtak ilyenről csak 24 órás tartózkodásról amikor is a repteret elhagyni sem lehetett. Mi hajóúttal folytattuk volna. Ti hova mentetek tovább?
    A kínai nagykövetségen nem hajlandóak állásfoglalást adni, hogy jogi úton tudjuk követeléseinket behajtani.
    Egy kérdésem lenne, nem tudod véletlen mi volt pontosan az az ominózus “Kis apró kopott könyv?