167. nap: Nem akar mindenki átvágni Balin
Balin és úgy általánosságban Délkelet-Ázsiában egy idő után zavaró, hogy mindenki ránk akar sózni valamit; terméket, kirándulást, taxi szolgáltatást, stb. Egy idő után már reflexből utasítunk vissza mindenkit az utcán, aki felénk közeledik, pedig nem akar mindenki átverni.
Az Ubud központjához közel taláható rizsföldeken sétáltam, amikor összetalálkoztam egy kókuszárus nénivel. Már első látásra is nagyon kedvesnek tűnt. Épp a telefonomon bújtam a térképet, amikor leszólított, hogy merre tartok. Készségesen segített az eligazodásban, elárulta, hogy egy kört tudok megtenni a rizsföldek körül, csak menjek egyenesen, aztán forduljak balra. Utána megemlítette, hogy egyébként kókuszt és házi kókuszolajat is árul, de akkor még nem vásároltam tőle semmit. Végül nem találtam meg azt az utat, ami balra fordult volna, úgyhogy ugyanazon az úton mentem vissza, így újból találkoztam a nénivel. Ekkor úgy döntöttem, hogy veszek egy kókuszt, mert kezdek éhes lenni és egyébként is nagyon kedvesen kínálta, sőt még az ára is olcsóbb volt, mint a központban. Hatalmas kókuszt kaptam, így ott ücsörögtem nála vagy fél órán keresztül. Miközben a kókuszt szürcsölgettem, néztem, ahogy a szertartásra készíti a kis kosárkákat a kókuszfalevélből és még egy kicsit beszélgetni is tudtunk, mert a néni tudott pár szót angolul. Az itt töltött fél óra alatt azt is megfigyeltem, hogy egyesek hogyan reagálnak a néni szavaira. Ő mindenkinek kedvesen kínálta a kókuszt, egyáltalán nem volt olyan rámenős, mint például a taxisok, de voltak, akik még annyit se tudtak neki válaszolni, hogy nem kérek köszönöm, hanem fejüket lehajtva továbbmentek.
Az utazás előző napjairól, Thaiföldről, Malajziáról, Vietnamról, Ausztráliáról és Indonéziáról itt olvashatsz.