Már nagyon-nagyon régóta szerettem volna eljutni Marmarisba, de valahogy mégis minden évben más és más lett a kiszemelt desztinációnk. Ebben az évben, május derekán, azonban mégiscsak sikerült – ezen elmélkedtem a rodoszi kikötőben, miközben a katamarán felé sétáltam a reggeli szélben. A vámon odafele nem volt nehéz átjutni, visszafelé azonban sokkal tüzetesebben átvizsgáltak. Ahogy elszakadtunk a görög partoktól és elmaradtak mögöttünk Rodosz város várfalai, olvasni kezdtem. Úgy gondolom, hogy nincs utazás egy jó könyv nélkül, így mindenhová viszek is magammal egyet. Törökország partjai nincsenek messze Rodosztól, alig egy órányira, a horizonton könnyedén kivehető a Marmarist rejtő szürke hegyek sziluettje.

Az ötlet már itthon megfogalmazódott bennem, de igazából csak Rodoszon döntöttem el, hogy egy hetes nyaralásunk alatt egyik nap átmegyek a szomszédos kontinensre. Eléggé spontán akció volt, egy séta alkalmával, betértem a szállodánkhoz legközelebb eső utazási irodába, érdeklődni. Aztán foglaltam egy szervezett, egész napos kirándulást, amely 70 euróba került összesen, a vámhatósági illetékeket is beleszámolva. A kikötőbe autóbusszal vittek ki, itt szálltam hajóra, Marmarisban pedig várt a török idegenvezető, akivel egyébként nagyon meg voltam elégedve.

Márványfalu két tenger találkozásánál

Marmaris, a török riviérán található, két tenger, az Égei-tenger és a Földközi-tenger találkozási pontján, egy hegyekkel elzárt öbölben. Olyannyira elzárt, hogy a nyílt vizekről nem is látni egyáltalán. Kackiás csúcsok és karcsú hegygerincek ölelik közre, ám ahogy a katamaránnal átkeltünk a szűk csatornán, csakhamar megmutatkozott Marmaris is a csendes öbölben. Egy kis tengerszem, mely többszáz jachtot és vitorlást ringat nap mint nap, a szezon teljes ideje alatt. Az erőd már a távolból látszik, az óváros kis hagyományos házacskái fogják közre. Két irányban hosszan a parton szebbnél szebb és exkluzívabb szállodák arzenálja várja az idelátogató turistákat. Nehéz elképzelni, hogy alig 50 évvel ezelőtt még csak egy kis halászfalu állt itt, és ahol most szállodák emelkednek egymás fölé, nem volt más csak csend és végtelen erdők.

Harminc fok várt ránk Marmarisban, ami augusztusban 48-50 fokra is felmehet. A kánikula ellenére Marmaris egész évben zöld. Ez főképp a tavaszi, tartós esőzéseknek köszönhető, ilyenkor akár heteken át eshet. Így a város zöldell, a környék növényvilága pedig felettébb változatos lesz tőle.

Marmaris elnevezése egyébként görög eredetű és a márványból származik, melyből bőségesen akad a térségben. A halászfalu életében az 1980-as évek hozták el a robbanásszerű és egyben visszafordíthatatlan változásokat. A török birodalom egyre jobban nyitott Európa felé, az európai utazók pedig elözönlötték az országot. Nincs is párja a török vendégszeretetnek, ennek köszönhetően pedig Marmaris turizmusa a fénykorát éli. 

A szervezett program első állomása egy kilátó volt, ahonnan csodás panoráma nyílt az öbölre és az egész városra. Valóban hatalmas és egy kicsit nekem már fojtogató is volt az egymást érő resortok és szállodaépületek végeérhetetlen láncolata. A szezon ideje alatt a lakosság száma a többszörösére nő, hisz rengeteg turista és vendégmunkás száll meg a városban, az ősz eljövetelével azonban Marmaris utcái elnéptelenednek, és ha csak ideiglenesen is, de szellemvárossá változik.

Második állomásunk Dr. Lokum kézműves bemutatóüzlete volt, ahol betekintést nyerhettünk az egyik legismertebb török édesség, a rahat – vagy más néven szultánkenyér – elkészítésének részleteibe. A bemutatót kóstolás kísérte, majd a kis üzletben be is vásárolhattunk kedvünkre. A falatozást egy ékszerbolt meglátogatása követte. A Marmaris Gold Center bizonyára egy élmény lehetett az ékszerek kedvelőinek, engem viszont annyira nem nyűgözött le. Ami viszont említésre méltó, hogy ez nemcsak egy ékszerészet, hanem egyben műhely is, ahol élőben követhetjük nyomon az ékszerek születését. Törökországban egyébként nincs aranyadó, így aki arany ékszert szeretne vásárolni, a legjobb helyre érkezett.

Mediterrán hangulat az óvárosban

Mindezek után következett a szabadprogram, ami számomra az egész nap csúcspontját jelentette. Az óváros melletti terebélyes bazárban váltunk szét és mindenki kedvére barangolhatott a városban. Én természetesen az óváros fele indultam, mert szerettem volna meglátogatni a felújított erődöt és annak múzeumát valamint a környező házacskákat, melyek jellemzője az, hogy magasan egymásra vannak építve és keskeny, szövevényes utcák választják el őket. Bájos, tetőtéri kávézók nyújtanak itt páratlan kilátást a marinára. Először az egyik ilyen kávézót (Panorama Cafeterya) kerestem fel, ahol egy jó kávé mellett megterveztem a hátralévő pár órám mozzanatait. Teljesen meglepetésként ért, hogy voltak helyek, ahol sem euróval, sem pedig kártyával nem tudtam fizetni, így érdemes lett volna egy kevés pénzt török lírára átváltani.

A pihenő után az óváros jellegzetes negyedét térképeztem fel: aránylag csendes, kevés turistával, szebbnél szebb hófehér házakkal, kis udvarokkal, különleges kapualjakkal, szűk utcákkal, mindent beborító növényzettel, színes virágokkal. Igazi mediterrán hangulatú, picit görög beütésű városrész. Ezt követően látogattam el a Marmaris erődbe (belépő 6 euró), ahol a környék ásatási lelőhelyein talált ókori szobrok, edények, ékszerek és fegyverek vannak kiállítva. Marmarist i.e. 6. században alapították és Physcus volt a neve, Caria részét képezve, Rodoszhoz tartozott. Az erőd nem túl nagy, viszont felújított és szépen gondozott. Bámulatos kilátás nyílik innen a szélrózsa minden irányába, látszik az egész város, az öböl és rengeteg jacht és vitorlás, melyek hattyúk módjára ringatóznak a csendes vízfelszínen.

Az utolsó egy órát a marinára és az ebédre szántam, majd visszatértem a bazár területére a többiekhez. A városban, és főleg a kikötő mentén, érdemes nyitott szemmel járni, mert Marmaris híres modern szobrászati remekműveiről. Az én kedvencem egy hármas szoborcsoport volt, melynek tagjai közül az egyik fényképez, a második felvételt készít, a harmadik pedig a térképet tanulmányozza.

Beszámoló: Ladó Csaba