004-slumber Created with Sketch. 010-airbnb Created with Sketch. Group 2 Created with Sketch. Group 2 Created with Sketch. 006-lamp Created with Sketch. 005-calendar Created with Sketch. keyboard-right-arrow-button copy 14 Created with Sketch. keyboard-right-arrow-button Created with Sketch. keyboard-right-arrow-button Created with Sketch. keyboard-right-arrow-button Created with Sketch. Combined Shape Created with Sketch. 002-departures Created with Sketch. Group Created with Sketch. 009-heart Created with Sketch. list Created with Sketch. megaphone Created with Sketch. 003-luggage Created with Sketch. Svg Vector Icons : http://www.onlinewebfonts.com/icon Svg Vector Icons : http://www.onlinewebfonts.com/icon help Created with Sketch. Group 3 Created with Sketch. Facebook Created with Sketch. Instagram Created with Sketch. youtube Created with Sketch. Path Copy 2 Created with Sketch.

Hátizsákkal Dél-Amerikában, az Amazonas vidékén

utazomajom /

Egy hónapot utaztunk hátizsákkal Brazíliában, amiből közel három hetet az amazóniai esőerdő és néhány ott lévő város felfedezésével töltöttünk. Kezdhetném azzal, hogy régóta álmom volt eljutni oda, de ez nem lenne a teljes igazság. Egy véletlen elárazott (vagy talán akciós?) jegy révén lett néhány óra alatt Brazília az utazásunk célpontja.

Manaus, az egykor virágzó központ

Amazónia felfedezését Manausban kezdtük. A 19. században élte csúcskorát a város. Ekkor a világ a brazíliai kaucsukot használta, majd a növény magjának kicsempészése után az egész régió hanyatlani kezdett, bár az elmúlt ötven évben számos más ipart igyekeztek idevonzani. A város is felemás képet mutat.

A híres Operaház, aminek alapanyagait a világ minden tájáról hoztak, és néhány egykori palota és park szépen fel van újítva, a kulturális élet színhelyei. Viszont ha kicsit távolabb sétálunk, lépten-nyomon látjuk az egykor gyönyörű, de most már omladozó gyarmatosítás korabeli és akár későbbi épületeket.

A város másik nagy nevezetessége a “vizek találkozása”, azaz a Rio Negro és az Amazonas találkozása. A Rio Negro jóval sötétebb, mivel sok hordalékot szállít. A két folyó eltérő hőmérsékletű, ami miatt hosszú kilométereken át csak egymás mellett folynak, de nem keverednek össze. Turista ügynökök elég borsos árat kérnek a hajókirándulásért, de helyi kompokkal is megközelíthető. Mi először a landoló repülőről láttuk – ami jóval látványosabb, mint a vízről,  majd másodszor a Kolumbia felé haladó hajónkról is megfigyelhettük ezt a ritka jelenséget.

Az esőerdő felfedezése

Manaus-ban csak akklimatizálódtunk néhány napot, mielőtt bevetettük magunkat az esőerdő mélyébe. Mivel egyikünk sem beszél portugálul, ráadásul spanyolul sem, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy esőerdei szálláshoz, ahol a teljes ellátás mellé angolul beszélő vezetőt és egy heti programot is kaptunk.

A Rio Negro partjánál egy szigeten volt a szállásunk, azaz leginkább a vízben, mivel az esős évszak után a folyó még mindig áradt. Nem véletlenül építik a helyiek a házaikat 3-4 méter magas cölöpökre. Még az is elég kevésnek bizonyult ebben az esetben. Az ott töltött hét alatt sokat csónakáztunk a megáradt folyón az erdőben. Sokszor az alsó lombkorona szintekkel egy vonalban. Közben láttunk majmokat, madarakat, és természetesen megszámlálhatatlanul sok pókot és másféle rovarokat is.

Horgásztunk és fogtunk piranjákat, és egyik este még kis aligátorokat is mutatott nekünk Fabio, a vezetőnk. Annak ellenére, hogy az egész életét egy közeli faluban élte le, meglepő, hogy mennyire jól tudott angolul. Sokat tudtunk vele beszélgetni. A felesége az egyik helyi törzsből való, és a gyerekeik is határozottan örökölték az anyai vonásokat.

Strandoltunk helyi gyerekekkel a folyóban, aludtunk függőágyban többször is. Egyszer az erdő mélyén. Termeszvárakat és tarantulákat is láttunk aznap. A függőágyunkra egy szúnyoghálóz húztunk, hogy a bogarak kívül maradjanak. Azért ennek ellenére ahányszor felébredtem, felkapcsoltam a fejlámpám, hogy meggyőződjek arról, hogy csak én vagyok a haló belső oldalán.

Meglátogattuk az egyik indián falut is. Megcsodálhattuk a különféle kézműves termékeket, és kicsit megismerhettük az indiánok életét. Megkóstoltuk a sült termeszeket. Csipszszerű, ehető nasi volt. Kínáltak nekünk valamilyen lárvákat is, de azokhoz nem éreztük elég bátornak magunkat. Manapság lényegében a turistákból és állami támogatásból élnek. Gyerekeket hajóval viszik a manaus-i iskolába minden nap.

Szerencsére még vannak olyan törzsek, főleg városoktól messzebb, amik jóval zárkózottabbak még napjainkban is. Sajnos mi csak a turistás helyen jártunk.

Egy másik népszerű program, a rózsaszínű, édesvízi delfinekkel való úszás. Manausból is millió kirándulást szerveznek a számtalan platform egyikére. Ennek ellenére javaslom, hogy ha erre jártok, ne fizessetek be erre a programra. Platformokat építenek a helyiek, ahova a turisták beleállhatnak a vízbe, amíg ők haldarabkákkal odacsalogatják a delfineket, majd megragadják őket, hogy lehessen néhány fotót lőni. Amikor már nagyon tiltakoznak szegény állatok, elengedik őket. Ez így megy naphosszat.

Az állam már elkezdte korlátozni azokat a napokat, amikor ezt az üzletet engedélyezi, mivel a delfinek abbahagyták az egyéb élelem felkeresését, és teljes mértékben ellustultak/hozzászoktak, hogy az emberek etetik őket. Ráadásul az állatok naphosszat való ráncigálása sem túl állatbarát megoldás. Mi több delfint is láttunk a folyóban szabadon úszkálni. Oké, messzebbről, de legalább boldogan ugrándoztak.

Hajóval Kolumbiába

Az esőerdő felfedezése után Kolumbia felé vettük az irányt, hajóval. Azt nem is kell mondanom, hogy mi voltunk az egyetlen külföldiek a hajón. Víz és ennivaló biztosított az útra. Csak hozzatok valami olvasni valót magatokkal, mert nem akarjátok a tájat figyelni egész napokon át, és a többi utas is legtöbbször csak csendesen töltötte idejét. A körülbelül 3500 km-es út közel egy hetet vett igénybe, mire a hajónk szépen lassan felkúszott az egyre keskenyebb és még mindig áradó Amazonas-on. Egy kabint béreltünk erre az időtartamra, de a bevállalósabbak illetve az egyedül utazók egy függőágyban is élvezhetik az utazást.

Manaustól távolodva egyre kevesebb utas volt a fedélzeten. Az új felszállók leginkább csak 1-2 megállót mentek. A hajó elsősorban teherhajó, előre megrendelt termékeket szállít a folyó menti kikötőkbe, valamint friss gyümölcsöket is árulnak a helyiknek. A menetrendet elég lazán kezelik. Addig áll a hajó egy-egy kikötőben, amíg kipakolják az árut, utána rögtön indul is. Emiatt inkább nem mertünk leszállni, mert hallottunk rémtörténeteket, hogy volt, aki már lemaradt így a hajójáról, mert azt hitte 2-3 órát állnak, de 20 perc múlva az már ment is tovább.

Ezután átnéztünk néhány napra Kolumbiába, majd átrepültünk az egész esőerdő felett egészen Belém-ig, az Amazonas torkolatáig. Ha érdekelnek további kalandjaink, a blogunkon találsz több történetet az út további szakaszairól és más utazásokról.

Szerző: Waga Katalin, ourlifeourtravel.com

Ajánlatok