India ezer arca – Vendégposzt – Utazgatok.hu
Pár hónapja üzleti úton jártam Bangalore-ban. Odafelé Business class-on utaztam teljes luxusban, majd pár órával később már a tehenek ették a szemetet mellettem az útszéléről. Megismertem India koszos és visszataszító arcát, majd találkoztam a gyönyörű kávéültetvényekkel, és vidéki vendégszeretettel. Igazi érzelmi hullámvasút volt ez a 2,5 hét: bepillantást nyertem az indiai IT központok működésébe is, kiraboltak minket a hétvégi kirándulásunk alatt, emellett azonban jókat ettünk, természetet jártunk, és barátokra leltünk. Ez az én történetem.
Vannak olyan országok és városok amiket mindenki dícsér (ilyen például Barcelona) azonban India pont nem ilyen. Vagy ódákat zengtek róla a barátaim, vagy elátkozták a napot amikor úgy döntöttek belépnek ebbe a kaotikus országba. Abből a szempontból én szerencsés helyzetben voltam, hogy az egész utamat a cég fizette, így nem volt az a kockázat, hogy kidobom a pénzt az ablakon egy olyan országra ami nem is tetszik. Megtette ezt a cég helyettem 🙂
Utazás Indiába, megérkezés
A business class-on való utazás önmagában egy külön cikket érdemel (melyet korábban meg is írtam, itt tudod elolvasni) de azt mindenképpen elmondhatom, hogy egészen más úgy megtenni egy utat, hogy frissen és kipihenten szállok le a repülőről, sőt igazából annyi érdekesség, akkora kényelem és olyan szolgáltatások vannak az üzleti osztályon hogy örültem volna még pár extra órának. A másik nagy előnye a business class-nak, hogy a reptéren taxi várt, és nem kellett alkudozással, veszekedéssel indítani.
Összességében nem éreztem azt a nagy sokkot a megérkezés után, mint amire számítottam. A közelekedés egészen normális volt, de persze voltak tehenek az út szélén, meg romos házak: összességében nagyon is pozitív volt az első benyomásom. A hotel már kevésbé tetszett, s bár 4 csillagosnak hírdette magát, azért eléggé koszosnak éreztem… dehát ez mégiscsak India 🙂
Bangalore felfedezése, kultúrsokk
Mivel elsősorban dolgozni jöttem, az időm nagy részét Bangalore-ban töltöttem. Azonban az első munkanap előtt volt egy hétvégém megismerni a várost. Egy laza délutáni alvás után nekivágtunk a környéknek, és elég hamar rájöttünk: itt nem lehet csinálni semmit. Hatalmas utak szelik keresztül-kasul a várost, a modern 30-40 emeletes lakótömbök mellett ott állnak a rozoga kis viskók. Ami leginkább szemet szúrt az a rengeteg szemét: mindenhol, de tényleg mindenhol szemét van. Az utak mentén a legkülönbözőbb szemétkupacok között pedig kóbor kutyák és kóbor tehenek. Viszont az embereken nem láttam szomorúságot, teljesen jól megvolt egymás mellett a luxus apartmanház és a putri.
Közlekedni nagyon nehéz Bangalore-ban. Tömegközlekedés külföldiek számára nem való. Buszmegállókat én nem láttam, és úgy alapvetően elég káoszosnak tűnt az egész. Lehet tuk-tuk-al utazni, vagy taxizni, aztán később rájöttünk, hogy van Uber is bár ez azért sokszor nehézkes, mert internet kapcsolat kell hozzá és elég kevés helyen volt wi-fi.
Van még egy lehetőség, főleg a külföldiek számára: ez pedig a több órás, akár egésznapos autóbérlés sofőrrel együtt. Ezzel a megoldással viszonylag olcsón be lehet járni a városokat és környéküket, és általában ezek a sofőrök azért fel vannak készülve erre (és beszélnek is angolul). Mi először a hotelben béreltünk ilyet. A „legjobb” vezetőt kaptuk, mivel csomószor elmondta a recepciós, hogy mennyire szerencsések vagyunk hogy éppen vele tudjuk felfedezni a várost. Nagy örömmel ugrottunk be az autójába, aztán elég gyorsan hatalmasat koppantunk, amikor a „how are you”-t kb. négyszer mondtuk el, mire a srác nagyokat bólogatott – később rájöttünk ez annak a jele, hogy fogalma sincs mit beszélünk 🙂
Miket lehet látni Bangalore-ban?
Természetesen az internet tele van mindenféle listákkal, hogy mit érdemes ott csinálni. Ami egyből szemet szúrt, az a listák szűkössége, és hogy a rengeteg ajánlott tevékenység nem is a városban volt, hanem vidéki templomokat, hegyeket, és egyéb látványosságokat lehet megtekinteni. A városban a következő fő lehetőségek vannak: Bangalore palace, néhány park és vásárló utcák (MG Road vagy Brigade Road). Ennyi. Persze emellett van számtalan templom, és múzeum, sőt még egy vidámpark és szafari is, de ezek azért messze nem világ színvonalúak. Megnéztük amit lehetett.
Szóval, miután kiderült, hogy a sofőrünk nem beszél túl jól angolul, áttértünk a jelbeszédre, meg képek mutogatására. Elsőként a palotát céloztuk meg, ami olyan fél órás autózásra volt a szállásunktól. Még örültünk is, hogy így legalább lesz lehetőségünk megismerni Bangalore-ta kocsiból. Az utazás több mint egy órásra sikeredett, és maga a palota sem volt olyan nagy durranás.
A Palotánál figyeltem fel arra először, hogy mennyire sok felesleges alkalmazott van. Csak a belépő vásárlás során, 6-7 emberen mentünk keresztül, akik tették a dolgukat. Az egyik a pénzt kezelte, a másik a jegyeket adta ki; volt amelyik audio guide-t adott, míg néhányan csak úgy lézengenek és néhány embertől elkérték a jegyeket. Le a kalappal India 🙂 A legdurvább élményem azonban egy élelmiszer boltban volt. Először is, a bejáratnál fémdetektorok voltak. Ennek örültem is, mert azért sokat lehetett hallani Indiai robbantásokról. Azonban itt nem a terroristák, hanem a tolvajok ellen védekeztek. Az egészben az volt a legviccesebb, hogy a kapu a bejárati ajtótól 2 lépés távolságra volt, így önkéntesen minden második ember döntött csak úgy, hogy átmegy rajta. Ezen még csak mosolyogtam, de egyből lefagytam mikor beléptem rajta, és a biztonsági őr néni félreállított. Kinyitotta a táskámat, majd miután átkutatta, egy gyors-zárral lezárta. Az én táskámat!? Hát mit gondolnak ezek, fehér ember lévén idejövök Indiába és ellopok két csomag rizst? Nehezen tudtam eldönteni, hogy hangosan nevessek, vagy felháborodjak. Vásárlás közben végig ezen pörögtem. Végül fizettem, és épp mentem volna utamra, amikor újabb biztonsági őr lépett oda hozzám, a kasszától kb. 1 méterre, és kérte a blokkot. Odaadtam neki, mire ő egy (!) másodperc alatt összenézte a táska tartalmát a számlával. Az egész bolti élmény leginkább egy rossz vígjátékra hasonlított. Értelmetlen szabályokat tartanak be, vagy épp nem tartanak be mert ők is tudják, hogy semmi értelme az egésznek. Persze megváltoztatni senki se akarja ezeket, mert akkor valószínű rengeteg ember elvesztené a munkáját. Például a cégnél, ahol kint dolgoztam, a takarítók kézisöprűvel (!) söprögettek guggolva egész nap, és egyesével szedték őssze a port, koszt, szemetet ahelyett, hogy a cég vett volna egy ipari porszívót 🙂
Kirándulás a kávéültetvényekre – Indiai utazásom fénypontja
Összesen két szabad hétvégém volt Indiában: az első elment Bangalore megismerésével, így a másodikat nem akartam a városban tölteni. A helyi munkatársak tanácsára a kávéültetvények mellett döntöttünk, konkrétan Chickmagaluru városa felé vettük az irányt és foglaltunk szállást egy kávéültetvényen (Mint kiderült, ezen a környéken ültettek először kávét Indiában). Erre a trip-re is autót és sofört béreltünk, majd hajnalban nekivágtunk a kalandnak. Jó pár órás utazás után megérkeztünk, és elállt a szavam. Nem csak a táj volt gyönyörű, hanem a csönd is. Eddig, másfél héten keresztül folyamatos dudálás közepette dolgoztam, és aludtam, míg ott a hegyekben csönd volt. Teljes csönd. Sose gondoltam volna, ennyire fogom élvezni ezt az állapotot: megérkezés után kaptam egy kávét, belefeküdtem egy hintaágyba és csak voltam. Életem egyik legjobb pillanata volt.
Persze később áttértünk a sörre, beszélgettünk, viccelődtünk aztán jött a kávéültetvény tulaja, és elkezdődött a túra. Bevittek minket az esőerdőbe, ahol épp a kávét szedték. Mi fényképeztük a munkásokat, ők fényképeztek minket. Vicces, hogy még az őserdőben is mindenkinek okostelefonja volt.
A szüretelés után megmutatták a kávégyártás folyamatának többi lépését is: mérés, magozás, szárítás, ami után meg már kávét szürcsölgetve a naplementét néztük.
Feledhetetlen élmény volt ez a hétvégi túra, még annak ellenére is, hogy vacsora közben kirabolták a szállásunkat (de erről és még több indiai élményemről már itt olvashattok bővebben).
Amennyire nem tetszett Bangalore, a koszos és hangos nagyváros, annyira magával ragadott a vidék érintetlensége és romantikája. Az biztos, hogy még vissza fogok jönni Indiába, még annak ellenére is, hogy vacsora közben kirabolták szállásunkat: de erről és a többi indiai élményemről a korábban említett linkek alatt olvashattok bővebben.
Szerző: Mátai Péter
