Esőerdőn át

Hawaii – Big Island

Oahuból Konára érkezve folytattuk a hawaii kirándulásunkat. A sziget kellően nagy ahhoz, hogy érintetlen természetet is találjunk. A népesség java két nagyvárosra, Hilóra és Konára koncentrálódik. Működő vulkánok, havas hegyek, forró, fekete homokos tengerpartok, illetve ezeket összekötő hosszú, jó minőségű útszakaszok jellemzik, melyeknek minden mérföldje képeslapra illő szépségű. Autóbérlés nélkül szinte lehetetlen itt mozogni, nagyon kevés buszjárat van, nekünk nem kellett figyelni, de nem nagyon láttam egyet sem. A távolságok nagyok, az utak jó minőségűek, persze vannak csak négykerék-meghajtással elérhető részek is.


Szállást Bebo Coffee farmján foglaltunk, Airbnb-n. Ezúttal sem csalódtunk a szolgáltatásban, ráadásul enélkül soha sem mondhatnám el magamról, hogy egy helyi kávétermelőnél élhettem három napig. Egy apró melléképületben volt az ágyunk, a berendezés meglehetősen szegényes, de hangulatos. A melléképület végében volt a tusoló, ahonnan pipiskedve a kávébabokat is látni lehetett tisztálkodás közben. Kutyákon kívül libák, kacsák, macskák is a farm részét alkották. Hazai kertekben ritkábban előforduló papaja, ananász és avokádó is termett az udvarban. Minden reggel tökből frissen készült kenyeret kaptunk, íze inkább az édes muffinhoz hasonlított. A nap első étkezését a többi vendéggel és a házigazdákkal együtt fogyasztottuk, minden oldalról nyitott teraszon. A friss avokádóból krémet készítettünk, grilleztünk.
És ha már Kona farmon voltunk, egész nap friss kávét fogyaszthattunk az asztalra kihelyezett termoszból. A család szinte üdítőként, vízzel hígítva szürcsölte reggeltől estig. Többek között a Fehér Ház is Kona kávét rendel, de még az amerikai katonák is ebből kapnak.

100% KONA
100% KONA

A hegyoldalban fekvő teraszon székek néztek az óceán felé, egészen a Two Steps sznorkelhelyig le lehetett látni. Mellette található minden Big Island útikönyvben első helyeken szereplő Pu’uhonua o Honaunau National Historical Park. Vagy nem fogtuk meg a lényegét, vagy rossz helyen voltunk, rosszat néztünk, esetleg ennyire nincs érzékünk a kultúrához, de két faszobron kívül semmi érdekeset nem találtunk. Hozzá kell tenni, hogy Hawaiinak nincs túl nagy történelme, ezért a kicsit is megbecsülik. Építészetben egyáltalán nincsenek kiemelkedő alkotások, többnyire egyszerű faházakban laknak.

Delfinek műsora

A park melletti fekete vulkanikus lávaköves víz azonban csodát rejt. Nincsenek napágyak, nem szednek belépőt, nincs kiépített lépcső, nincsenek árusok, magamtól nem támadt volna kedvem ott megállni. Ahogy a vízbe ugrottam, másztam, csúsztam, hihetetlen látvány fogadott. Hatalmas, vagy inkább óriási korallmező, mintha beléptem volna a búvárszemüvegemen át egy terembe. Ezernyi színes hal úszkált a korallok felett, egy-egy hawaii teknős méltóságteljesen lassan úszott el előttünk néhány centire. Tényleg csak pár centire. Egy bébi cápa is ült a víz alján, viszont őt nem kívántam zargatni, bármennyire is bébi. Életem legszebb élménye a délutáni delfinlátogatás volt. De nem én látogattam meg őket, hanem a delfinek minket az öbölben. Nagyjából tíz-tizenkettő lehetett, volt köztük kicsi és nagyobb is. Először csak a távolban az uszonyukat láttuk, majd ahogy közeledtek, ugráltak, de nem csak ám simán! Pörögtek előre, hátra, majd még közelebb jöttek, és köröztek körülöttünk. Nehéz volt hinni a szememnek, hogy a nyílt óceánon tőlem fél méterre úszkálnak-ugrának a világ legcukibb vízi állatai. Ott éreztem, hogy megérte 26 órát utazni, mert ilyet egy pipával és egy uszonnyal nem valószínű, hogy láthatok, ha csak nem 150€-ért egy bekerített medencében. Így már nem is bántam, hogy nekünk a fókákat nem sikerült elcsípni. Boldogan indultunk Captain Cookról következő szálláshelyünkre, Hilóba. Útközben megálltunk a fekete homokról híres Black Sand beachnél, és keresztülszeltük a Volcano National Parkot is. Néhány helyen a forró láva miatt gőz, füst borította az utat. A Wild Ginger Inn igazi hippi hostelbe érve egy-egy csomag füldugót láttam az éjjeliszekrényre készítve, mire eljutott az agyamig, hogy mi is az, már hallottam és láttam az ablakból a pár kilométerre lévő reptérre leszálló kisgépet. A poén az, hogy nem is ezért készítették oda, hanem a folyamatosan kuruttyoló békák miatt. Az autóval 10 perc távolságra lévő Rainbow falls vízesés még belefért a naplemente előtt. Sajnos szivárványt nem láttunk, de elég jól mutat a mélybe zuhanó víz a páfrányok, indák, mohák előtt. Direkt erre a célra kialakított lépcsőn egészen a vízesés tetejéig fel lehet sétálni, mire felértünk, már be is esteledett.

Szállásunk a farmon
Szállásunk a farmon

Jurassic Park

A hosztelben reggel mogyoróvajat, Nutellát, jamet, krémeket, süteményt, banánt, mangót, papayát találtunk a svédasztalon. Déli országokban a banán sokkal kisebb, édesebb, mint itthon, nagyjából kettő ér fel egy itthonival, ízre viszont kettő itthoni sem egy délebbi banánnal. Csepergett az eső, amikor elindultunk a Vaipo Valley felé, de az extrém változékony időjárásnak köszönhetően hamar elállt. Az út szélén “scenic point”-okat alakítottak ki, de végül is bárhol megállhatunk, meseszerű a látvány. A sok eső miatt gyönyörű zöld, trópusi táj látványa tárul elénk, jó eséllyel egy vízesés is a látóterünkbe esik. Sok apró színes madár, gyík, lepke, kúszik-repül az indák között, fülledt melegben. A Jurassic Park-szerű látvány nem véletlen, Hawaiin forgatták a filmet. Sok vízesésen átívelő hídon át megérkeztünk a völgy szélére, és itt le is kellett parkolni a sima személyautóval, ugyanis a további magaslatokra csak négykerék-meghajtással lehet feljutni. A völgyet zöld növénnyel borított hegyek, illetve az óceánpart határolja, erről többet nem is írok, a kép beszédesebb.

Vaipo Valley
Vaipo Valley

Hepe-hupa

Hilóba visszafelé nem a part mentén, hanem egy igazán izgalmas, szinte teljesen kihalt, bár baromi jó minőségű emelkedős, völgyes útvonalon haladtunk, mintha apró csiborok rohantak volna a hullámokon. A Mauna Kea hegy árnyékában a Fülöp-szigeteki csokihegyekhez hasonló zöld dombok vettek körül, itt a magasság már bőven 2000 méter felett volt, ami leginkább a levegő hőmérsékletén érződött. Az autóból kiszállva végeláthatatlan fekete tufa ropogott a lábunk alatt, mintha leégett volna egy búzamező. Innen már látszódtak a Mauna Kea tetején lévő csillagvizsgálók. A NASA ide telepítette a világ legnagyobb teljesítményű távcsöveit: nem véletlen, itt a legtöbbször tiszta az ég, legkevesebb a légszennyezettség. Ha belegondolunk, logikus, Hawaiitól néhány ezer kilométerre nincs egyik irányban sem szárazföld. Személyautóval egészen az obszervatóriumig nem lehetett sajnos felmenni, amíg azonban a felhők között kanyargó úton a szikrázó napsütésbe értünk, nem éreztük az obszervatórium hiányát. Az “alaptáborig” mentünk, ahol akklimatizálódni kellene egyébként is, hiszen fentebb már nagyon ritka a levegő. Éjszaka állítólag a világ legszebb égboltja teríti be a hegyet, telis tele csillagokkal és kristálytiszta éggel.
Ezzel a kis kitérővel visszaértünk Hilóba, a Richardson Public Parkba mentünk. A park arról is híres, hogy hatalmas teknősök napoznak az óceánparti medencékben. Ezeket úgy kell elképzelni, mintha vízzel megtelt teraszok lennének, amiket a tenger morcosabb kedvében tölt meg. És valóban jó pár barátságos hawaii teknős úszkált az áttetsző vízben, a kisebbektől egészen a méteres nagyságúig. Előző rész, Oahu. Következő rész, Big Island 2.