Közel három hónap Ausztrália után újra Délkelet-Ázsia felé veszem az irányt. A következő állomásom Indonézia, azon belül is Bali szigete.

Fapados repülés DK-Ázsiában és Ausztráliában

Erre a hosszú útra csak egy kézipoggyász méretű hátizsákkal indultam, aminek a méretei megegyeznek a Ryanair által is engedélyezett maximum mérethatároknak (55x40x20cm). A súlya elinduláskor körülbelül 9,6 kg lehetett, ami Európában a legtöbb légitársaság által engedélyzett. Ázsiában és Ausztráliában viszont ezek a határok nem teljesen azonosak az Európában használtakkal. A táskám az Air Asia és a Jetstar járatain 3-4 centiméterrel szélesebb és hozzávetőlegesen 2,5 kilóval több volt, mint a megengedett. Nem is a méretek miatt izgultam, hiszen nem bőrönddel utaztam, úgyhogy pár centiméter egy hátizsák esetén nem olyan feltűnő és a keretbe is belehelyezhető, viszont attól tartottam, hogy egyszer le fogják mérni a súlyát. Erre az előző 7 repülés során nem került sor, viszont a Jetstar Balira tartó járatára csak személyesen lehetett becsekkolni a repülőtéren, ahol az útlevél- és az Indonéziából kifele szóló repülőjegy meglétének ellenőrzése után megkértek, hogy tegyem a szalagra a hátizsákom. Ekkor megijedtem, hogy most mi lesz, hiszen tudtam, hogy 7 kg-nál nehezebb a táskám. Gyorsan kivettem a laptopom az első rekeszből, majd ráhelyeztem a táskát a szalagra. A mérleg végül valahogy 8,5 kg körül állt meg. Na, lebuktam, jöhet a pótdíj – gondoltam magamban, majd meglepődtem, amikor megszólalt a check in agent, hogy ‘that’s all right’.

Couchsurfing barátságok

Az út előtt a Couchsurfingen keresztül hostoltam egy indonéziai lányt, aki a Franciaországban töltött önkénteskedése alatt megpróbált minél több helyre elutazni Európán belül. Ema Jáva szigetéről származik, de az önkéntes program előtt Balin dolgozott egy ruházati gyártó cégnél. Én ekkor már tudtam, hogy jövőre Balira is el fogok utazni, így megbeszéltük, hogy akkor megint találkozunk. Ez végül így is lett. Ema elém küldte a repülőtérre a barátját, aki elvitt az otthonukba. Egy nagyon csendes környéken éltek a Tanah Lot templomtól nem messze a Pantai Nyanyi strand közelében. A kis udvart banánfák takarták, hátulról pedig a rizsföldekre nyíló panorámában lehetett gyönyörködni. Az előző estét a repülőtéren töltöttem Melbourne-ben, így ekkor már hosszú órák óta nem aludtam, ezért aznap csak Emáék utcájában sétáltam, majd az este beszélgetéssel telt, ahogy Ema megérkezett a munka után. Habár az egyik nap beszámoltam egy kevésbé sikeres host választásról, de ebből a történetből is kiderül, hogy milyen sok előnye van a rendszernek, amennyiben körültekintően használjuk. További Couchsurfinggel kapcsolatos beszámolót itt olvashatsz.