Az előzetes leírás és információk szerint a szállásért cserébe napi 2,5 órát kellett volna dolgoznunk, de igazából ennél jóval több időt tett ki a napunkból a munka. Általában napi 4 órába telt, mire végeztünk a feladatokkal; ágynemű cserével, szobák felsöprésével, felmosásával, a konyha, a fürdők és a WC-k kitakarításával.

Egy kicsit kellemetlenül éreztem itt magam, mivel azt hittem, hogy a napi 2,5 óra takarítás tűrhető lesz és még szétnézni is lesz időnk a másik önkéntes lánnyal, de ez nem teljesen így volt. Utazni két okból kifolyólag se tudtunk olyan sokat, mint amennyit szerettünk volna. Az egyik a hostel elhelyezkedése, a másik pedig, hogy munka után sokszor kedvünk és energiánk se volt már nagyobb kiruccanásokra. Ezen felül az elején úgy éreztem, hogy a tulajok nem is nagyon érdeklődnek irántunk, inkább csak az ingyen munkaerőt látják bennünk. Később viszont már volt alkalom közös beszélgetésre, így a végére egy jobb kép alakult ki bennem róluk. Valószínűleg a hosszú áramkimaradás és a vízhiány, illetve egy nagyobb diákcsoport érkezése miatt kicsit stresszes napokat éltek meg.

Nagy szerencsémre velem egy napon érkezett egy másik önkéntes, egy lengyel lány, Kinga, aki eredetileg csak egy hétre tervezte az itt tartózkodást, de végül két hét után együtt hagytuk el a hostelt. Kingával jól tudtunk együtt dolgozni, nagy szívás lett volna nélküle, egyedül kitakarítani az egész hostelt minden egyes nap.

Az első pár nap a kellemetlen élményeket kárpótolták az emberek; a lengyel lánnyal és egy holland fiúval jó kis csapatot alkottunk. Munka után főztünk, társasoztunk, beszélgettünk vagy együtt mentünk a boltba, ami már szintén egy nagy kaland volt a hostel vízi elérése miatt. Egy átlagos boltba menetel az alábbiak szerint nézett ki: először Pittwaternél hajóra szálltunk Church pointig, ahonnan szerencsénkre elvitt minket autóval egy, a nemzeti parknál önkéntes nő, visszafele viszont megpróbáltunk stoppolni. 3-an voltunk, jól megpakolt szatyrokkal. Nem meglepő, hogy szinte senki sem akart megállni, de végül egy 17 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező csaj vitt el minket a kikötőig, ahol újra hajóra szálltunk, majd fölcammogtunk a megpakolt táskákkal az erdőn keresztül a hostelbe. Egy kaland volt élelmiszerhez jutni, viszont a környéken lakóknak ez nem kaland, hanem a mindennapok része. A szomszédos Scotland szigeten körülbelül 500-an élnek, Pittwateren pedig hozzávetőlegesen 200-an. Sokan vannak idősebb emberek is, akiknek a nehezen megközelíthetőség komoly problémát jelenthet. Sok gyerek és felnőtt csónakkal ingázik innen a túloldalra, hogy eljusson az iskolába vagy a munkahelyére. Engem csak az élelmiszer szállítás érintett a két hét alatt, de egy nagyobb háztartási gép, például egy hűtő szállítása is elég macerás lehet.