Pólya Brigitta évek óta járja a világot párjával digitális nomádként idén pedig úgy tervezték, hogy felfedezik Grúziát és a Kaukázust. Ám a covid érkezése Grúziában marasztalta őket, ahol végül 10 hónapot töltöttek, igyekezve bejárni és megismerni az ország csodáit. Milyen Grúziában ragadni egy világjárvány közepén? És miket ne hagyj ki semmiképp, ha arra jársz? Ezekről beszélgettünk Brigivel.

Hogyan ragadtatok Grúziában? Eredetileg milyen céllal érkeztetek oda?

Januárban érkeztünk Grúziába. Párom amerikai, így sajnos csak 90 napot lehet Európában én pedig csak 90 napot Amerikában. Szerettünk volna olyan országban lenni, ahol eleget túrázhatunk és megélhetjük a természetbe való elvonulás csodáját. Grúzia pedig erre tökéletesnek tűnt. Eredetileg májusig szerettünk volna ott maradni, bejárni az országot, majd onnan indulva felfedezni térséget, többek között tervben volt Azerbajdzsán, Örményország, Üzbegisztán és Kazahsztán. Sajnos mire, ezek szóba jöhettek volna, minden repülőt töröltek. Elsődleges célunk az volt, hogy bejárjuk a Kaukázus csodáit és hasonló mentalitású emberekkel ismerkedjünk meg.  Grúziáról azt hallottuk, hogy a digitális nomádok paradicsoma, olcsó, biztonságos, gyors az internet, gyönyörű a táj, szuper kávé kultúrával és jó coworker helyekkel rendelkezik, vendégszeretőek az emberek és isteniek az ételek, amelyek teljesen be is bizonyosodtak!

Nem ijedtél meg, amikor szembesültél vele, hogy most egy darabig úgy fest ott maradtok Grúziában?

Őszintén szólva, először fel sem fogtam, hogy akkor most itt ragadtunk. Gyerekkoromtól fogva az volt az álmom, hogy minden hónapban vagy évben más országban éljek és az elmúlt években erre volt is lehetőségem online munka mellett. Első körben például az, hogy otthonról kell dolgozunk nem hozott nagy változást az életünkbe, mert akkor már több mint egy éve online dolgoztunk a saját vállalkozásunkban. Az idő múltával, kb. 2 hónap elteltével inkább az a furcsa érzés fogott el, hogy teljesen korlátozottak lettek a lehetőségeink, minden idei tervünket le kellett mondani, át kellett szervezni és beletörődni, hogy nem fogjuk látni a családunkat ebben az évben.

Február végén már éreztük, hogy egyre kevesebb ember van az utcákon, kisebb a forgalom, majd március 9-én a szokásos kávézómba mentem dolgozni délelőtt és szíven ütött a valóság, hogy senki sincs ott rajtam kívül. Mindenki bámult, hogy én mit keresek ott, kezembe nyomták a kézfertőtlenítőt, rendeltem egy kávét, szolidan elfogyasztottam és hazafelé vettem az irányt. Érdekes élmény volt. Itt ért elsőként az a furcsa érzés, hogy nem tudom, hogy valójában mivel is állunk szemben, teljes bizonytalanság fogott el, hogy te jó ég ez a vírus helyzet tényleg valóságos, de ugye nem igazán tudtuk, hogy mire számíthatunk. Ezt követően csak az élelmiszerboltig mentünk és haza. Bezártak az éttermek, kávézók, ruhaboltok, konditermek. Csak az élelmiszerboltok voltak nyitva és azt javasolták, hogy mindenki neten rendeljen ételt.

Egyébként a grúz kormány eléggé gyorsan reagált a kialakuló vírushelyzetre, az első pár eset után, sorban hozták meg az intézkedéseket. Ha jól emlékszem, elsőként az Iránból érkező repülőjáratokat állították le/korlátozták, mert onnan jöttek be legelőször a beteg az országba. Majd ezt követően leállították mind a szárazföldi, mind pedig a légiközlekedést. Egy-egy repülő jött és ment ki az egész időszak alatt, amelyre ha jól tudom központilag lehetett jelentkezni, hogy elintézzék, hogy valakit “hazamenekítsenek”. Talán havi egy repülő ment ki például Amszterdamba. Hivatalos közlemény, amúgy nem volt az országban a légiközlekedésről. A magyar-grúz konzullal jó párszor beszéltem telefonon, aki egy hihetetlenül kedves nő, rajtam kívül nem igazán tudott más magyarról az országban.  Nem tudta ő sem megerősíteni, hogy mikor milyen repülő megy ki, de azt tudom, ha haza akartam volna jutni, akkor valamilyen módot találtak volna még februárban. Azonban mivel a párom amerikai így ez nem jöhetett szóba, mivel az új korlátozások miatt, ő nem utazhatott be Magyarországra.

Hogyan találtatok szállást a lezárások idejére? Nem volt nehéz külföldiként boldogulni, főleg egy ilyen nem mindennapi szituációban?

Szállást végig Airbnb-n keresztül foglaltunk. Szerencsére a grúzok hihetetlenül segítőkészek és rugalmasak voltak a vírus helyzet miatt. Sok helyen akciókat is kaptunk, mert örültek, hogy egyáltalán valaki foglal. Azok a külföldiek, akikkel megismerkedtünk januárban, mind hazarepültek, amíg még tudtak. A mi helyzetünk bonyolultabb volt és engem ez ijesztett meg a legjobban, hiszen nem mertünk elindulni semerre sem, mert féltünk, hogy kettészakítanak minket valamelyik határellenőrzésen a különböző útlevelünk miatt.

A fővárosban jó pár helyen laktunk, szinte kipróbáltuk öt különböző pontját hónapokon keresztül…Nekem ez volt a legmegterhelőbb lelkileg, hiszen, amikor világkörüli útra indultam két hátizsákkal, akkor nem a szomszéd utcáig terveztem költözködni hónapokon keresztül, hanem a szomszéd országba és így tovább. De nehéz volt hosszú távra szállást találni, főleg, hogy mi még az utolsó utáni pillanatban is reménykedtünk abban, hogy pár hónap alatt kinyílik a nemzetközi légiforgalom és folytathatjuk a tervezett utazásunkat keletre. Így nem is mertünk hónapokra előre szállást foglalni.

A mindennapi élet során nem ért bennünket semmilyen bonyodalom szerencsére, mindenki nagyon segítőkész. Igaz, nem beszélnek sok helyen angolul, de kézzel lábbal mindig elmagyaráztak mindent. Inkább a 10. hónap végére volt számomra idegesítő, hogy nem lehet érteni, hogy mi zajlik körülöttünk, elkezdtem grúzul is tanulni, de hihetetlenül nehéz a nyelv, szóval hamar feladtam. Használok egy app-ot, amivel például a termékeket lefényképeztem a boltokban és lefordította kép alapján, hogy mi van ráírva, ez gyógyszervásárlás esetében volt nagyon hasznos.

Mennyire zárt be az ország a COVID alatt, mennyire volt szigorú a karantén? Hogyan kezelték a helyzetet a helyiek?

Ahogy fent említettem, a kormány viszonylag gyorsan reagált a helyzetre, nem hagyták, hogy elterjedjen a vírus, elcsípték az elején. Szépen lezárták a szárazföldi és a légiközlekedést. Március óta nem lehet beutazni az országba, csak grúz állampolgár léphet be vagy külföldi erős indokkal léphet be, de ebben az esetben kötelező a karantén hotel és a tesztelés. Azonban most meghirdettek egy digitális nomád vízumot, amelyet bárki megpályázhat (részletek ezen az oldalon vannak). A fővárosban a közlekedést leállították két hétig teljesen március vége felé, egy autó sem volt az utcákon, maximum taxisok, a metró pedig nem járt egészen nyár végéig.  Szó szerint leállít az egész város pár hétre. A forgalomkorlátozásnak köszönhetően a város feletti szmog konkrétan egy hét alatt megszűnt, a legtávolabbi hegyeket is lehetett látni napsütéses napokon. Este 8-9 -től reggel 6-ig nem lehetett elhagyni az otthonunkat, de napközben nem volt korlátozás. Ettől függetlenül mi azt tapasztaltuk az első hetekben, amikor elkezdődött ez az egész őrület, hogy az emberek tényleg csak szükség esetén hagyták el az otthonaikat. Mindenki betartotta a korlátozásokat, a lépcsőházakat, utcákat fertőtlenítették. Tartották a távolságot. Boltokban csak kb. öt ember lehetett bent egyszerre, a biztonsági őr pedig mindenkinek adott kesztyűt, mindenkinek ellenőrizték a boltban egyesével a lázát és mindenkinek adtak kézfertőtlenítőt. Mindenkinek kötelező volt hordani a maszkot zárt térben, de az utcán nem kellett. Ezeket a szabályozásokat, mindenki szépen be is tartotta, ahogy mi láttuk 95%-ban. Úgy éreztem, hogy teljes volt a nemzeti összetartás és fontos, hogy vigyázzunk egymásra. Nem tapasztaltunk pánikot, viszont amikor egyik napról a másikra bejelentették, hogy akkor holnaptól csak maszkban lehet bemenni a boltokba, majd a teljes forgalom leáll, akkor a gyógyszertárak előtt feltorlódott a sor maszkokért, amelyeket már nem lehetett kapni hetekkel azelőtt sem. Szóval mi pl. folyamatosan online rendeltük az ételt és sálban közlekedtünk, amíg nem tudtunk szintén online gyógyszertárból maszkot rendelni. A grúz emberekből végig nyugalom és biztonság sugárzott, ami számomra hihetetlenül nagy dolog volt és segített átvészelni ezt az időszakot. Nem változtatnék a döntésemen utólag sem, ma is úgy döntenék, hogy Grúziában a legjobb ragadni koronavírus idején. Egyik legszuperebb hely a világon.

Mikor újra elkezdett beindulni az élet, mennyire volt könnyű országon belül utazni?

Grúziában alapvetően a belföldi közlekedés nem igazán egyszerű, de vírus időszak alatt a vonatközlekedés teljesen leállt. Tbiliszi teljes lockdown alatt volt, ha jól emlékszem júniusig. Ezt úgy kell elképzelni, hogy se ki se be. Voltak olyan családok, akik ketté szakadtak, mert a főváros teljesen lezárás alatt volt és további városokat is, ahol találtak vírust, egyik napról a másikra karantén alá rakták, vagy az egész régiót. Ha jól tudom egy idő után azokat engedték be csak a fővárosba, akik állandó lakcímmel tartózkodtak és azokat engedték ki a fővárosból, akiknek egy másik városban volt állandó lakcímük vagy munka miatt kellett beutazniuk. Szóval mi egészen júniusig csak Tbilisziben közlekedhettük, ahol amúgy nem volt semmilyen mozgásbeli korlátozás, annyi, hogy sehol nem volt semmi turista, én és párom voltunk a turisták csak. Ruhaboltok június közepén nyitottak ki először, éttermek pedig ezt követő héten. A kormánynak volt egy kidolgozott lockdown terve. Két hetente lazítottak a szabályokon, annak tekintetében, hogy csökken az esetek száma vagy sem. Június végén, amikor beindult a vonatközlekedés, akkor konkrétan az első vonaton voltunk Mestia felé, Svanetibe, hogy megkezdjük az egy hetes gyalogtúránkat, Mestiából pár megállóval, egészen fel Usguliba, innen pedig mentünk tovább Batumiba.

Ismeretlenként egy új országban gyakran alapból sem könnyű új barátokat találni, nemhogy egy ennyire speciális esetben, amikor az embereket pont, hogy arra biztatják, hogy tartsák a távolságot egymástól. Te mit tapasztaltál ezzel kapcsolatban, sikerült új barátokat, ismerősöket szerezni?

Sajnos ez volt az egyik legnehezebb része az egész vírus időszaknak. Mindenki tartotta a két méter távolságot és hogy őszinte legyek furcsán is jött volna ki, ha valaki pont ilyenkor akarna ismerkedni. Interneten bent voltam egy nemzetközi lánycsoportban, akik szintén Tbilisziben voltak, de nem igazán szerveztek találkozókat, hiszen, nem igazán lehetett, meg eléggé furcsa is lett volna…ez nekem egy fájó pont, mert eleinte eljártunk co-worker helyekre, hogy másokkal is tudjunk kapcsolódni és élményeket megosztani, viszont, aki csak tudott hazament vagy inkább házon belül a családjával töltötte az időt, a co-worker helyek pedig bezártak.

Ha jól tudom, az első hónapokat a fővárosban, Tbilisziben töltöttétek, majd a nyarat Batumiban, így több oldalát is megismerhettétek az országnak. Hol éreztétek inkább otthon magatokat?

Hogy őszinte legyek mindegyiket imádtuk, viszont a fővárosi légszennyezés és a hatalmas távolságok, közlekedési dugók, zajok miatt nekem Batumi volt a kedvencem. Mindkét városban rengeteget sétáltunk, jó volt csak elveszni a szűk utcák között és bámulni a házakat, épületeket, építészetet, mi hogyan van kialakítva. Ebből a szempontból nem tudnánk a két város között választani.

Tbilisziben azért viszonylag nagyok a távolságok, sok időnk elment a közlekedéssel. Batumit gyalog vagy elektromos rollerrel kényelmesen be lehet járni. Csodálatos és változatos a táj, jobb oldalon gyönyörű hegyek, bal oldalon tenger. Szűk macskaköves utcák, szőlőfürtős házak, szőlőhajtások mindenhol az utcákon. Annyira sokszínű történelmi háttérrel rendelkezik az ország, hogy ennek lenyomata mélyen beleivódott az utcák hangulatába.

Ezek mellett pedig Batumiban nagyon szuper, ahogyan keveredik a történelem lenyomata, például a török, grúz és a teljesen modern stílus a felhőkarcolókkal. Ezeken túl található például örmény és görög templom is, török minaret és olasz stílusú csarnok.  Életemben először laktam 20 emeleten, ahonnan az egész várost láthattuk, jobb oldalt hegyek, bal oldalt a tenger, mesés látvány volt reggel erre a látványra ébredni. Grúziában számos helyen budapesti árakhoz képest jóval olcsóbban lehet bérelni egy egész albérletet, amely teljesen modern, felújított, panorámával. Lehet, hogy szerencsénk is volt, mert nem volt más turista, de már odautazás előtt is ez egy lényeges szempont volt, hogy élhető az ország.

Amikor újra kinyitott az ország, mennyire találkoztatok más turistákkal?

Amikor kinyitott az ország és jöhettek nemzetközi repülők (csak 2-3 országból volt engedélyezett), mi addigra már Batumiban voltunk, ahol grúz turistákon kívül senki mással nem találkoztunk, de nem is láttuk, annak jelét, hogy valaki turistáskodna. A Facebookon, amúgy van számos grúz expat csoport, amelynek tagjai voltunk és ott szoktunk szót váltani emberekkel, szóval onnan azért tudtuk, hogy vannak külföldiek az országban, de sajnos 10 hónapig egyetlen egy magyarral sem találkoztam, így azt kell mondanom, hogy immáron 11 hónapja nem beszéltem élőben senkivel sem magyarul, hiszen a virtuális beszélgetés azért nem ugyanaz.

Hogyan nyúlt végül 10 hónapra a maradás?

Idővel megszerettük az országot, úgy voltunk vele, hogy kevés a vírusos esetek száma, van mozgási szabadságunk, ha csak a városon belül is első körben, de nem kellett maszkot sem viselni az utcákon és a vírusnak igazság szerint jele sem volt, mert amikor ötven eset volt az országban, kb. akkor állítottak le nálunk mindent. Ki akartuk élvezni azt, hogy nincs rajtunk kívül más turista és olyan arcát láthatjuk a városnak, országnak, ami teljesen egyedi és megismételhetetlen. Szóval úgy éreztük, hogy a pozitív oldalát nézzük a dolgokat és mivel a maradási engedélyünk egy évre szólt turistavízummal, így ezt kihasználtuk. Mivel nagyon nehezen tudunk utazni azonos irányba, így úgy éreztük, hogy itt vagyunk a legnagyobb biztonságban mindenféle szempontból. Tíz hónap alatt azt mondhatom, hogy olyan lett számomra Grúzia, mintha az otthonom lenne. Nagyon nehéz volt meghozni azt a döntést, hogy tovább álljunk, de ekkor már azt éreztük, hogy jön a második hullám. Ha most nem jutunk ki az országból, akkor nem tudjuk mikor, hiszen nagyon szigorúan kezelték az első hullám alatt is a légiforgalom korlátozását és a második hullám, már sokkal erősebben kezdődött, mint az első.

Mit szerettél a legjobban Grúziában?

A hegyeket, a tájat és a vendégszeretetet. Az elmúlt években közel 30 országban jártam, több kontinensen, de sehol nem tapasztaltam ennyire nagy vendégszeretetet, ennyire érintetlen tájakat. Nagyon tisztelik a nőket. Nekem ez nagyon meglepő volt, hiszen még a legelhagyatottabb helyeken is biztonságban éreztem magam egyedül is. Nagyon üdítő élmény volt, amikor a bevásárlóközpontban a mögöttem lévő jó fejségből elkezdett segíteni nekem kipakolni a kosaramból fizetésnél, hogy segítsen és utána még azt is megkérdezték, hogy kell-e további segítség, mert tudták hogy turista vagyok, hívni akartak nekem taxit, hogy ne kelljen egyedül cipekednem…és ez csak egy sztori a sok közül. Egyszerűen imádom a grúz emberek önzetlenségét. Sokan biztosan azt gondolnátok, hogy cserébe pénzt vártak. Egyáltalán nem. Fontos számukra, hogy te mint vendég jól érezd magad.

Nagyon sokat utaztatok is a 10 hónap alatt, melyről rendszeresen beszámoltál az oldaladon és az Utazómajom csoportban is. Miket jártatok be az országban?

Bejártuk az ország északi részét, Tbiliszitől elautókáztunk Sztepancmindáig, Kazbeiig, 5 km-re az orosz határtól. Itt töltöttünk fent a hegyekben két hetet télen. Gyönyörű volt. Bejártuk Tbiliszit, megismertük nagyjából minden zegzugát gyalog. Meglátogattuk Mcheta gyönyörű hegytetőn lévő kolostorát. Keresztülvonatoztuk az országot, Zugdidiből felautókáztunk Mestiába. Mestiából elkirándultunk a Chalaadi Gleccserhez és egy hegytetőn található tóhoz is. A gyalogtúra Mestia és Ushguli között csodálatos volt, ezt követően pedig Batumi környékét jártuk be. Sajnos a vírus miatt eléggé kötöttek voltak a lehetőségek, még az autóbérlés is macerás volt, sok minden zárva volt, egyáltalán nem lehetett bérelni, vagy nem akartak adni biztosítást az autókra, persze ha valami baja lenne az autónak, akkor az a te felelősséged lenne. A tömegközlekedés alapvetően is bonyolult az országban, de vírus ideje alatt még nehezebb volt, sok minden zárva is volt, olyan helyek is, amelyek nyitott szabadtéri programokat kínáltak előtte, a taxi pedig hihetetlenül drága, ha városokon keresztül akart volna az ember közlekedni (főleg turistáknak magasabb árakat kínálnak). Úgy érzem, hogy egyszer még vissza fogunk menni az országba és meglátogatni azokat a távolabb eső, rejtettebb részeket is, amelyekre most nem volt lehetőségünk.

Mi volt a kedvenc helyed?

Ushguli és Zabeshi.  A vírusnak köszönhetően, azon a héten amikor felmentünk Svaneti régióba a túraúton nem láttunk egy turistát sem, de még a hotelünkben sem láttunk másokat. Az egész túrát úgy tettük meg, hogy a miénk volt az egész táj. Igazi vándornak éreztük magunkat és még egy nagyon édes kóbor kutya is hozzánk csapódott, aki végig jött velünk az úton. Utólag olvastuk, hogy ez Grúziában teljesen természetes, mert a hegyi kutyák imádnak túrázni turistákkal.

Ushguliba, Európa legmagasabban elhelyezkedő faluja, amelyet a világ végének is szoktak emlegetni, UNESCO világörökség részét is képezi, melyet teljesen egyedül élhettünk át. Talán ez volt a legnagyobb élmény, hogy Daviden, rajtam és a csodálatos tájon kívül szinte senki nem volt a faluban. Távol a civilizációtól egyedül. Kell ennél autentikusabb élmény? Lóháton gyönyörű tájakon ellovagoltunk a pár kilométerre lévő Shkhara hegy lábához, ahol egy gleccser is található. Olyan gyönyörű hegyek között lovagoltunk, folyókkal, hegyi kecskékkel, tehenekkel karöltve, hogy felért egy időutazással. Amikor csak magadba szívod a természetet, a békét, a nyugalmat. Sosem jártam még ennyire izolált helyen. Annyira eredetileg önmagában láttuk a tájat, hogy el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet ez, amikor tele van turistákkal.

Volt olyan, ami „sokként”, meglepetésként ért kint, mert pl. annyira más?

Stoppolás teljesen természetes az országban. Mestiából Batumi felé a sofőrünk simán megállt és felvett két ismeretlent az út szélén. Majd Batumi mellett, amikor túráztunk minket is felvett két ismeretlen a hegytető sétálva és visszavittek minket a túránk végén a városba.

Ennél sokkolóbb élményünk nem volt, de Afrikában annyi kultúrosokk ért, hogy szerintem ebből a szempontból már rutinos vagyok. Ami meglepetés volt talán, hogy a grúz emberek imádják a tűzijátékot, nem volt olyan nap hogy ne hallottunk vagy láttunk volna tűzijátékot. Ami még fura volt, hogy nem igazán van náluk szelektív hulladékgyűjtés, nagyon kezdetleges még.

Mik a kihagyhatatlan látnivalók?

Kazbegi hegység, felautókázni oda és megszállni a hegyekben, mi télen voltunk és hihetetlenül nagy élmény volt. Bejárni Batumit, felmenni a hegyekbe, meglátogatni a Szentháromság templomot, meglátogatni a Batumi botanikus kertet, bejárni a sveneti régiót és gyalog bejárni a Mestia és Ushguli közötti részt. Mesti környékén is számos kis túraútvonal van, érdemes ezeket felfedezni, gleccsereket meglátogatni, Ushguliból megnézni a Shkhara  gleccsert. Amúgy nagyon sok mindent lehet találni, csak random az utak mentén, hiszen sok helyen annyira érintetlen még a táj, tiszta vadregényes élmény, hogyha csak az ember autóba pattan és megy A-ból B-be sem fog csalódni, viszont arra készüljön mindenki, hogy az úthálózat azért nem annyira kiépített mindenhol, néhol pedig kifejezetten veszélyes is. A grúzoknak pedig eléggé érdekes vezetési stílusuk van, amihez igencsak fel kell venni a ritmust. Én a templomokat is imádtam Grúziában. Tbilisziben is van egy hatalmas templom, a Szentháromság katedrális, ahol lányoknak kötelező a fejkendő viselése, férfiaknak pedig zárt ruházat. Enélkül nem lehet belépni a templomokba, mindenkinek ajánlom ezeknek a helyeknek a felfedezését, hihetetlen élmény részt venni egy misén.

A grúz konyha meglehetősen híres. Mi az, amit muszáj megkóstolni?

Khinkalit és a hachapurit kötelező mindenkinek megkóstolnia. Emellett nagyon sok húst fogyasztanak, hatalmas tál ételeket esznek, senki sem marad éhen, aki Grúziában jár. Imádják előételnek fogyasztani az uborkát paradicsommal és néha emellé még egy jó adag sulguni sajtot is tesznek. Annyi finomságot képesek kitenni az asztalra akár egy reggelihez, hogy még az is konkrétan három fogásból áll. Emellett pedig isteni boraik vannak, és ne feledkezzünk meg a (zöld) tárkony ízesítésű limonádéról sem. Van egy nemzeti édességük is, a churchkhela. Én nem voltam érte oda, de a grúzoknál mindenhol meg lehet találni. A kubdari pedig egy húsos pita, én Ushguliban kóstoltam és nagyon finom.

Mit tanácsolnál annak, aki Grúziába tervez utazni? Mire figyeljen?

Légy türelmes a közlekedéssel és próbáld meg élvezni a grúz közlekedés káoszát. Próbáld meg felfedezni a rejtett kincseket, térj le a megszokott útról. Légy barátságos, mosolygós, kérdezz a helyiektől, érdeklődj és próbálj ki minél több ételt. Ha szóba elegyedsz helyiekkel, akkor ne félj használni a Jó napot – Gamarjobat szót, díjazni fogják. Grúzia egy csodálatos hely, mindenki számára rejteget élményt és felfedezni valót, ha elég nyitott vagy az újra. Amire érdemes figyelni, hogy tiszteljük az ország vallási szokásait és ha látsz az utcán egy kóbor kutyát ne ijedj meg, Grúziában ez normális.

Brigi kalandjait a Brigi The Backpacker oldalon követhetitek

Fotók: Pólya Brigitta