A tbiliszi álom
A vakáció eltervezése gyakran komoly fejtörést okoz a világot megismerni vágyó utazóknak. A nagyvárosok hangulatos utcaképeit böngészve a tengerparton heverészés már nem is olyan megkapó alternatíva. Van egy város. Európa végében, már majdnem Ázsia kapujában, Grúziában. Sem kelet, sem nyugat. Egyszerűen Tbiliszi.
Eljutás
Grúziába egyszerűbb eljutni, mint gondolnánk. Csak érvényes útlevél kell, egy retúr vonatjegy a budapesti Keleti-pályaudvarra, tömegközlekedési bérlet Ferihegyre, ahonnan a fapados légitársaság korábban megvásárolt olcsó repülőjegyével felszállhatunk a Budapest-Kutaiszi járatra. Néhány óra a levegőben és megkezdődik a kaland. Hajnalban Grúzia második legnagyobb városában landolunk. Néhány órányi buszozás után megpillantjuk Tbiliszi első épületeit. A nagyváros külső kerületeiben szembetűnő az elmaradottság. Később jelentősen megváltozik a kép, de az út mentén látottak nehezen egyeztethetőek össze a „Fények városáról” készült turistacsalogató fotókkal.

Apartman
Az apartman pont olyan, mint a fotókon. Jó taktika, hogy az utcakép nincs fenn az interneten, máshogy megfosztottuk volna magunkat a csodás kilátástól. Most még az ablakból szemléljük azokat a helyeket, amelyekről hamarosan az ablakunkat fogjuk keresni.
Kora este nyakunkba vesszük a várost. Elég néhány saroknyit tovább sétálni, hogy elénk táruljon a nyüzsgő központ, ahol bárki otthon érezheti magát. Nem nyugat, nem kelet, Tbiliszi. A Kura folyón átívelő futurisztikus Béke híd nappal is ámulatba ejti a turistákat.
Éjszaka
Éjszaka még inkább megkapó a színes fényekben pompázó gyaloghíd. Felvonóval néhány perc alatt elérjük a város tetejét. A következő napokban még többször élvezhetünk hasonló kilátást. Jóllehet, a grúz tetőpanoráma közel sem olyan fenséges, mint például Firenze terrakotta cserepei, a város bájos esetlensége, a bádogtetők közt megbújó kedves teraszok, az ismerős tornyok és a rengeteg fa összhangja megbabonázza a tágra nyílt szemű utazót.

Faragott erkélyek között sétálva újra Csodaországban lépegetünk, mellettünk a padon egy kamasz fiú és egy lány kártyázik. Elégedett mosoly ül az arcokon. Nincs sok idő álmélkodni, magával ragad a helyi ételek – chacsapuri, kinkali, pisztráng, tárkonyos mártogatók és szószok –, italok – a bor és a chacha – épületek és emberek kavalkádja. Éjjel szinte lüktet a város. Magunk sem tudjuk, hogyan kerültünk vissza a főtérre, ahol fiatalok zenélnek az aranyló Szent György szobor lábánál.
Másnap kipróbáljuk a tömegközlekedést. A nyugati nagyvárosok főutcáit idéző Rustavelli út platánjai között grasszálva belekóstolunk a jólétbe. A temetőt keresve a tbilisziek mindennapjaiba nyerünk betekintést. Az óriáskerék lábától már nem fér el egy tenyérben a város. Lefelé haladva egy mókus szalad át a nemrég felújított siklósínen.
Kettősség
Tbiliszi nemcsak a magasban, hanem az államigazgatóság és a külföldi képviseletek épületei, a lerobbant lakóházak és a közvetlenül mellettük pompázó paloták között barangolva is elbűvöli az utazókat. Grúzia első hallásra vakmerő célpontnak tűnhet. A maga kendőzött egzotikumával, érthetetlen otthonosságával, és nyitottságával – és rendkívül baráti áraival – azonban már az első pillanatban meggyőzi a turistát arról, hogy jobb helyen nem tölthette volna el a szabadságát.
Szerző: Bartalos Éva



