Rendbontásért börtön: 10 hónapot kapott a Ryanair járatán randalírozó utas
Egy 61 éves brit férfit 10 hónap börtönbüntetésre ítéltek, miután tavaly novemberben botrányt okozott a Ryanair Kraków és Bristol között közlekedő járatán. Az incidens november 11-én történt. A beszámolók szerint a férfi már a repülés elejétől agresszívan viselkedett, felszállás után a vámmentesen vásárolt alkoholt kezdte fogyasztani, sértegette utastársait, és nem volt hajlandó együttműködni a személyzettel. Hangosan káromkodott, vitába keveredett a légiutas-kísérőkkel, majd megtagadta, hogy elfoglalja a helyét és becsatolja a biztonsági övét a leszálláshoz. A helyzet odáig fajult, hogy a pilótának meg kellett szakítania az első leszállási kísérletet.
Elfogyott a türelem a rendbontó utasokkal szemben
A bristoli leszállást követően rendőrök szálltak fel a gépre, hogy lekísérjék a férfit, aki azonban továbbra is agresszívan viselkedett. Nem működött együtt a hatóságokkal, dulakodás alakult ki, végül erővel vezették le a fedélzetről. Az ügy ezt követően bíróság elé került, ahol nem tanúsítottak enyhítést.
„Ez volt a legsúlyosabb eset, amellyel húszéves szolgálatom alatt találkoztam” – mondta a bíróságon az egyik rendőr, aki megpróbálta megfékezni és kivezetni a feldúlt utast a repülőgépről.
Börtönbüntetés lett a vége
A férfi azzal védekezett, hogy már a felszállás előtt alkoholt fogyasztott, hogy csillapítsa a repüléstől való idegességét. Elismerte a vádakat, ügyvédje pedig azzal érvelt, hogy elvesztette fájdalomcsillapító és antidepresszáns gyógyszereit, valamint nem emlékszik pontosan a történtekre. A Bristol Crown Court azonban nem fogadta el ezeket az érveket, és 10 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
A Ryanair üdvözölte a döntést
A Ryanair szerint egyértelmű üzenetet küld a brit bíróság döntése, a fedélzeti rendbontásnak komoly következményei vannak. A légitársaság kiemelte, alapvető célja, hogy az utasok és a személyzet nyugodt, biztonságos és kellemes környezetben utazhassanak. Az ilyen eseteket egy szűk kisebbség okozza, a Ryanair azonban következetesen fellép minden rendbontó magatartással szemben. A zéró tolerancia elve a jövőben is érvényben marad, hogy a szabálykövető utasok zavartalanul élvezhessék az utazást.
A társaság közép- és kelet-európai, valamint balti kommunikációs vezetője, Alicja Wójcik-Gołębiowska így fogalmazott:
„Üdvözöljük a Bristol Crown Court döntését, amely elítélte azt az utast, aki elfogadhatatlan viselkedésével megzavarta a Kraków és Bristol közötti járatot 2025 novemberében. Ez az eset is jól mutatja, milyen következményekkel jár a fedélzeti rendbontás – ideértve akár az utazási tilalmat vagy pénzbírságot is. Bízunk benne, hogy az ítélet visszatartó erővel bír majd, és hozzájárul ahhoz, hogy mindenki nyugodt, stresszmentes körülmények között utazhasson.”