Hurghada: Luxus, nyomor és emberi történetek a Vörös-tenger partján
Amikor január végén lefoglaltuk ezt az utazást Sharm el-Sheikh-be, nem gondoltuk volna, hogy április közepén, két héttel utazás előtt, már Hurghadaba fogunk készülődni. De mindeközben sok minden történt. Kitört az iráni háború, beköszöntött az olajválság, és annak ellenére, hogy a Sinai-félsziget biztonságosnak volt mondható, a félelem lavinát indított el. Az utazást sokan lemondták, egy másik része pedig kapva kapott a lehetőségen, hogy átirányítsa utazását máshova. Utasok hiányában, a repülőgép nem indult el Bukarestből és mivel a mediterrán térség országaiban április végén még sehol sem lehet strandolni, így mi is Hurghada mellett döntöttünk.
Pár évvel ezelőtt, jártunk mi már Egyiptomban, és Hurghadaban is érintőlegesen, akkor körúton voltunk, beutaztuk az országot Abu Simbeltől Kairóig. Így végülis nem bántam annyira, hogy újra Hurghadába vezérelt a sors. Legalább most ezt a várost is kicsit jobban felfedezhetjük, a közelben lévő szigetvilágról már nem is beszélve.
Érkezés a Vörös-tenger partjára
A három órás út után öröm volt végre látni, ahogy az ország végtelenül sívár és forró homokbirodalmát kacéran ostromolják a Vörös-tenger hullámai. Ahogy kiléptünk a repülőből, harminc és egynéhány perzselő napsugarával tekintett le ránk a még hajnalcipőjében incselkedő nyárelő, mégis alig éreztük ránktelepedő melegét, hisz a rendbontók módjára randalírozó parti szél, könnyedén elviselhetővé tette a kánikulát, cserébe majdnem magával vitte a szalmakalapomat is.
A szálloda, ami tökéletes választásnak bizonyult
Otthonunknak az ötcsillagos Pickalbatros White Beach Resortot választottuk, mely egy 1992-ben alapított, egyiptomi szállodalánc szerves része. Ezek a szállodák nagy hangsúlyt fektetnek a családbarát légkör, a terebélyes vízi világ és nem utolsó sorban a luxus megteremtésére.
Foglaláskor azonban nem árt arra is odafigyelni, hogy hol helyezkedik el a resort, van tengerpartja vagy nincs is egyáltalán a part közelében? Egyik hotelről mi is azért mondtuk le, mert nem volt kijárata a tengerre, sőt mi több, elég távol is volt tőle. A White Beach azonban nagyon jó választásnak bizonyult, egyrészt azért, mert a reptérhez az egyik legközelebb eső szálloda, másrészt pedig mert volt privát tengerpartja és igényeinknek is tökéletesen megfelelt.
A tengerre néző szállásunk lakófelülete több, mint 40 m2 volt, benne egy gardróbbal, egy hatalmas fürdővel, egy tágas szobával és egy kényelmes terasszal, tengerre néző, napfelkeltés kilátással. Minden szobának van egy beltéri és egy kültéri, érintős kijelzője, amivel bentről jelezhetjük, hogy ”Ne zavarj” vagy ”Kérünk takarítást”. Ez megjelent a kinti egységen és láthatta a szobafelelősünk. A kinti egységen van csengő is, amit készségesen használt is a személyzet, ha szerettek volna valamit.
A recepción elláttak minden információval, azaz hogy mégsem, csak egyetlen eggyel. Kaptunk egy QR kódot és egy szobára szóló személyes jelszót, amellyel letölthettünk egy applikációt és a kóddal regisztrálhattunk. Innen tudhattuk meg a hotelre vonatkozó egyébb fontos információkat, mint például, hogy mi hol található (ebben segített az online térkép), valamint azt is, hogy mikor melyik étterem van nyitva, hol étkezhetünk. A wi-fi szolgáltatás egyébként meglepően jó volt.
Medencék, tengerpart és a Vörös-tenger nyugalma
A Pickalbatros White Beach hat medencével rendelkezik, melyből négy kimondottan gyermekek számára lett megálmodva. Ebben a négy medencében volt kalózhajó, egy komplex erőd, rengeteg állatfigura és számtalan, színes, különböző formájú és méretű csúszda is. A medencék tőszomszédságában van még egy játszótér, valamint egyébb sportpályák is. Innen már csak karnyújtásnyira volt a tengerpart és annak lassan mélyülő kristálytiszta vize, ahol kedvükre játszhattak, homokozhattak a kicsik.
Néha csak öröm volt elüldögélni egy napágyon, kék ernyő alatt, figyelni az apály-dagály játékát, azt hogy hogyan tudnak a távolban a vízen járni az emberek, a partra sodort hangtalan medúzákat és gyönyörködni az élet apró, alig látható csodáiban, hogy az a rézszínű kavicsgallér, hogyan olvassza össze a nap melegétől talpunkat égető homokot a tenger azúrkék, szelid hullámainak fodrával.
Az all inclusive világ másik oldala
Több étterme is volt a szállodának, mi leginkább a Saffron Orintalt használtuk, valamint a Food Court-ot, az első szolgált tulajdonképpen a főétkezések helyszínéül, a második inkább gyorskajákat, ha strandolás közben megéheztél. Reggel öröm volt napsütésben reggelizni, meginni az első tejeskávét, esténként élménykonyha volt az udvaron, marha, bárány, pulyka és különböző halak füstje szállt a csillagos égre. Eszméletlen felhozatal és hihetetlen bőség jellemezte a konyhát, az ízekkel azonban nem voltam teljesen kibékülve, ez viszont csak az én véleményem, melyhez valószínűleg egy előzetes gyomorfertőzés is hozzájárult. Viszont megdöbbentő volt látni azt az óriási élelmiszerpazarlást, ami minden nap, minden étkezésnél végbement. És ez minden all-inclusive szálloda esetében így megy.
Azonban, a hoteleken kívüli nyomor és kilátástalanság Hurghadája egyáltalán nem engedhette meg magának ezt a bűnös stílust, ezt a mérhetelen pazarlást, és legfőképp egy gondtalan, békés életszinvonalat.
Ahogy a turisták ritkán látják
Egyik délután, megnéztem magamnak Hurghadát. Harmadmagammal indultam el erre a városnézésre, nem volt más velem, csak a sofőr és Ahmed, az idegenvezetőm. Alig indultunk el, máris úgy éreztem magam a terepjáróban, mint a nyomor giccses kitüremkedése, mely végtelenül kirí a város összképéből. Nagyon furcsa, amit látni lehet ebben a városban, annyira nyakatekert, hogy egyszerűen nem tudod befogadni, megrágni. Egyszerűen emésztetlenül távozik a szervezetedből.
Egy kis halázfaluból lett óriási üdülőváros, melyre leginkább az a jellemző, hogy minden porcikája átépítés alatt áll. Picit zavart arctalansága, mert mindenhol az épülettörmelékekkel, befejezetlen épületekkel, utcai szeméttel, porral és mocsokkal találtam szembe magam. Más negyedekben pedig azt éreztem, mintha megállt volna az idő, az épületek megrozsdásodtak a homokágy erjedésében, hiányoztak a szép, kellemes városrészek.
És mindezt betölti az az emberáradat, amely itt él, itt lélegzik Hurghadában. A kaotikus forgalom, a szabálytalanság, mely megállíthatatlanul ömlött be a város épületei közé, ahol kisebb ágakra, hajszálerekre oszlott, létrehozva a város kacskaringós labirintusát. Színes társaság, ahol mindenki a túlélésért küzd, és közben megpróbál mindent is mindenkinek eladni. Látszólag mégis mindenki boldog és vidám, hihetetlen erővel ragaszkodnak a holnaphoz. Egy európai embernek, ilyen nyomorban a holnapra mosolyogni, elképzelhetetlen lenne.
Bazárok, illatok és szuvenírek
Ahmed az ígérte, hogy bazárokba megyünk körülnézni, ahol ajádékokat vásárolhatok a családomnak, az otthoniaknak. Hadd szögezzük le, hogy ez a városnézés igyenes volt, így nem véletlen, hogy kellett legyen benne valami komerc. Bár különösebb képpen nem zavart, mindenki nyert vele, én szuvenírt vásároltam és a helyi vállalkozásoknak is lett némi bevétele. Az a része viszont zavart, hogy nem bazárba érkeztünk, hanem vegyesüzletbe, ahol minden volt (üveg, réz, bazalt, alabástrom, gránit edények és szobrocskák, hűtőmágnesek, szőnyegek, játékok, ruhanemű, csokival bevont datolya és egyébb édességek), fix áron, alkudozni sem kellett. Nem szeretek alkudozni, nincs hozzá meg a képességem, nélküle valahogy mégis kicsit oda lett a varázsa, veszített a bazárhangulat élményvilágából.
Emellett jártunk még egy kozmetikai szaküzletben is, mellyel igazából nem volt gondom. Itt olajokat, illóolajokat, parfümöket, krémeket, testápolókat, szappanokat, továbbá teákat (tamarindusz, hibiszkusz, narancs, guava), fűszereket minden mennyiségben és kávét lehetett vásárolni. Volt egy kis bemutató is, amelynek keretein belül pár hasznos információval is elláttak a fekete kömény, a tamarindusz, a rozmaring, a tevetej jótékony tulajdonságairól és hatásairól. Hurghadában ilyesmit érdemes vásárolni.
Ha teával kinálnak, mindig fogadjátok el, az arab vendégszeretet megsértése nagy tiszteletlenségnek minősül.
Egy fiatal egyiptomi valósága
A bevásárlás után, Ahmed azt mondta, hogy megmutatja kedvenc helyét a városban. Kérdezte, hogy benne vagyok? Mondtam, persze. Azt állította, hogy ide csak ő viszi el a turistákat, mert ez a kedvenc helye. Lehetett ez egy jó marketingfogás is, de Ahmedet megismerve, hittem neki. A város legmagasabb pontjára vitt el engem, ahonnan belátható volt az egész város. És ahogy ott nézelődtem, el tudtam képzelni, ahogy Ahmed a barátaival ide jár agyoncsapni az időt. Ez egy személyes információ volt tőle és később kiderült, hogy van ott még több is, ahonnan ez felszínre tört.
Ahmedről azt kell tudni, hogy 22 éves, fiatalságának elején jár, és rendkívülien pozitív, barátságos ember. Elkezdtünk beszélgetni és itt kezdett igazán izgalmassá válni ez a városnézés. Már nem csak a várost láttam, hanem a lakóit is. Következő megállónk a Marina volt, mely viszonylag egy új városrész, modern kikötő, egészen európai. Ellenőrzőponton kellett áthaladni, de utána fesztelenül sétálhattunk a promenádon.
Ahmed megkérdezte, hogy van-e családom, természetesen én is visszakérdeztem. Akkor elkezdett mesélni és látszott, hogy ez már nem a városnézés része. Házasodni Egyiptomban nem olyan egyszerű, mint Európában, ahhoz, hogy megnősüljön, mindent be kell szereznie a közös élethez: lakást, bútorokat, és minden egyéb kelléket. Mindent. Egyedül. Gyorsan számolni kezdett. Körülbelül 10 évig kellene dolgoznia, éjjel-nappal, akár több munkahelyen is párhuzamosan, hogy lakást vegyen és megnősülhessen. És hogy sokkal könnyebb nekünk, európaiaknak, mert itt a házastársak együtt, közösen építik fel a jövőt, nem csak egyik félnek kell küzdenie.
Nyilván tudtam én már ezekről a szabályokról, melyek az iszlámból erednek, de hallani egy helyitől, aki megéli mindezt, és leginkább egy fiataltól, aki épp most van abban a korban, hogy mindezt meg kell lépnie, egészen más tapasztalat. Értelemszerűen addig barátnője sem lehet, mert elitélendő és mindenképp nőül kellene vennie. Kérdeztem a tanulmányairól. Elvégezte a liceumot, de továbbiakban nincs túl sok lehetősége. Elkezdett dolgozni. Kérdeztem, hogy külföldre nem szeretne menni, akár tanulni, egyetemre? Szeretne, de vizumot nem adnak olyan könnyen, így ez az út sem járható mindenkinek.
A mecset békéje és csendje
Később, amikor elértünk az El Mina El Kabeer mecsethez, a vallásról is beszélt nekem, hogy hogyan imádkoznak és hogy mit is jelent ez neki. Lehúztuk a cipőnket, betettük a polc egyik ablakába, majd beléptünk a mecsetbe. Kellemes volt odabent. Valahogy olyan békés volt minden. Csend volt de mégis közben hallatszott, ahogy az emberek megosztják egymással gondolataikat. Letelepedtek a szőnyegre, ahogy tettük mi is, és csak beszélgettek.
Számukra a mecset nem csak egy olyan hely, ahol imádkozni lehet, hisz azt megtehetik bárhol, előírás szerint legalább ötször, hanem egy közösségi tér is, ahol megpihenhetnek, ahol beszélgethetnek, ahol közelebb lehetnek egymáshoz és istenükhöz.
Ez valahol csodálatos és ha magamba nézek, nekem egy kicsit szégyen is, mert nem igazán vagyok vallásos és bevallom derekasan, hogy soha nem mentem be egy templomba csak azért, hogy jól érezzem ott magamat.
Egy egyiptomi srác kellett ahhoz, hogy ezt magamnak beismerjem. Mondtam neki, hogy nagyon szeretem az arab kultúrát, az építkezési stílust, kimondottan a mecsetek ejtenek rabul. Kérdezte, hogy nem gondoltam arra, hogy át álljak az iszlám vallásra? Be kellett valljam, hogy nem vagyok túl vallásos, és hogy a szívem inkább a kézzel fogható dolgok felé, a tudomány felé húz, de meglepő módon nem ítélt el ezért, sőt, megértő volt, inkább magával példázódott. Elmondta, hogy mit jelent neki a vallás, hogy amikor belép egy mecsetbe és letelepszik a szőnyegre, örömét leli benne. Sokszor csak elüldögél itt és beszélget Allah-al, mert neki mindent elmondhat. A vallás védelmet nyújt neki, megvédi bármitől.
És volt egy nagyon szép meglátása, tökéletes végszó egy városnézés lezárására. Azt mondta, hogy amikor itt van, megnyugvásra lel. A mellkasára tette a kezét, és azt mondta, béke van idebent, majd körbemutatott a mecsetben, és béke van idekint is.
Szöveg és fotók: Ladó Csaba










