Nem terveztünk Japánba utazni, viszont 93.000 Ft körüli összegért nem is szerettük volna kihagyni. Így hát le is foglaltuk a repjegyet Oszakába, – utólag sajnos – csak 7 napra. Az egy négyzetméterre jutó látnivalók kiemelkedően magas száma miatt komoly fejtörést okozott az útiterv kialakítása. Több hónapig a játékban maradt Tokio, de végül az utolsó körök egyikében elvérzett. Sokan írták, hogy Oszaka egy barátságosabb Tokiónak felel meg, ezért talán egy kicsit a tokiói érzésből is kaptunk. A sokak által javasolt JR-Pass utáni kezdeti rajongásunk lecsengett, jobban utánaszámolva nem érte volna meg nekünk kiváltani 29,110 YEN-ért.

KLM légitársasággal Amszterdamon keresztül jutottunk el Japán földre, Fukuokába, ahonnan végül Oszakába repültünk. A teljes út átszállásokkal nagyjából 20 órás volt.

Expedia jófejsége

Japánban nagyon drágák a szállások. Mintha meghallotta volna az expedia programozója a segélykiáltásom. Repjegy foglalás után néhány napra a társaság a következő ajánlattal állt elő: Vásárolj legalább 3/4/5 éjszakára szállást az oldalukon, és ehhez 100/150/200 dollár kedvezményt biztosítanak. Mindezt ott rontották el, hogy nem állítottak be minimum elköltendő határt a kategóriákhoz, így sikerült 5 éjszakát foglalnom két főre a Peace Showa House szálláshelyre 27.60$-ért 227.60$ helyett. Ezúton is szeretném megköszönni nekik!

Oszaka repülőteréről Monoraillel a legegyszerűbb bejutni a városba. Napijegyet csak a metróállomások közelében lehet vásárolni, hétvégére kedvezményes. Japánban rengeteg sok kis szűk utca van, amelyeket nem is neveznek el. Egy ilyen utcában helyezkedik el a Peace Showa House is, GPS nélkül rémálom lett volna megtalálni. Apropó, GPS! Windows Phone telefonomra a legismertebb navigációkra nem lehet Japán térképet letölteni offline használatra, többek között a GMaps-re sem. Egy teljes napos keresés után egyedül a Navmii-t találtam használhatónak. Mivel az utcaneveket és a japán címeket nem, vagy csak nagyon nehézkesen lehet beírni, ezért GPS koordináták alapján vittem fel a kedvencek közé a meglátogatni kívánt helyeket.
A hostelben egy kis külön szobát kaptunk, emeletes ággyal, nagyon vékony szivaccsal. A japánok egyébként is szeretik a kemény fekhelyeket, a padlóra terített hagyományos japán stílusú “szőnyeget”, a tatamit használják ülő és fekvőalkalmatosságként.
Ennek oka, hogy a kis lakásokban ne vegyen el nagy teret a szobában az ágy és az asztal. Párnába rizst töltenek toll helyett, amitől baromi nagy súlyú, de könnyen alakítható.

Japánok jófejsége

Első dolgunk Oszakában egy objektív megvásárlása volt. Már jó előre lezsíroztam, megrendeltem a lencsét a fényképezőmhöz. Elvileg előre kellett volna fizetni, néhány levélváltás után az eladó belement, hogy készpénzben is kifizethetem a helyszínen. (Mivel ez egy mintabolt, minden terméket csak rendelésre szereznek be eredetileg.) Aki elkalandozna egy kicsit a japán elektronikai árakban, és tud japánul, vagy chrome böngészőt használ, az a kakaku.com oldalon teheti meg. Gyalog indultunk el a bolt felé, útközben figyeltük az embereket, színeket, hangokat. Leginkább a temérdek automata tűnt fel. Nagyjából félúton megláttunk egy fiatal srácot, aki takojakit készített az utcán. Ez egy gömb alakú búzaliszt alapú tésztából álló, speciális erre a célra készített tepsiben készült étel. Közepébe kockára vágott polipot tesznek, majd szárított halreszelékkel szórják meg. Ezek a leheletvékonyra vágott forgács szerű reszelékek a hő hatására olyanok, mintha mozognának. 6 db gömböt kaptunk egy bambuszból készült kis hajóban. Nekem túl halízű volt, de én egyébként sem szeretem a tengeri herkentyűket.

A mintaboltba érve ért az első furcsa, de kellemes meglepetés, amilyenért valójában Japánba vágytam. Az eladó hölgy miután meghallotta, hogy ki vagyok, topogott, ugrált az örömtől, kiszaladt a pult mögül meghajolni, kezet fogni. Elmondása szerint azért lepődött meg ennyire, mert nem gondolta volna, hogy ilyen messziről valóban elmegyünk érte. Ha TAX Free termékeket vásárolunk, akkor az útlevelünket is át kell adnunk, a nagyobb értékű termékeknél pedig még egy kis zöld papírt is kiállítanak pluszban az adás-vételről. Sikeresen otthon hagytam (ezt gondoltam, utólag kiderült, hogy végig nálam volt) az okmányt. Az eladó elmondása szerint nem szokott ilyet megengedni, de ő megbízik bennem, és ha tudom a számát, akkor elegendő ha azt leírom. Ezt a japán billentyűzete segítségével a Google fiókomból kilesve tudtam megtenni. Amiért olyan rendes volt, hogy előre megrendelte nekem, vittem neki egy pár magyar csokit ajándékba. Amikor ezt meglátta, teljesen lesápadt, egy picit könnyezett, topogott, beszélni is alig tudott a megilletődöttségtől. Mire hazaértünk, már a postafiókomban várt egy hálálkodó üzenet. 🙂 Emiatt az őszinte, gyerekes, kedves viselkedésük miatt láthatjuk mi olyan fiataloknak őket.

Ame-mura

Séta közben útba ejtettük az őrült boltokról, villódzó fényekről, LED falakról híres Ame-murát, hosszabban America-murát. Ezt a negyedet az ide vándorolt amerikaik hozták létre, hasonló a Tokyoban található Harajukuhoz. A leghíresebb legnagyobb világító fal minden bizonnyal a főként édességeket gyártó Glico Group helyi supermanjét jeleníti meg. Egyenruhába öltözött iskoláslányok, turisták pózolnak a Dotonbori városrészen áthaladó csatornán átívelő hídon, ahonnan jól látszódnak a színes neonfények.

Az utcán egyetlen szemetet sem látni. Ennek ellenére kukát is csak elvétve, egy-egy hirdetőtábla mögé bújtatva, mindez Oszaka egyik legforgalmasabb sétálóutcáján. A városrészt leginkább a Times Square-hez tudnám hasonlítani. Éttermek sokasága, több méteres színes, olykor mozgó herkentyűvel a bejárat felett. Van óriás rák, léghajószerű pufi hal, gömbhal, japánul fugu. Ennek az ínyencségnek az elkészítését jobb, ha profikra bízzuk, hiszen a gömbhal szervezetében előfordulhat halálos méreg, ami rossz elkészítés esetén a tányéron landol. A japán konyhaművészet legismertebb misztikus étke, igazi adrenalinbomba az elfogyasztása. Évente tízezer tonna “méreg” drága fugut fogyasztanak a japánok. Ezek után már nem is meglepő az a sok őrültség, ami a tévében megy. Magas hangon kiabáló érett férfiak nyúljelmezben ugrálnak a réten, akiket elefántnak öltözött társuk próbál kipecázni. Egy étteremben óriási képernyőn játszottak “ez vajon igazi?” játékot, ahol ki kellett találni, hogy a hölgynek a valódi melle látszódik a bikini alatt, vagy csak egy push up.
Dotonbori városrészen találhatóak több emeletes manga képregény és figura üzletek. Mi egy 5 szintesbe mentünk be, ahol végeláthatatlan sorokban álltak az igencsak érdekes borítójú rajzolt könyvek. Volt még egy dolog, amit látni szerettem volna Japánban. Egy idősödő, szemüveges öltönyös, ápolt úriembert, aki a munka után betér egy ilyen üzletbe és neonfény alatt lapozgatja a manga képregényeket. Képzeletemben előtte munkaidőben éppen azt a robotot tervezte meg, amit mi is használni fogunk egyszer majd 20 év múlva.

Japán emberek

Öltözékük munkaidőben és azon kívül is nagyon elegáns (zokniszandáltól eltekintve). A férfiak makkoscipőben, fekete nadrágban, fehér ingben, nyakkendőben mutatkoznak. Talán furcsán hangzik, de az emberek jó illatúak voltak, ápoltak. Ez azért nem minden ázsiai országról mondható el, de még europán belül is érhet szagok táján kellemetlen meglepetés. (És a hármas metrón is.) Az öltözékre tehát nagy figyelmet fordítanak, viszont a japánok jelentős részének a fogai sárgák, csúnyák! A miértre már a redditen, és más oldalakon is keresték a választ.
Következő nap reggel egy kis városi séta után elindultunk az Oszakai várkastélyba. A metrójegy automatán nem nagyon találni angol feliratot, viszont annyira egyértelműen és könnyen kezelhető, hogy nincs is rá szükség. Mindegyik jegykiadó automata felett egy óriási térkép van a teljes hálózattal. Minél távolabb lesz a célállomásunk a megállótól, értelemszerűen annál többe fog kerülni a jegyünk. Nincs más dolgunk, mint leolvasni a kinézett állomás mellett található összeget, először betenni a pénzt, majd megnyomni az összeghez tartozó gombot és a mennyiséget. Ha véletlen rosszat választottunk ki, ne ijedjünk meg. Az állomás elhagyásakor jelzi a kapu, hogy kevesebbet fizettünk a jegyért, mint amibe a megtett út kerülne, ezért helyezzük be az előzőleg kapott kártyát az automatába, majd a többletköltséget, és az újonnan kapott kártyát már elfogadja a kapu, kisétálhatunk az állomásról. Mindezt pótdíjazás nélkül. Ez egy igazán kellemes meglepetés volt nekünk :). Jegykezelő nincs is az automata kapun kívül, mivel külföldiből nagyon kevés van, a japánok pedig nem károsítják meg az államot.

Oszakai várkastély

A várkastély Oszaka Csúó-ku városrészében mintegy 60.000 négyzetméteres területet foglal el, összesen 13 épület tartozik hozzá. Eredetileg védelmi feladatok ellátásra építették, ennek megfelelően több csata helyszínéül is szolgált az előző évszázadokban. Eközben folyamatos változásokon esett át, végül 1997-re újították fel a mai állapotának megfelelően. Külső része ingyenesen látogatható, ahol hagyományos játékokat és ételeket próbálhatunk ki.

Közvetlen a vár mellett található az Oszakai Történelmi Múzeum. Magasabb emeletekről nagyon jó a kilátás a várra. Keddenként zárva van, belépő 600 Yen.
Ezután a Pokemon Center felé vettük az irányt. Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy egy ilyen régi, akkor azonban menőnek számító mese milyen óriási hatással van egy ilyen fejlett társadalomra. Az Umeda metró és vasúti megálló tetejére épített Osaka Station City bevásárlóközpont egyik felső emeletén található. Magát a boltot megtalálni nem volt egyszerű, van néhány száz lehetőség más boltba betérni. Nagyjából 20 perc bolyongás után sikerült feljutnunk. Lényegében Pokémonos termékek széles választéka található a boltban, néhány helyen mesét vetítenek, illetve különböző karakterekbe öltözött eladók szórakoztatják a vásárlókat. Ezen kívül még különféle rajzfilmes programok is vannak, de sajnos csak japán nyelven. Ha már ott voltunk, egy bögrét azért beszereztem. Itt említem meg a japán fizetési szokásokat általánosságban. Többnyire csak készpénzt használnak. A fizetés a következőképpen zajlik: a pénztárgépben látszódik a fizetendő összeg. A pénzt egy tálcára tesszük. Ha jár visszajáró, akkor a tálcára helyezett pénz összegét beírja az eladó egy számológépbe, majd ebből látványosan kivonja a vásárolt összeget, ennyit fog elhelyezni a másik tálcán. A pénzt szintén látványosan számolva veszi ki a pénztárgépből, majd egy másik tálcára helyezi, tagoltan, egymás mellé helyezve az azonos címleteket, közben újraszámolva. Ha mindenki elégedett, akkor elveszik a tálcáról az általunk adott összeget, és már csak a meghajlás van hátra. Ehhez képest ugye Amerikában egyre elterjedtebbek az önkiszolgáló kasszák, ahol ezt a műveletsort egy érintéses fizetéssel spórolják meg. Nekem a japán módszer is tetszik :). Figyelem: borravalót adni bunkóság!

A szállás felé menet megálltunk egy számunkra szimpatikusan kinéző pubban. Mivel még nem ettünk édességet az országban, arra gondoltunk, hogy itt az ideje kipróbálni. Sajnos nem volt angol nyelvű menü, és nem beszéltek idegen nyelvet, de azért elmutogattuk az igényeinket. Mint kiderült, nem értettük meg egymást teljesen jól, mert édességként forró sült krumplikra lapátolt vaníliafagyit kaptunk színes ételreszelékkel. Igen, az íze is ehhez hasonló volt, nagy valószínűséggel nem lehetett édességet kapni azon a helyen, így rögtönözték nekünk a “finomságot”.

Mesebeli Nara

Oszakából vonatoztunk át egy mesebeli világba, a legkedvesebb városkába ahol eddig jártam. Szentélyeket, templomokat és romokat is láthatunk a városban: Tódai-dzsi, Szaidaidzsi, Kófukudzsi, Gangódzsi, Jakusidzsi, Tósódaidzsi, ezen kívül híres a Heidzsó palota romjairól és a Kaszugajama erdejéről. De mégsem emiatt látogat el turisták jó része, hanem a városban szabadon mászkáló több ezer szarvas miatt, akiket a japánok szent állatként tisztelnek. Holott a világon élő szarvas fajták többsége elveszíti fehér pettyeit idősebb korára, a Narában élők nem. A pöttyök formája, élénksége, területenként változhat. Előfordulnak az úttesten, üzletek előtt, járdán, parkokban, buszmegállókban, szentélyek körül, egyszóval mindenütt. Direkt az etetésükre kapható “szarvaskeksz”, amit nagyjából 300 Ft-os áron árulnak. Már a keksz roppanására felfigyelnek az állatok, és jönnek az eledelért. Először csak véletlennek gondoltuk, azonban később bebizonyosodott: A szarvasok maguk is meghajlással köszönik meg a kekszet. Nagyon jó móka volt hajolgatni a szarvasokkal együtt, akik a végén már szinte félkört írtak le a fejükkel. Óriási élmény ezekkel a szelíd gyönyörű állatokkal játszani egy zöld pázsiton a szentélyek előtt.

A boltban kapható előre elkészített ételek minősége kiemelkedő az itthoniakhoz képest. Főként zöldséggel megrakott, tojásos szendvicseket illetve sushit, tengeri herkentyűket lehet kapni. Ezen kívül szinte minden élelmiszerboltban vannak frissensültek is. Számunka a legkedvesebb a háromszög alakú sushi, nagyjából 240 forintba került. Külön csomagolt vékony szárított algalapok között volt a rizs és a tengeri herkentyű. Evés előtt össze kellett legózni az algalapot a rizzsel. Narában biciklit béreltünk, azzal tekertük körbe a nevezetességeket, kerülgettük a szarvasokat. 🙂 A városka életét annyira meghatározzák a szent állatok, hogy még a busz dizájnja is szarvasos. A nevezetességek egy helyen, a Nara Parkban találhatók, viszont a park óriási, gyalog fárasztó lenne bejárni az egészet.
Nara után visszavonatoztunk Oszakába, ahol egy étterembe tértünk be. Tipikus földön ülős, alacsony asztalos, autentikus japán étterem volt, csak japán menüvel. Sikerült nagyon rosszul választanom: pacalszerű húscafatokat kaptam halízű lében, néhány csíradarabbal, ráadásul jó drágán. Annyira sem beszéltek angolul, hogy a “fish” “no fish”? kérdést megértsék. Nem értették azt sem, hogy fizetni szeretnénk, és azt sem tudták elmondani, hogy kártyával nem lehet. Vicces volt, hogy egy pincér szólt a társának, aki tudott angolul – legalábbis ezt gondoltuk, de ő sem ismerte a fish, pay, bill, money szavakat. 🙂

Karaoke

Hazafelé sétálva megláttunk egy Karaoke bárt. Maga a karaoke szó is japánból ered, jelentése “üres zenekar”. Eredetileg fáradt üzletemberek munka után tértek be ilyen bárokba, ahol kirívó öltözetű lányok együtt énekeltek, beszélgettek velük, közben pedig japán nemzeti italt, szakét szolgáltak fel.  Olvastam már furcsaságokat, de ami ott történt, azt nem tudta feldolgozni az agyam. Nagyon pici helyen ivott és énekelt, később rappelt japán számokat egy transzvesztita, egy öltönyös, egy szakadt ruhájú, egy részeg, és néhány még elég furcsa alak. Az egész annyira nonszensz volt, hogy nehéz leírni. A pultos talán királylánynak öltözött, már ha ő volt a pultos – mindenesetre a pult mögött állt, név szerint ismert mindenkit rajtunk kívül persze. Mint később kiderült, egy szám éneklése 250 forint körül van, ha négyen éneklik ugyan azt, akkor már 1000. A sör 1600 körül volt, tehát nem egy olcsó hely, és nem is igazán értettük, hogy mi történik 🙂 A japán karaokenak nagy hagyománya van, több változat ismert, köztük a legextrémebb számomra a maszturbálós és a másik nehezített verziós éneklős. 🙂 Érdekességekről a korábbi posztban írtam.

Másnap Kyotoba utaztunk tovább Shinkansennel.