Lehetőséget kaptunk, hogy a Viasat Nature-on most induló új természetfilm bemutatója előtt interjút készítsünk a műsor vezetőjével, Dominic Monaghan-nel (Premier minden hétköznap 21 órától). Bár a legtöbben A Gyűrűk Ura fantasyfilmből vagy a Lost-ból ismerjük, ezen kívül is számos filmben szerepelt már. Az utóbbi években a színészeten túl beleásta magát az állatdokumentum filmek készítésébe és rendezésébe. A filmes kalandokról és az állatokról kérdeztük, valamint feltettünk neki olyan kérdéseket is, amelyek az oldal látogatóit leginkább érdekelhetik.

Alimajom: Honnan származik az állatok szeretete? Mert először A gyűrűk urában, később pedig a Lost-ban – és természetesen más nagyszerű filmekben is – játszottál. De azt hiszem, ha valaki meghallja a neved, akkor Charlie-val vagy Tufa-val azonosít, és nem mint állat dokumentumfilm rendezőre gondol.

DM: Ez így van. Azonban gyerekkorom óta érdekeltek az állatok. Édesapám biológia tanár volt, a bátyám tudománytárgyakat tanít. Az egész családunkban jelen van a természet szeretete. Mindig is foglalkoztatott az állatok viselkedése, olyannyira, hogy ha időm engedi, itt az amerikai kertemben lévő példányokat is hosszasan megfigyelem.

Már gyerekként is rengeteg állatokkal kapcsolatos könyvem volt. Később szerencsés voltam, mivel olyan egzotikus helyekre utazhattam el, akár munka miatt, akár egyedül, ahol lehetőségem volt megismerni a saját élőhelyükön legkülönlegesebb példányokat, amelyekről korábban csak olvastam. Közben rájöttem, hogy az élőhelyek nagy részét megsemmisítik, ezért különböző alapítványokon keresztül megpróbálom megvédeni az állatokat és felhívni a veszélyre a figyelmet.

Alimajom: Mi volt az eddigi legnagyobb állatokkal kapcsolatos kalandod az életedben?

DM: Erre nagyon nehéz válaszolni, mert rengeteg volt, amit szeretek.

Alimajom: Ha csak egyet választhatnál, mi lenne az?

DM: A pókok nagy rajongója vagyok. Emlékszem, hogy Ecuadorban voltam, és a forgatási helyszínről sétáltam hazafelé a dzsungelben. Körülbelül 45 perces séta volt koromsötétben;  mindannyian fáklyákkal világítottunk. Minden alkalommal, amikor újra meg akartam gyújtani a fáklyát, láttam egy pókot, a Deinopis subrufa-t,  (Net-casting, vagy Ogre arcú pók) amelyik úgy tartja a hálóját, mint egy halász. Mondtam a csapatomnak, hogy itt maradok, és egy kicsit jobban megfigyelem őket. Kb. fél órán át ott ültem, és arra vártam, hogy jöjjön egy szöcske, és saját szememmel lássam, ahogy ez a hihetetlen lény elkapja a hálójával, pont úgy, ahogy százmillió éve teszi. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy valaha is látni fogom.

(A Szerk.: Dominic-ről pókfajtát is elneveztek már, egy laoszi pókfaj viseli a nevét: Monaghan-pók, így érthető a pókok iránti szeretete).

Alimajom: Melyik volt a legkülönlegesebb hely, ahol jártál?

DM: Nehéz megmondani, mi számít a legkülönlegesebbnek, ezért említenék párat. Madagaszkár hihetetlen volt, nyilvánvalóan Új-Zéland is, de Palau és Ausztrália is igazán gyönyörű természeti kincsekkel rendelkezik.

Brazília mélyén elterülő Amazonas dzsungel rendkívül lenyűgöző és fontos az állatvilág szempontjából. Ezen kívül volt lehetőségem arra is, hogy Namíbiában eljussak a föld egyik legforróbb pontjára.

Alimajom: Szeretnék néhány kérdést feltenni, amelyek iránt az olvasóink érdeklődnek. Mit gondolsz, ha egy szülő meg szeretné mutatni gyermekének a delfináriumot, ahol az állatok fogságban élnek? Egyetértesz-e ezzel, vagy ha nem, mit javasolsz helyette, a delfinek meglátogatásához?

DM: Nem hiszem, hogy fogságban kellene lennie a nagy emlősöknek, kivéve ha jelentős és szaporító programban vesznek részt a fajfenntartás érdekében. Azt sem gondolom, hogy delfineket és gyilkos bálnákat, vagy bármi hasonlókat – pl. lamantinokat vagy dugongokat – fogságban kell tartani. Valamennyit szabadon kellene bocsátani. Azonban ha az emberi beavatkozás következtében már annyira elszoktak a vadon élő módtól, hogy ez veszélyezteti az életüket, akkor minél inkább a természetesen élőhelyükhöz hasonló környezet kialakítására van szükség.

Mindemellett azt is meg kell említeni, hogy bizonyos állatfajok fogságban is remekül élnek. Egyes pókok, gyíkok és kígyók egész életüket egy “egynégyzetméteres” környezetben töltik, és szerintem ezek az állatok rendben vannak a fogságban is. De még egyszer, mint a nagy emlősök, a nagymacskák, az elefántok, a medvék, az antilopok és bármi, ami nagy; egyiküknek sem szabad fogságban lenni.

Alimajom: Hogyan segíthetnek az emberek az állatoknak? Jobb árvaházba menni és ott örökbe fogadni egy állatot, vagy inkább állatkertbe menni? Vagy ha ezek nem helyesek, egy átlagos ember hol nézze meg az állatokat, akiknek nincs lehetősége a természetes élőhelyükön megnézni őket?

DM: Ha egy olyan állatkert közelében élsz, ahol jó fenntartási/szaporodási program van, és gondoskodnak az állatokról, akkor jó támogatni őket már csak a jegyvásárlással is. Az állatkertek közül, például a berlini vagy a San Diego-i állatkert, valóban jelentős védelmi programmal rendelkeznek a ritka és veszélyeztetett állatok megmentésére, és fontos, hogy megfelelő pénzügyi támogatás mellett végezhessék a munkát. Ha azonban olyan állatkertről beszélünk, amelyről úgy hisszük, hogy nem rendelkezik megfelelő tartási, életviteli lehetőségekkel az állatok számára, akkor jobb nem támogatni őket. Sok veszélyeztetett állatot ma már online is lehet nézni az interneten keresztül.

Ugyanakkor, ha lehetőséget kapsz arra, hogy elmenj és a természetes környezetébe lesd meg őket, akkor az is jó ötlet.

Az árvaházak tekintetében, ha az állatokkal megfelelően, és tisztelettel bánnak, és megpróbálják rehabilitálni őket, hogy visszaengedhetőek legyenek a vadonba, akkor ez egy nagyszerű lehetőség, amelyet csak támogatni lehet. Előtte kutakodni kell egy kicsit, hogy milyen célra használják fel a támogatást.

Alimajom: Véleményed szerint, hogyan segíti például egy kenyai szafari a helyi gazdaságot vagy mennyire károsítja az ott élő állatokat?

DM: Nagyon körültekintőnek kell lenni, és alaposan utánanézni, hogy a pénz valójában hova folyik be, és mire költik. Ha el tudsz menni egy olyan helyre Afrikában, ahol a befizetett pénz visszakerül a környezetbe, és ezzel megvédik a helyi vadont és a helyi embereket, akkor ez remek. Rengeteg olyan csoport, szervezet van – Afrikában és a világ minden táján, akik szerveznek afrikai utakat – amely segítségével el lehet menni és meg lehet nézni a vadon élő állatokat. Ha a pénz, amelyet befizetsz, közvetlenül visszajut azokhoz, akik ezzel megvédik az állatokat, akkor ezzel jót teszel nekik. Ha viszont kizsákmányolják az állatokat, akkor azzal nem segítesz.

Alimajom: A fórumon kiveri a biztosítékot, ha valaki olyan fényképet tölt fel, amelyen egy delfinnel úszik, vagy elefánt hátán ül valaki. Mit gondolsz erről a jelenségről?

DM: Hogy mit gondolok erről? Nem szabad támogatnia azon iparágakat, amelyek lehetővé teszik az elefántok hátán való ülését. Nem így kellene lennie. Réges-régen az elefántokat járműveknek, munkaeszköznek tekintették, de ma már nem ez a helyzet. Az elefántok hátán való ülés csak azért lehetséges, mert komoly megpróbáltatások és fenyegetések árán az állatok eltűrik ezt, félelemből. Tehát nem támogatnék olyan helyet, vagy társaságot amely elefántokon való ülést engedélyez, mivel ez olyan mint egy vásári attrakció.

Nemrégiben Thaiföldön voltam, és elmentem egy szentélybe, ahol pénzt adtam elefántok etetésére: olyan állatoknak, amelyeket elvettek azoktól a cégektől, amelyek rosszul bántak velük. A pénz arra használták fel, hogy etessék és megfürdessék őket, megfelelő gyógyszereket adjanak nekik, valamint gondoskodjanak arról, hogy biztonságban legyenek. Az ilyenek a megfelelő vállalatok, amelyekkel együtt lehet működni, dolgozni.

A delfinekkel való úszással kapcsolatban az az álláspontom, hogy ha a nyílt vízen úszol és vagy olyan szerencsés, hogy találkozol velük, akkor az egy fantasztikus dolog. De olyan helyen, mint a SeaWorld, ahol szintén lehetőséged van delfinekkel úszni mesterséges körülmények között, nah azokat nem támogatom. Amikor fiatalabb voltam, ezt az információt még én sem tudtam és elmentem a SeaWorldba, és én magam úsztam a delfinekkel, mielőtt rájöttem az igazságra. De olyan helyeknek, mint a SeaWorld, ma már nem is kellene létezniük.

Alimajom: Ha valaki megkérdezi tőled, hogy miért nézze ezt a sorozatot, mit mondanál neki?

DM: Nos, a természetes világ részei vagyunk. Nem vagyunk különbek a természeti világtól. A természet történetének részei vagyunk, és ez azoknak az állatoknak a története, akikkel megosztjuk bolygónkat. Fontos számunkra, hogy kapcsolatban álljunk a Föld bolygóval, mert ez az egyetlen bolygónk, amelyen élet van; ez az egyetlen levegő, amelyet lélegzünk; és ez az egyetlen alkalom, hogy itt lehessünk. Ha el tudjuk hagyni a bolygót jobb állapotban, mint amikor megtaláltuk, akkor jó dolgot tettünk. És ebben a pillanatban mi, emberek, mint faj, mi vagyunk a legrosszabb állatok a bolygón; a legtöbb kárt okozva. Meg kell változtatnunk ezt a magatartás. És persze érdekelnek a világ minden részén élő állatok, amelyek kíváncsiságot és inspirációt keltenek, akkor talán hasznos lesz számodra a műsorom.

Akik kíváncsiak a kiváló angol színész vadvilági kalandjaira, azok nyomon követhetik a felfedezéseit a Viasat Nature-ön. „Dominic Monaghan és a vadak” premierje hétköznaponként 21:00-től, ismétlések pedig 11:05-kor és 17:25-kor.