A barátnőm családjának az egyik ága a toraja népcsoporthoz tartozik. Az egyik rokonnal nemrégiben sikerült is találkozni, aki indonézhez méltó szeretettel meg is hívott minket magukhoz. Jakartából indultunk, és körülbelül két óra repülőút után érkeztünk meg Makassarba, ami Dél Sulawesi tartomány fővárosa.

Innen indulnak a speciális távolsági buszok a kiszemelt térségbe. A különböző cégek közül mi a Bintang Prima nevűvel utaztunk. Az út maga körülbelül 8 óra volt.A közlekedés – Dél-Kelet Ázsia túlnyomó részéhez hasonlóan leginkább robogóval történik. Mi körülbelül 2000 Ft/nap árban béreltünk egyet. Az első megálló egy ismerős család otthonába vezetett, ahol elhunyt a nagymama. az egyik nevezetessége a torajáknak a halottakkal szemben tanúsított tisztelet.

Itt egy temetés durván egy évig tart a különböző szertartások miatt. Ezeknek egy részét mi is láthattuk. Amikor a torajáknál elhuny valaki, hosszú ideig úgy tesznek, mintha az illető még mindig köztük lenne.

Ráadják a kedvenc ruháját és a lakásban a kedvenc helyére ültetik pár napra. Beszélnek hozzá, a kedvenc ételét viszik neki megérintik és megölelik. Ezután az ágyába fektetik szintén pár napra. A szertartássorozat első körének lezárását az jelenti, hogy az elhunytat a koporsóba teszik, de még mindig a lakásban van.

A következő egy évben együtt élnek vele. A tényleges halotti szertartás csak ezután kezdődik, amelynek során vízi bölényeket és malacokat áldoznak fel. A hegyek közzé mentünk fel és mintegy 1,5-2 óra megterhelő, de annál gyönyörűbb hegyi motorozás után érkeztünk meg Kampung Karonggian faluba, ami mellett egy a középső kaszthoz tartozóknak kialakított Baruppu nevű temető van. Az utazás alatt többször is a felhők között voltunk, így a ködben lévő fenyőfák és út melletti mauzóleumok eléggé kísérteties hangulatot keltettek.

A késői ebédet egy közeli warungban (kifőzde) ettük ahol két személyre étellel és itallal együtt fizettünk 1000 ft-ot. Az igaz hogy a kifőzde külsőre nem volt túl bizalomgerjesztő, de semmi bajom nem lett (igazság szerint eddig egyetlen egy indonéz kifőzdés kajától sem voltam rosszul, sőt szerintem ezek a legfinomabbak) és a kilátás is pazar volt.

Az utolsó napon már csak a barátnőmmel kettesben voltunk. Elsőre a Londa nevű helyet vettük célba, ami a felső kaszthoz tartozók hagyományos temetkezési helye. Egy sziklacsúcs aljában, a természetes repedésekben alakították ki. A bejárat fölött a legnevesebb elhunytak fából készített szobrai voltak, a fal tövében pedig koporsók csontvázak és koponyák csoportjai. A barlangokba csak idegenvezetővel és lámpával lehetett bemenni. A lámpáért kötelező összeg van ami 1000 Ft, de az idegenvezetőnek tetszés szerint lehet fizetni.A következő megálló Ke’te’ Kesu’ volt ahol a térség jelentősebb családjainak emléket állító tongkonanok vannak felállítva egy másik sziklatemető mellett. A napot Wisata Lemo-ban fejeztük be, ahol az egyik legrégebbi temető van.

A fentebb említett okok miatt a barátnőmnek itt is ingyenes volt a belépés. A sziklából kivájt sírok között a bent lévők szobraiból vannak sorok kialakítva. Összességében véve lenyűgöző volt Tanah Toraja.

A kilátástól kezdve az embereken át egészen a helyi ételekig. Meglepően sok külföldivel találkoztunk, ezért bátran lehet állítani, hogy a régió fel van készülve az európaiak fogadására. Az egyedüli kellemetlenséget talán a 8 órás buszút jelenti amíg megérkezik, de ez sem kibírhatatlan.

Szerző: Rácz Gergő Zsolt