Amerika, Las Vegas élménybeszámoló, látnivalók
Habár autóból kilógó zsiráfot nem láttunk, de nagyon sok legénybúcsúba botlottunk a városban. Úgy tűnik, sokakat megihletett a Másnaposok című film, aminek jobb helyszínt nem is választhattak volna. Vegasban egész nap buli van, szinte mindenkinél van egy jellegzetes hosszú műanyag, két végén megnagyobbított üveg, amiből szívószálak lógnak ki. Ebből kortyolgat fiatal és idős estétől reggelig.
Las Vegasról általában
Las Vegas Nevada államban található, sivatagos környezetben. A hőmérséklet nyáron nagyon magas, gyakran 40 fok fölé melegszik az idő. Minket júniusban kapott el egy 43-45 fokos hőhullám. Az ott töltött néhány nap alatt felhőt egyszer sem láttunk, de ez nem meglepő, hiszen egész évben kevés csapadék hull. A rövid telek a forró nyárhoz képest igen hidegek, 10-15 fokig süllyed a hőmérséklet. Ha tehetjük március – május vagy szeptember – november között utazzunk. Vegas a világ egyik legnagyobb szórakoztatási és szerencsejáték-központja, fő bevételi forrása a turizmusból származik. Csupán száz éve lett bejegyezve amerikai városként. CSI fanoknak is ismerősek lehetnek a helyszínek, hiszen az a sorozat is Vegasban játszódik.
Érdekességek
A város első számú látnivalói a hotelek és az azok aljába épített kaszinók. Nyilván a legtöbb vendég veszíteni fog, de nyerni sem lehetetlen ezeken a gépeken. A legnagyobb össznyereményt egy 25 éves programozó srác nyerte az Excalibur hotelben, 100$-ból 39 millió dollárt sikerült kaszálnia. Felmérések szerint az emberek 15%-a jön játszani, de a 71%-uk nem tud ellenállni a játékgépeknek, és odaülnek néhányat pörgetni. Ha a statisztikát nézzük, akkor minden nyolcadik helyi lakosra jut egy nyerőgép.
Las Vegas Strip
A különleges épületek a Las Vegas Stripen egymásba épülve sorakoznak. A sivatag kellős közepén annyi szálloda épült, hogy ha minden hotelszobában szeretnék legalább egy napot tölteni, akkor ez 288 évet venne igénybe.
Élményeink
Mi San Bernardinóból autózva néhány óra autózás után megpillantottuk a magas épületeket. A kopár vidéken könnyű észrevenni a színes, magas, fénylő hoteleket.
MGM Grand hotel
Az első éjszakát az MGM Grand-ben sikerült foglalnunk 18.000 Ft körüli összegért két főre. Ehhez nagyban hozzájártul, hogy csütörtöki napon érkeztünk, hiszen ilyen összegért csak hétköznap lehet szobát foglalni. Hétvégére ugyan ennek a szobának az ára elérheti a 60-80.000 forintot is. Éppen ezért, ha tudjuk, hétköznapra időzítsük az ottlétünket. Az MGM Amerika legnagyobb hotele, a világon a harmadik legtöbb szobával rendelkezik. A rendszeresen megrendezésre kerülő esti showk állandó szereplője David Copperfield. A bejáratot a 14 méter magas Metro Goldwyn Mayer által híressé vált 50 tonnás oroszlán szobor védi. Ez egész Amerika legnagyobb bronz szobra. Az épületben 93 lift üzemel. Az helységeket úgy alakították ki, hogy bármerre is szeretnél menni, mindenképp legalább egyszer el kelljen sétálnod a játékgépek között. Természetes fény és óra sincs, így teljesen elveszítheted az időérzéked félkarú rablózás közben. Itt található a 17 ezer fő befogadására alkalmas MGM Grand Garden Aréna, a profiboksz-gálák helyszíne.
A becsekkolás nem volt gördülékeny: több, mint másfél órát kellett várakoznunk. Úgy láttuk, hogy ez általános lehet, mert másnap is pontosan ekkora tömeg gyülekezett a pult előtt.
Az épületen belül igen bonyolult a tájékozódás, ha rossz helyen megy ki az ember az utcára simán fél órákat sétálhat feleslegesen. A szoba átlagos, kényelmes, viszont én többet vártam az MGM-től. Díjmentesen használható a kertben található 4 medence, illetve a hatalmas “lassú folyó”. A víz a kinti magas hőmérsékletnek köszönhetően meleg volt. Törölközőt a medencékhez vezető úton lehet kérni, ahová egyébként csak a hotel vendégei mehetnek be. Ez azért fontos, mert alapvetően minden hotelben szabadon lehet ki-be mászkálni, de bizonyos részeket csak az ott megszálló vendégek érhetnek el.
A parkolásért 2016 júniusától fizetni kell. Aki spórolós, beállhat az MGM mögött található Hooters hotel parkolójába ingyenesen. Az úton keresztbe nehezen lehet átsétálni, de egy kis kerülővel pár perc alatt megközelíthető az MGM. Az árak nagyon magasak, egy koktélért 3000 Ft felett kell fizetni. A főutcán, a “Strip”-en vannak boltok, ahol be lehet vásárolni alkoholból is. Annak ellenére, hogy mindenki az utcán iszik, az eladó felhívta a figyelmünket, hogy tilos. Ezért megkért, hogy tartsuk be a szabályokat, és ne bontsuk fel, és mosolyogva adott egy papírzacskót, ami eltakarja az alkoholt. Hasonló lehet ez a prostitúcióhoz: az utcák tele vannak félmeztelen lányokkal, folyamatosan ilyen jellegű szolgáltatásokat kínáló szórólapokat osztogatnak, mégis tiltott a prostitúció a városban.
Vegas éjszaka
A fő látnivalók a hotelekben megrendezett showk, illetve az utcán az önjelölt művészek bemutatói, aminek a vége mindig az adakozás. Fél órás séta alatt az összes rajzfilmhős, színész, híres ember másával találkozhatunk, akikkel közös képet készíthetünk. Persze nem ingyen.
A vakító neonfények az éjszakát is világossá varázsolják. Nem is csoda, hiszen ez a világ legfényesebb pontja. A szállodák egymásba vannak építve, egyikből a másikba át lehet sétálni anélkül, hogy kilépnénk az utcára. Azt hihetnénk, hogy gyorsabb a bizonyos hoteleket összekötő ingyenes skytrain-el eljutni egyik pontból a másikba, de nem. A megállók annyira el vannak dugva, hogy mire onnan kitalálunk, többet sétálunk mintha igénybe se vettük volna. Leggyorsabban haladni tehát a járdán lehet, de sok esetben az úton csak gyalogos hidakon lehet keresztül menni. Ezekre a hidakra mozgólépcsők vezetnek fel, és jó sokat kanyarognak, mire a túloldalon lyukadunk ki.
Vegasban nagyon sok kéregető, hajléktalan van, megkockáztatom, hogy több, mint a Nyugati pályaudvar környékén. Nem erőszakosak, de elég nagy kontrasztot mutatnak a bulizó, kiöltözött, kifestett tömeggel szemben.
Luxor
A Luxor előtt fekvő Szphinx formájában az eredeti tökéletes mása, azonban méretében még annál is nagyobb, 30 méternél is magasabb. A Luxor piramis tetején található a világ egyik legerősebb fényforrása, amivel az eget úgy megvilágítja, hogy az űrből is látszódik. Működtetésének költsége óránként 15.000 forinttal növeli az áramszámlát. Ezen kívül 24 ezer kilométer hosszú égősor világítja a várost.
Mindenképp érdekes elutazni a városba, néhány nap alatt teljesen át lehet szellemülni a látottak miatt.