Miért érzem itthon magam Latin-Amerikában?!  Azaz mi a különbség Mexikó és Magyarország között. Sosem hittem volna, hogy egyszer a világnak ezen a pontján fogok kikötni. Régebben éltem Spanyolországban, de az őrületbe kergettek a sziesztáikkal és az állandó késéseikkel. Persze lehet, hogy akkor még nem álltam készen nyitni más kultúrák felé. – Bartanics Fanni a My Seven Worlds blog szerzője mesél.

Úton az új világ felé

Évekig mozogtam Európán belül, de sehol sem éreztem azt, hogy önmagam lehetek. Így eljött a nap, amikor úgy döntöttem, hogy feladom az addigi életstílusomat és hátizsákkal körbejárom Latin-Amerikát. Így történt, hogy a 2016-os nagy kalandom végén megérkeztem Mexikóba. Ismeritek azt a bizonyos pillanatot a filmekben, amikor zenei aláfestés mellett a főhős hirtelen megvilágosodik? Pont ez történt velem is, abban a pillanatban, ahogy kiléptem a reptérről, tudtam, hogy haza értem. Ezt a pillanatot rögtön meg is örökítettem egy selfie-vel.

Sosem jártam még itt, akkor mégis honnan tudtam, hogy nekem ez az otthonom? Jó kérdés. Tulajdonképpen megmagyarázhatatlan, az egész csak egy érzés volt. Korábban annyit tudtam erről az országról, amit a tévében hallottam, interneten olvastam: sok a drog, komoly problémát jelent az embercsempészet, szeretik a tequilát meg a tacot. Ez nem sok, igaz? De már útközben megtanultam, hogy csak a saját tapasztalatim alapján alkossak véleményt. Egy életre szóló kalandból maradtam volna ki, ha hallgatok a médiára és hagyom magam eltántorítani ezektől a fantasztikus helyektől.

Az élet úgy hozta, hogy Playa del Carmen városában horgonyoztam le és életemben először nem érzek folyamatos késztetést az utazásra, az út folytatására. Közel sincs kolbászból a kerítés, de akkor miért jobb itt, mint Magyarországon?

Tengerentúli otthon

Nagyon nehéz szavakba önteni, hogy miért jobb iható csapvíz nélkül, mint az én kis hazámban, de kezdjük ott, hogy sokan születünk olyan helyre, ahol nem érezzük otthon magunkat, nem érezzük azt, hogy be tudnánk illeszkedni. Ez velem is így volt. Latin-Amerikában megtanultam bízni az emberekben. Hiába tanították otthon, hogy ne álljak szóba idegenekkel, szerettem velük ismerkedni és Mexikóban mindenki megszólít hátsó szándék nélkül is. Persze van, aki pénzt kér vagy el akar adni valamit, de sokan csak kíváncsiak, hogy honnan jöttem, és mit keresek itt.

Imádom, hogy nincsenek fizikai korlátok. Gond nélkül megérintenek az emberek, amikor hozzám beszélnek és ez fordítva is így működik. Mikor nézegetem az étlapot egy helyi kis tacos előtt, a tulaj átkarol és vagy angolul, vagy spanyolul üdvözöl, hogy „hello barátom, mi járatban? Gyere, megmutatom, hogy miket főzünk itt.” Félelem nélkül meg merik fogni a vállamat, amikor köszöntenek, akik fiatalabbak, azok pedig egyből megölelnek. Jómagam is nagy rajongója vagyok a fizikai korlátok lebontásának, így persze, hogy ez tetszik a kultúrájukban.

Ezenkívül a sok napsütés, és a csodaszép tengerpart óriási befolyással bír az ember hangulatára. Rengeteg mosolyt látok az utcán, nevetést, játékot. Felszabadultan kifejezik az érzéseiket. Engem egyszer Budapesten kizavartak egy élelmiszer boltból, mert túl hangosan nevettem. Tudom, hogy nem ez az átlag, de akkor látogattam haza 1 év Latin-Amerika után, így nagyon arcon vágott az élmény.

A tánc nyelve

Itt az ember fiát számba sem veszik, ha nem tud táncolni. Nagyon nehéz a férfiaknak barátnőt találni, ha botlábúak. Szerencsére a vérükben van és az a szenvedély, amit tánc közben éreznek elkábít. Én alig tudom robotosan egyszer balra, egyszer jobbra helyezni magamat, de amint felkér táncolni egy latin férfi, mintha az érzelmekben vesznénk el. Magyarországon sosem jártam latin klubbokban, ezért a táncot mindig is alkalmi párkereséssel fűztem össze. Ha bárki odajött hozzám táncolni, az az este végén megpróbált közelebb kerülni. Itt a tánc új értelmet nyert. Csupán a szenvedély kifejezése, egy teljesen más módja a kommunikációnak. A partnerem megköszöni a táncot, majd tovább áll.

Vagy hat hónapnak kellett eltelnie ezen a kontinensen, hogy megszeressem a latin zenét, hiszen nehéz úgy élvezni, hogy az ember nem tud rá mozogni rendesen. Mexikóban értettem meg, hogy mit is jelent a szenvedély és ennek átélése.

Hangzavar mindenhol

Magyarként idő kellett, hogy megszokjam, itt sosincs csend. Az étteremben, a tengerparton, a lakóházban, mindenhol hallom a zenét és a hangos beszélgetéseket. Először az őrületbe kergettek ezzel, aztán megértettem, hogy itt őszintén kifejezhették magukat. Nem kellett attól félniük, hogy valaki rájuk szól majd, mert éppen önmagukként viselkednek. Nem kellett kontrollálniuk a személyiségüket.

Ilyenkor sokszor a szememre hányják európaiak, hogy nem veszik figyelembe mások igényeit. Nincsenek tisztelettel másokra. Eleve itt egészen mások az igények és én ennek tudatában élek itt. Ha zavarna a hangos utca, akkor nem élnék itt. De tetszik, hogy szól a zene mindenhol, minden bolt előtt ritmusra mozog az embereknek a lába, minden bárban mozognak a vállak. Sokszor elkapott egy bolti dolgozó és megpörgetett a tengelyem körül. Elképesztő érzés egész nap ilyen energiákkal teli helyen mozogni.

Az érem másik oldala

Egész nap sorolhatnám, hogy mit nem szeretek Mexikóban. Nincsen iható csapvíz, sokszor hasmenésem van, elkapok ezt-azt, mindenki késik, nem európai logika szerint gondolkodnak, ha valami elromlik, heteket kell várni arra, hogy valaki megjavítsa, nem lehet sok mindent kapni, vannak olyan részek, amik nagyon veszélyesek, amióta itt élek volt 2 lövöldözés a városban, néha megpróbálnak átverni, a bürokrácia sokkal nagyobb fejfájás, mint Magyarországon…stb. Mexikó korántsem tökéletes és millió dolog hiányzik otthonról.

De mindennek ellenére soha ilyen boldog nem voltam, mint itt és most, minden megpróbáltatás ellenére szeretem a latin országokat. Ami számomra Mexikó felé billentette a mérleget, az az elfogadás és a bizalom volt. A pozitív gondolkodásmód, mert nem arra koncentrálnak, ami rossz, hanem arra, ami jó. Hálásak az életért. Ez az, ami megfogott és nem engedett el.

Szeretném, ha nem 2 hét lenne megjavítani a telefont, szeretném, ha időben jönne a busz, szeretném, ha az orvos tényleg rendelne, amikor mondja, hogy rendelni fog és szeretném, ha megtalálnék minden információt online, ahogy ezt megszoktam Magyarországon és Európában. És mégis… Mérlegeltem és hajlandó voltam lemondani ezekről a kényelmi előnyökről az életérzésért cserébe.

Magyarország nem jobb és nem rosszabb, mint bármelyik másik ország. Egyszerűen nem mindenki szüleik oda, ahová úgy érzi, hogy tartozik. Számomra jelenleg Mexikó az, ahová haza jövök.

Szerző: Bartanics Fanni – My Seven Worlds