Rácz Péter neve nem ismeretlen a természetfotózás szerelmeseinek: képei számos hazai és nemzetközi pályázaton szerepeltek sikerrel. 2025 februárjában a CEWE Photo Award havi magyar nyerteseként is díjazták munkáját, de számára a fotózás sokkal többről szól, mint elismerésekről. Ez egy életforma, egy kalandos utazás, amely során nemcsak a természetet, hanem önmagát is felfedezi. A fotós hátizsákja állandó útitárs – hol Szibéria jégtábláin, hol indiai fesztiválokon, hol Erdély vadregényes tájain. Arról beszélgettünk vele, hogyan lehet utazás közben professzionális szinten fotózni, miként készül egy-egy kép, és miért fontos, hogy az elkészült fotók ne csak a memóriakártyán, hanem kézzel fogható formában is életre keljenek.

Hogyan kezdődött nálad a professzionális fotózás külföldön?

A fotózás mindig is része volt az életemnek, de az utazással együtt vált igazán szenvedéllyé. Eleinte csak itthon fotóztam, aztán jött az ötlet, hogy miért ne vihetném magammal a gépet komolyabban, tudatosan is. Talán az indiai Huranga fesztivált és Szibériát mondanám az eddigi igazán nagy dobásnak. Előbbin annyi port, festéket és vizet kaptunk a nyakunkba, hogy a fényképezőgépem még egy hónap múlva is színes volt. Szibériában pedig a Bajkál-tavat vettük célba természetfotós barátaimmal, kifejezetten a fotózás volt a cél.

-20 fokban még lenni is komforton kívüli, nem hogy fotózni!

Igen. Láttam képeket a tóról és egyszerűen beszippantott. Egy barátom szólt, hogy egy utazási iroda szervez oda túrát, de azt nem éreztem magaménak. Inkább leszerveztem mindent magunknak. Négyen mentünk fotósok, fejenként nagyjából 300 ezer forintból (2018-ban) kijött az egész. A repjegytől az autóbérlésen át a szállásig mindent magunk intéztünk.

A tavon autóztatok! Nem volt kicsit… stresszes?

Hát az első napokban igen! (nevet) Ott álltunk egy másfél tonnás autóval a jégen, és nem mertünk kiszállni. Pedig elméletben tudod, hogy biztonságos, mert másfél méter vastag jégtakaró van alattad, de fejben mégis nehéz átlendülni rajta. Egyébként ott helyi sofőr nélkül esélytelen lett volna, ők ismerik a legjobb útvonalakat, a folyókat a jég alatt.

A fotózást mikorra időzítettétek?

Mindig hajnalra vagy naplemetére és utána éjszakára a fények miatt. Napfelkeltekor volt a legszebb minden. Nem volt kényelmes, kolbászon, kenéyren és csokoládén éltünk, napi egy meleg étel, de megérte. A legjobb fotók sosem akkor készülnek, amikor kényelmes neked.

Az élményeitekről filmet forgattatok Jeges lencsék címmel.

Volt nálunk drón, kézi kamera, minden. Niksz Gyula barátom művészfilmet akart először, de mondtam, hogy ha engem, aki ott voltam, untat, akkor baj van. Átbeszéltük, csináltunk belőle egy lendületesebb, sztoriközpontúbb verziót. A film a Gödöllői Filmfesztiválra is bekerült.

Az egyik fotón egy égő dörzsi szivacsot pörgettetek. Ez honnan jött?

Ez egy látványelem: grilltisztító fém szivacs, amit felizzítasz, beraksz egy nagylyukú szűrőbe, rádrótozod és pörgeted. Tűzcsóvát húz, és gyönyörű fénycsíkokat hagy hosszú záridővel fényképezve. Persze nem véletlenül volt nálunk – minden fotó, amit csináltunk, tudatos tervezés eredménye.

Ez általánosságban is igaz? Nálad nincs „véletlen jó pillanat”?

Nagyon ritkán. Egy jó természetfotó nem úgy születik, hogy kimész, és majd lesz valami. Tervezni kell. Tudnod kell, hol lesz a fény, mit akarsz látni, milyen optikát viszel. Ha madarat akarsz, akkor gödröt ásol, szotyit szórsz, virágot teszel mellé, és reméled, úgy fordul, mintha beleszagolna. És ha nem? Akkor visszamész másnap. Egy fesztivál természetesen teljesen más, ott már riportfotós vagy. Ott a gyorsaságodra, az éles szemedre kell hagyatkozni, át kell élned a pillanatokat. Ismeretlen tájakat kell keresni, ezért, ha különlegeset szeretne alkotni az ember, nem tanácsolom a fotós túrákat és a turistacélpontokat. Érdemes helyi embert keresni mindig, aki segít feltérképezni az ismeretlent.

Milyen felszereléssel utazol?

Attól függ, mit fényképezek. Állathoz kell a 300-as, 600-as tele, konverterek. Tájképhez elég a 70–200 és a 16–35. Egy hátizsáknyi cucc, de van amikor trükközni kell: a legnehezebb optika és gép néha a nyakamban van, olyankor azt nem mérik le. Ugyanis azt tapasztaltam eddig, hogy a repülőtereken a nyakban lógó fényképezőket nem vehetik bele a kézipoggyász súlyába. És hát, ha belegondolunk van súlya egy fényképezőnek például teleobjektívvel…

A hideg, jeges környezet mennyire befolyásolja a fotózást?

A gépek bírják a strapát – ha profik. Az akksikat cserélgetni kell, minél többet vigyen magával az ember egy utazásra, ahol tudja, hogy hideg lesz. Mi zsebben melegítettük a cseréket a Bajkál-tónál. A profi kameráknak nem árt az eső sem, volt, hogy egy másik utazás alkalmával másfél órán át kaptuk oldalról az esőt, semmi bajuk nem lett a vázaknak. De kibírta a fényképezőm az említett indiai Huranga fesztivált is.

Biztosítást lehet kötni a felszerelésre?

Úgy tudom, hogy nem, ezért különösen nagyon kell vigyázni mindenre!

Több fotókönyvet is készítettél már. Fontosnak tartod a képeidet kinyomtatni?

Miért épp a CEWE?

Van kedvenc helyed, ahová bármikor visszamennél?

Erdély és Norvégiában a Lofoten szigetek. Két teljesen más világ, de mindkettő nyers és őszinte, szuper fotótéma! Egyik sem kényelmes, de nagyon inspiráló. Ott érzed igazán, hogy él a természet.

Mit tanácsolnál egy kezdő utazó-fotósnak?

Menj, és fotózz! Ne várj a „jobb gépre”, ne halogasd! És nyomtass! Egyetlen papírkép többet ér, mint ezer fájl a gépeden! Egy CEWE FOTÓKÖNYV meg aztán végképp! Az érzés, amikor kezedbe veszed, semmihez nem fogható!

Irány a CEWE oldala >>