Képzeld el a következő szituációt: egy ablaktalan irodában ülsz napi 9-10 órában, előtted az asztalon papírok rajta számokkal amiket teljesítened kell, emberek nevével akiket fel kell hívnod, projektekkel amiket meg kell valósítanod, miközben te legszívesebben a következő utazásodat terveznéd. Ha ebben a helyzetben kapnál egy lehetőséget, hogy költözz Kína egy pici trópusi szigetére egy évre, Te sokat gondolkodnál?

Én sem hezitáltam, rövid szervezés után – vízumügyintézés, oltások, rengeteg csípős Piros Arany vásárlás – és egy egész napos utazás után itt találtam magam a csodás Hainan szigetén, mely a Kínai Népköztársaság legkisebb tartománya, és a Dél-kínai-tenger öleli körül. Május elején érkeztem, és bár már otthon sem volt hideg, de azért itt teljesen új fogalmat kapott a jó idő. A legalább 35 C°-os hőmérséklet mellé a legtöbbször 100%-os páratartalom társul, így az elején a levegőt is sűrűbben szeded, valamint rájössz, hogy elég lett volna ujjatlan pólókat pakolni, és hogy a kesztyűkre legfeljebb akkor lesz szükséged, ha rablásra adod a fejed és nem akarsz ujjlenyomatokat hagyni. Ezt a helyet nem úgy kell elképzelni, mint a Kínáról alkotott általános képeket: itt a szigeten nincs szmog, nincs tumultus, csak a gyönyörű tenger és nyugalom..

Korábban már töltöttem el pár hónapot Ázsiában, de arra már az elmúlt két hónapban rájöttem, hogy Kína sokkal több érdekességet tartogat számomra, mint amennyit eddig megismertem erről a kontinensről. Ellentétben Pekinggel, Hong Konggal, ezen a szigeten nem sok külföldit fordul meg. Ennek megfelelően bármerre megyek kíváncsi szemek követnek, izgatottan összesúgnak, a bátrabbak beszélgetni próbálnak és közös fotót készíteni velem (a kevésbé bátrak is készítenek rólam fotót, csak nem szólnak róla).

Gondolom azt már sokan hallottátok, hogy Kína európai szemmel nézve sokszor nem túl „gusztusos”, ezalatt azt értem, hogy gond nélkül csuláznak bárhol, böfögnek, vagy szürcsölik olyan hangosan a levest, hogy azt még Vietnámban is hallják. Ha már étkezés: ha nagyobb társaság megy étterembe, akkor ott mindenki rendel olyat ami megtetszik neki, a pincérek az asztal közepére teszik az ételeket, és utána minden közös és farkastörvények uralkodnak. Ezt a saját szomorú példámon tapasztaltam meg, amikor az általam rendelt csirkére egyből négyen vetették rá magukat. Ha pedig felfrissítenéd magad egy pohár jeges vízzel a meleg időben, azt itt nehéz lesz elmagyarázni: a vizet melegen, de legalább langyosan isszák. Továbbá ha bármi bajod van azt mondják, hogy igyál meleg vizet. Legyen az fejfájás vagy lábtörés, a meleg víz mindenre gyógyír.

Facebook, google, youtube… itt minden ilyen le van tiltva. Ha mégis ezeket szeretnéd használni, jobb, ha előfizetsz vpn-re. Sajnos a vpn-nel az internetezés lassabb, mint anno a betárcsázós korban, így már temettem az online foci EB nézést, amikor kiderült, hogy adja a TV. Sőt, kihelyezett kínai tudósítójuk is van Franciaországban, akkora az érdeklődés.

Az épületben ahol lakom az én lakásom az utolsó előtti emeleten van, ami a 18. emelet. Legalábbis névleg, mert összesen van 16 emelet. Ez a matematikai ellentmondás úgy alakul ki, hogy nem szeretik használni a négyes számot, mert az kiejtve úgy hangzik, mint a halál szó kínai megfelelője. Lehet engem is elriasztani egy ilyen beszélgetés: „És te hányadikra mész? A halálra”. Ebből következően nincs 4. és 14. emelet, valamint a 13-as is kiesik, mert az híresen szerencsétlen szám. Egyébként a négyest sok helyen kerülik, például telefonszámokban is csak ritkán találni.

Az is közhely, hogy a kínai kaja itt sokkal jobb, mint otthon, de tényleg igaz. Nemcsak hogy jobb, de elképesztően sokszínű. Természetesen nálam mindig egy bográcspörkölt lesz a Nr.1, de itt olyan választék van, hogy mindenki talál számára megfelelőt, legyen szó hiper-szuper étteremről vagy egyszerű utcai árusról. Elég említeni a tengeri herkentyűket, és az erre irányuló éttermeket: kiválasztod az akváriumokból a frissen fogott, élő kagylókat, rákokat, polipokat, angolnákat, halakat, és ott helyben el is készítik neked.

Ha a boltban vásárolsz, az egységárnál a fél kilót tüntetik fel, nem a nálunk megszokott kilónkénti árat. Továbbá zavaró lehet, hogy a csomagolásra nem a lejárati, hanem a gyártási időt írják rá. Azt, hogy az fél év, esetleg egy hét múlva romlik meg, a kínai leírásból kéne kibogoznom, így sokszor csak imádkozom, hogy a hűtő mélyéről előbányászott étel ne juttasson a két betűs mellékhelyiségre a délután hátralévő részében.

Hála a rizs alapú és az otthonihoz képest kevésbé zsíros étrendnek, valamint az elképesztő hőségnek, két hónap alatt már sikerült nagyjából három kilót leadnom, pedig eddig sem voltam egy szumós alkat. Ha így megy tovább pár hónap múlva olyan vékony leszek mint E.T., amikor megtalálták a folyóparton élet és halál között.

További hatalmas közhely az ázsiai közlekedés. Nemcsak arról van szó, hogy egy egyszerű parkolásnál több autót össze tudnak törni, mint amennyit lezúznak egy Cobra 11 évadban. Szerintem tízből kilenc kínai nem tudná megmondani, hogy mit jelentenek a zebrának hívott párhuzamos fehér csíkok az út közepén. Valószínűleg az indexet is valami extra kiegészítőnek gondolják, amit jobb nem piszkálni. Ellenben a dudát többet nyomkodják, mint ahányszor sebességet váltanak (és azt sem mindig jó irányba). Szerencsére ezt az egyéni vezetési stílust legalább lassan csinálják, ehhez képest Isztambulban ágyúgolyófutam van.

Természetesen a kínai kormány nem szponzorálja, hogy egy évig lógassam a lábam az ő kontójukra. Egy óvodában tanítok angolt a kicsiknek, ami sokszor vicces, még többször fárasztó, de én nagyon élvezem.

Amikor nem a gyerekek törnek az életemre játék címszóval, akkor igyekszem felfedezni a környéket, barátkozom a nyelvvel (egyelőre a nyelv nem nagyon akar barátkozni velem), és hamarosan ideje ellátogatni egy nagyobb városba is. Ha esetleg érdekelnek itteni kalandjaim, pár hetente frissülő blogomon még több sztorit és képet találsz!

Szécsi László