004-slumber Created with Sketch. 010-airbnb Created with Sketch. Group 2 Created with Sketch. Group 2 Created with Sketch. 006-lamp Created with Sketch. 005-calendar Created with Sketch. keyboard-right-arrow-button copy 14 Created with Sketch. keyboard-right-arrow-button Created with Sketch. keyboard-right-arrow-button Created with Sketch. keyboard-right-arrow-button Created with Sketch. Combined Shape Created with Sketch. 002-departures Created with Sketch. Group Created with Sketch. 009-heart Created with Sketch. list Created with Sketch. megaphone Created with Sketch. 003-luggage Created with Sketch. Svg Vector Icons : http://www.onlinewebfonts.com/icon Svg Vector Icons : http://www.onlinewebfonts.com/icon help Created with Sketch. Group 3 Created with Sketch. Facebook Created with Sketch. Instagram Created with Sketch. youtube Created with Sketch. Path Copy 2 Created with Sketch.

Vendégposzt – Hajóstoppal átszelni az Atlanti-óceánt

utazomajom /

2016 január elején felhúztuk a horgonyt, és életemben először indultam el Latin-Amerikába. Alig pár perccel az indulás után tengeribeteg lettem, így véget is ért a nap, és elmentem aludni. De az éjszaka közepén keltett a legénység, hogy megmutassák azt a ritka látványt, amit sosem fogok elfelejteni… – Vendégposzt Fannitól, a My Seven Worlds blog írójától!

Honnan jut az embernek eszébe hajót stoppolni?

2015 nyarán belevágtam egy autóstoppos kalandba, és 8000 km-t tettem meg Budapest és Lisszabon között oda-vissza. Kellett valami vad, valami lehetetlen, valami őrült. Mivel sosem csináltam még ilyet, és sokan ellenezték, így muszáj volt megtapasztalnom.

Nagyon féltem az elején. Mi lesz ha valaki kirabol? Elrabol? Megerőszakol? Feldarabol? Majd rájöttem, hogy sokkal több a jó a világban, mint a rossz. És persze nem tudom biztosan kivédeni a rosszat, ez már nem tart vissza, hogy kimaradjak a jóból.

Kezdő stopposként, így indultam el Budapestről.

Útközben megismertem azt a francia lányt, Suzy-t, akinek később meséltem egy videóról, melyben egy horvát fiú stoppolt hajót és szelte az óceánokat. Akkor hallottam ilyenről először, de felvetettem az ötletet Suzynak. Azt mondta: – Mire várunk még? Persze jöttek a kifogások, munkám van, sokba kerül majd haza jönni és a többi. De mikor jó az időzítés?

Kanári-szigetek és a kikötő

Az említett beszélgetés után 3 hónappal már a Kanári-szigeteken találtuk magunkat a főváros kikötőjében. Ismerkedtünk a hajósokkal, hátha valaki átvisz minket a túlpartra. Két nappal később találtunk egy 16 méteres katamaránt, amelynek az orosz legénysége azonnal igent mondott.

Megvolt a bevásárlás. Az ágyak alatt, asztalok és székek alatt és minden apró helyiségben ételek és vizes palackok voltak.

Olyan gyorsan történt. Suzy kérdezte is, hogy nem gyanús-e, hogy három férfi vinne át minket. Kérdeztem, hogy neki jeleznek-e a megérzései veszélyt. Nem. Az enyém sem jelzett. És minden legénységben találtunk volna valami, amiért inkább nemet mondtunk volna. De belevágtunk és fedélzeti munkáért cserébe meg is egyeztünk az indulásban.

2016 januárjában felhúztuk a horgonyt. Miután az első rosszullét után ébresztett éjjel a legénység, nagyon morcosan másztam ki az ágyból, de az állam is leesett mikor kiderült, hogy miért kellett a fedélzetre menni.

A fitoplankton egy olyan élőlény, amely mechanikai stressz hatására felvillan

A kékség csodái

Delfinek követtek minket az éjszakában, fitoplanktonban úszva. Ez azt jelenti, hogy a felvillanó planktonok kékes-zölden világították meg a delfinek körvonalait és minden mozdulatukat, ezzel fénycsóvát hagyva maguk mögött. Mint tündöklő vízi hullócsillagok cikáztak a hajó előtt, és én alig tudtam megszólalni. Csak annyit ismételgettem,

hogy ez elképesztő, a legszebb dolog, amit valaha láttam.

Leírhatatlan volt az élmény, de mire megint magamhoz tértem, már oda is értünk a következő állomáshoz, Teneriféhez. Itt még a fiúk letöltötték az időjárási előrejelzéseket, még vettünk ezt-azt, és újból nekivágtunk a mélységnek.

Nagyon nehéz időszak volt ez fizikailag több okból is. Az éjszakai rosszullétek megkeserítették a csillagvizsgálást. Mivel a horizont volt egész úton az egyetlen biztos, nem mozgó pont, így mikor lement a nap, elkezdtem szédülni és alkoholtól mámoros állapotra emlékeztető érzés töltött el. Ugyan egy idő után ez valamivel jobb lett, sajnos a nyolcadik este megváltoztak az áramlatok és felerősödött a szél, így kezdődtek elölről a nehézségek.

A kapitány épp készíti a frissen fogott ebédet. 

Elhagytuk a vitorlát!

Ahogy változtak a tengeri viszonyok, úgy alkalmazkodott a hajó is. Ugyan a legénység szerint nem volt ok a pánikra, én inkább úgy éreztem, mintha a hajót a levegőbe lőnék ki a hullámok, és úgy zuhantunk volna vissza a vízfelszínre. Majd egyik pillanatban arra lettem figyelmes, hogy orosz hangzavar van a fedélzeten. Kiderült hogy elszállt az egyik vitorlánk! A vaksötétben a fiúk megfordították a hajót hullámokkal szembe, így minden ami csak el tudott repülni a konyhában, az elrepült. Csak úgy dobálta a hajó a tárgyakat és a gyomromat.

Azon aggódtam, hogy a fiúk bele ne essenek a vízbe, ugyanis hirtelen kellett cselekedni és nem volt idejük mentőfelszerelésbe bújni. Hál’istennek nagyon ügyesen megtalálták és kipecázták a ponyvát, és reggel üzembe is helyezték.

A mindennapok

Reggel keltem, ahogy a nap, és feküdtem, ahogy a nap. Rettenetesen megterhelő volt az út, így napi 10 órákat aludtam általában. Viszont reggel a kapitány már reggelivel várt, majd legtöbbször kifeküdtem a hajóorra vagy a pilóta fedélzetre, és könyvet olvastam, napoztam.

A szépség és a szörnyeget. Ez a csodás látvány nekem a félelem kezdete volt. Amint sötét lett, tengeribeteg lettem.

Két étkezés között a fiúk mindig csináltak gyümölcsleveket, és mindig együtt ettünk. Ebéd után Suzyval hasznossá tettük magunkat, átváltogattuk a zöldségeket és kidobtuk a romlottakat, kitakarítottuk a hajó belsejét, levaxoltuk a hajót kívülről. Este pedig filmeztünk és kártyáztunk a szabad levegőn. Volt amikor kint aludtam, hogy tudjam nézni a csillaghullást.

Az őrület határán

Azoktól a percektől eltekintve mikor delfineket láttunk útközben, vagy repülő halak landoltak a hajón, és gyarapították a levesbe valókat, nem volt sok izgalom a 15 napos átkelés alatt. Szökőévente egyszer láttunk egy hajót, és órákig néztük, ahogy elhalad mellettünk arról beszélgetve, hogy vajon milyen lenne most más emberekkel beszélgetni. Két hét nem sok, de az örökkévalósággal egyenlő mikor pár négyzet méteren kell élni 4 másik emberrel, és a kéken kívül nem látsz más színt.

Úgy a tizedik nap körül jött el az a pillanat, mikor elveszítettem a józan eszemet és kikeltem magamból. Magamra aggattam a mentőfelszerelésből mindent ami világított, és a rúdtánctól kezdve, az orron való vergődésig mindennek szemtanúi voltak a többiek. Mindeközben hangosan szólt a spanyol zene és üvöltve énekeltem, aminek tudtam a szövegét, a többit meg csak halandzsáztam, amíg össze nem estem a fáradtságtól.

Delfinek kísértek minket ötször is az átkelés alatt.

A fiúk szóltak, hogy nem ez lesz az utolsó mikor elmennek otthonról. Az első átkelés mindenkinek nagy lelki kihívás. Igazuk volt, még egyszer szórakoztattam őket a tehetségemmel, de népszerű YouTube videó nem készült, ne is keressétek!

FÖLD!

A kapitány jelezte, hogy szárazföldet lát. Legalábbis a felhők és a radar erre utaltak. Csak órákkal később pillantottam meg a zöldes, barnás szigetet, ahová a híres amerikai színészek és énekesek járnak nyaralni. Csak úgy kukkoltam a távcsővel, hogy kiszúrom-e Clooney-t, de nem jártam sikerrel. Viszont elképesztő érzés volt életet látni. Fél nappal később mi is kikötöttünk Szent Martin szigetén, és én azonnal bevágtam egy bazi nagy hamburgert sültkrumplival.

Innen még jó pár napig együtt hajóztunk a Karib-tengeren. Így jutottam el a Brit Virgin-szigetekre és a Dominikai Köztársaságba is, ahol elköszöntünk Suzyval a fiúktól. Innen indult az 1 éves latin-amerikai hátizsákos túra, melynek most 2016 decemberében lett vége. Suzyval még 2 hónapig utaztunk együtt, így stoppoltunk át 4 közép-amerikai országot együtt és váltak el az útjaink Kolumbiában.

Miért vállal be bárki is ekkora veszélyt?

Fontos arról is szót ejteni, hogy mégis miért hagyok mindent a hátam mögött és teszem ki magamat ekkora veszélynek. A nomád közösségben sokszor hallani ugyanazokat a válaszokat. Nem találtam a helyemet itthon. Élni és tapasztalni szerettem volna. Nagyon fájdalmas szakításon vagyok túl. Kerestem az életcélom. Hívott a kaland.

Ez így talán mind hozzájárult az úthoz, viszont a célom az önmegismerés, a világ megismerése, a személyes fejlődés és a félelmek legyőzése volt. Nem mindenki születik abba az országba, ahol megtalálja a boldogságát, így vannak akik belevágnak a keresésbe. Ez velem sem volt másképp és sikerült mindent megtalálnom, amit kerestem.

Miután elszállt a robotpilóta a Karib-tengeren, jégkrémért cserébe órákon át irányban tartottam a hajót.

Kövessétek az izgalmakat a My Seven Worlds blogon, Facebookon, és Instagrammon.

A videót az Altanti-óceán átkelésről itt tekintheted meg.

Ajánlatok