Túránk 2. napján szerencsére elállt az eső, így jobban élvezhetőbbé vált a program. A 2. és 3. nap már a rizsföldeken keresztül vezetett az utunk, hogy felfedezzük a Sapa környéki falvakat és az ott lakó népcsoportok mindennapjait.

A túra elég nehéz volt így sárban, hiszen végig fel-le haladtunk a dombokon. Az elején egy hatalmas lejtőn mentünk lefele, jó párszor közel voltam a sárfürdőhöz, de szerencsére nem taknyoltam el. Már-már az járt a fejemben, hogy feladom én ezt nem tudom végigcsinálni, majd ezt a gondolatot el is engedtem, amikor közölte az idegenvezetőnk, hogy a helyiek minden nap ezen az úton mennek végig. A rizsföldek bambusszal körülölelt utak mellett találhatóak, érezni lehet itt már Kína közelségét.

Az utunkat végig kísérték helyi asszonyok, akik a kezüket nyújtották, hogy ne essünk el a sárban és mutatták hova érdemes lépni. Elején úgy tűnt, hogy milyen kedvesek, hogy így segítenek, de később kiderült, mire megy ki a játék. Persze arra, hogy vegyünk tőlük táskákat vagy pénztárcát. Annyira erőszakosok voltak, nem lehetett nekik elmagyarázni, hogy nincs szükségem táskára. Végül táskát nem vettem, de egy kis aprót adtam az egyik asszonynak, aki segített nekem az út alatt, mivel ha nem segített volna tuti, hogy a sárban kötök ki. Ez talán nem a legjobb módja a segítésének, hiszen ha mindenki ezt csinálja, akkor hozzászoknak, hogy nem is kell semmit eladni, majd a turisták úgyis adnak pénzt.

A thaiföldi, chiang mai-i túrával összehasonlítva ott egyáltalán nem szembesültünk ilyen élménnyel. Ott is volt, hogy egyik faluban egy család karkötőt kínált, vettem is egyet, de ők egyáltalán nem voltak erőszakosok, sőt, inkább félénkek, pedig nem hiszem, hogy sokkal jobb körülmények között élnének, mint a Sapa környéki lakosok. Talán annyival jobb a helyzetük, hogy télen ott nincs olyan hideg.

Az is érdekes volt, hogy Thaiföldön csak férfiak kísértek minket, míg itt csak nők. Jelenleg télen nincs munka a rizsföldeken, így a nők most ráérnek, a férfiak pedig elfoglaltak az építkezéseken.

Este egy helyi családnál aludtunk, viszont ők sajna nem tudtak angolul, úgyhogy az idegenvezetőnk maradt még egy kicsit velünk beszélgetni. Megtudtuk, hogy a helyi nyelv egyáltalán nem hasonlít a vietnamira, inkább a kínaihoz áll közel. Az írásjelek is a kínaira hasonlítanak. A környéken 6 különböző nyelvet beszélnek. A helyiek közül a legtöbben soha nem jutnak Sapától messzebbre az életük során, de az idegenvezetőnk is csak a TV-ből látta Hanoit. Apropó TV és okostelefon. Itt Sapa környékén elég sok gyerek és felnőtt kezében láttam okostelefont, míg a thaiföldi dzsungelben élő törzseknél ez szerintem nem ilyen megszokott látvány. Nekem úgy tűnt, hogy ők sokkal inkább elszigetelten élnek a külvilágtól. Ennek az lehet az oka, hogy ők nem hivatalosan, papírok nélkül tartózkodnak az országban, míg a vietnami állam megpróbálja támogatni a hegyi falvakat, internettel, infrastruktúrával és különböző kedvezményekkel (pl. ingyenes oktatás).

Azért jók ezek a túrák, mert jó kis csapat jön ilyenkor össze. Rajtam kívül egy ausztrál pár, két dán fiú és egy francia pár vett részt aznap, akikkel este jót beszélgettünk a tűz körül.