Egy fiatal magyar pár a koronavírus kellős közepén indult neki egy öreg vitorlással az Atlanti óceánnak, hogy aztán a karibi térségbe megérkezve folytassátok a kalandozásokat. Az izgalmas történetükről kérdeztük őket.

Kezdjük az elején, milyen indíttatásból döntöttetek a vitorlás élet mellett?

Bátor: Már 14 éves korom óta szerettem volna körbehajózni a Földet. Ehhez az álomhoz 2016-ban lett egy hajóm, 2018-ban pedig úgy döntöttem, hogy elindulok és felfedezem a világot.
Kata: Én nyáron csatlakoztam ehhez a kalandhoz. Eleinte nem is szerettem volna annyira vitorlázni, de hamar rákaptam az ízére. Úgy voltam vele, hogy nagy valószínűséggel nem lesz rá az életben másik alkalom, hogy átszeljem az óceánt egy hajóval. Megtaláltam Bátorban a páromat és úgy éreztem, hogy vele kell tartanom.

Mivel foglalkoztatok korábban?

Bátor: Nyaranta vízimentő voltam középiskola mellett, érettségi után pedig már egyből elkezdtem utazni. 2014 óta járom a világot egy hátizsákkal. Amikor éppen Norvégiában utaztam, egy barátomtól kaptam ezt a hajót. Ezután kezdtem el vitorlázni. Először csak nyaranta. Visszatérten Norvégiába és az embereket vittem a fjordok között, túrákat szerveztem, tanítottam vitorlázni. Utazás közben még utcazenéléssel is tudtam pénzt szerezni.
Kata: Az ELTE-n biológiát tanultam, közben pedig diákmunkákat vállaltam jógastúdióban, kalandparkban, nyaranta animátorként dolgoztam. Később Bécsbe költöztem ahol mesterszakon folytattam a tanulmányaim, közben pedig biciklis futárkodtam.

Tanultad korábban a vitorlázást? Mekkora bátorság kell ahhoz, hogy elindulj az ismeretlenbe?

Bátor: Nem tanultam a vitorlázást. Sokat szörföztem a Balatonon gyerekkorom óta, ezért a széljárással kapcsolatos tudásom onnan megvolt már. Pont az tetszett az egészben, hogy belecsapok az ismeretlenbe. Norvégiába egy hét alatt megtanultam a saját bőrömön vitorlázni a fjordok között. Utána persze egyből jött, hogy ez így elég félelmetes lesz, küzdeni kell az elemekkel. Akkor jött egy felismerés, hogy erről nekem sokkal többet kellene tudnom. Ekkor elkezdtem legénységként beszállni nagyobb utakba, hogy a profiktól tanulhassak. Kanári-szigetekről Portugáliába vitorláztunk, illetve ezen a környéken gyakoroltam sokat az óceánon más hajókon. A rá következő nyáron pedig a saját hajómmal folytattam a felkészülést és a tanulást.
Kata: Nekem semmilyen tudásom, tapasztalatom nem volt. A Kanári-szigeteken kisebb túrákon ismerkedtem Bátorral a vitorlázással, majd egyből a mély vízbe kerültem: elindultunk az óceán átkelésen. Még rengeteget kell tanulnom, de a gyakorlat miatt egyre tapasztaltabb vagyok.

Sokat olvasni, hogy a hajókat milyen komolyan felkészítik az óceán átkelésekre, a legmodernebb műszerekkel szerelik fel őket, biztosítást kötnek rá és alaposan felkészülnek minden eshetőségre. A ti vitorlásotokkal mi a helyzet? Milyen műszaki állapotban van?

Kata: Amennyire tudtuk felkészítettük a hajót, de ez egy nagyon minimalista kis ladik. A legalapabb dolgaink megvannak, mint a navigáció, van egy Garmin készülék amivel vészjeleket tudnánk küldeni, de egyébként teljesen old-school stílusban toltuk, csak egy kis autopilótánk van.
Bátor: Van még egy rádió is a hajón, de csak pár mérföldes körzetben használható, illetve a telefonjaink is nagy segítségünkre voltak az út alatt. A motorunk is csak 8 lóerős külmotor, általában ezeken a vitorlásokon szokott lenni belmotor is. A miénken nincs, így csak vitorlázunk. Szó nincs a komfortos luxus hajózásról, saját erőnkkel küzdünk az elemekkel. Azért felkészültünk minden eshetőségre. Van mentőcsónakunk, a vitorlákat is úgy váltogattuk, hogy ne szakadjanak el. Persze ezek is nagyon régiek, így azért meg van rá az esély, hogy sérülnek, de szerencsére nem volt velük gond. Tenerifén pedig kicseréltük az egyik drótkötelet, amivel megerősítettük a hajót.

Melyek voltak a legnagyobb kihívások az utazás alatt?

Kata: Ketten vagyunk a semmi közepén egy hajón. Az együttműködés, egymás tolerálása, a kommunikáció, az együttérzés. Voltak olyan nehéz, fizikailag megterhelő mozzanatok, mint olykor a kormányzás, amikor úgy éreztem, hogy már a határaim feszegetem.
Bátor: Voltak nagyobb szelek és hullámok az óceánon, de olyankor is nekünk kellett vinni a hajót éjszaka. Ez nagyon megterhelő volt fizikailag, hogy még mindig nagyok a hullámok, nagy a vihar, de egyedül próbáltuk csinálni hogy a másik tudjon aludni egy kicsit és le tudjon váltani, körülbelül 3 óránként.

A túlparton a járvány miatt nem megy zökkenőmentesen a kikötés a szigeteken. Mik a tapasztalatok, hogyan oldjátok meg a problémákat?

Kata: Minél több információhoz jutunk, minél tapasztaltabbak vagyunk, annál könnyebben megy. Az elején azért volt nagyon nehéz, mert teljesen ismeretlen volt a helyzet és a nem tudás miatt akadtak problémák. Egy hajós oldal adatai alapján tudunk tájékozódni, hogy éppen hol milyen hajós szabályozások vannak. Ennek ellenére most Martiniqára úgy fogunk menni, hogy csak egy kikötőben kikötünk, kinyomtatunk egy dokumentumot, fizetünk 25 EUR-t és már meg is vagyunk. Mivel a szabályok még nagyon újak, ezért azok sincsenek teljesen tisztába velük, akiknek az lenne a feladatuk, hogy betartassák őket. Így sokszor van arra példa, hogy kompromisszumos megoldásokat találunk.
Bátor: Barbadoson történt, hogy beragadtunk egy kikötőbe. Karanténba kerültünk és nagyon lassan őrölnek a malmok itt a szigeteken, ezért két nap várakozás után úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább a tesztre. Otthagyunk csapot-papot és saját felelősségre átjöttünk Saint Vincent-re. Ez egy nagyon jó döntés volt, mert ahogy eljöttünk teljes lockdown jött a szigetre, nekünk pedig a kabinban kellett volna maradni jó ideig.

Körülbelül milyen költséggel jár egy ilyen túra, hozzávetőlegesen mennyit és mire költötök naponta?

Bátor: Nagyon minimálisan élünk, nem nagyon költekezünk. Olyan alap dolgokért fizetünk csak, mint a víz, az élelmiszer. De sokszor van az is, hogy a helyiekkel összebarátkozunk, kapunk tőlük vizet és fel tudjuk tölteni a tankjainkat. Vagy ki tudunk kötni olyan partokon, ahol szabadon lehet kókuszdiót szedni, kakaót szüretelni. Kata éppen csokit csinál belőle. Okosan gazdálkodunk a pénzzel, az adományokkal. Az emberek küldenek segítséget és abból is tudunk költeni. A hajóra is kell költenünk, a kikötőbe 15 EUR-t kell fizetnünk éjszakánként, bár már jó ideje nem voltunk kikötőben. Mondok egy példát. Mióta két hete visszajöttünk Saint Vincent szigetére, egy nagyobb bevásárlást csináltunk ahol 200 EUR-t költöttünk. Habár a boltok drágábbak mint otthon, a zöldséget és a gyümölcsöt meg lehet vásárolni a helyiektől, akik viszont olcsóbban adják. Havonta egyszer mi is megengedünk magunknak egy kis luxust és étteremben eszünk. Legutóbb egy három fogásos finom vacsoráért két főre 40 EUR-t fizettünk.
Kata: 300-400 EUR körül költünk maximum egy hónapban ketten.

Hogyan telnek a napjaitok?

Kata: Reggel korán felkelünk, buddhista énekeket énekelünk. Én személy szerint próbálok egy kicsit mozogni, ami rendszerint jógából és buddhista gyakorlatokból áll. Ez felébreszti a testemet, iszom egy kávét, tanulok. A parton kirándulok, majd délben szoktunk először enni. Délután egy kis pihenés, amikor pedig már nincs nagy hőség akkor szoktunk együtt kalandozni. Ha pedig előre megtervezünk valamilyen kirándulást, akkor már korán reggel elindulunk stoppolva, vagy a helyi busszal. Napközben sokat olvasunk, zenét hallgatunk, úszunk az óceánban, fára mászunk, gyümölcsöt szedünk, ismerkedünk a helyeikkel. Minden napunk egy kicsit más.
Bátor: Én néha lustább vagyok, reggel visszafekszem még aludni, délelőtt pedig a séta helyett olvasok. Sokat szoktam énekelni is napközben, főként spirituális mantrákat. Szabadtüdős merülést gyakorlom, búvárkodok, szoktam edzeni is, ami inkább hajós torna. Jógázom a parton, sütünk-főzünk, barátkozunk a vitorlásokkal, yachtosokkal. Mindketten blogolunk, videót szerkesztünk.

Mennyi ideig tervezitek ezt az életvitelt? Vannak már távolabbi célok? Gondoltatok arra, hogy a Csendes-óceán felől megkerülitek a Földet?

Kata: Én szeretnék Mexikóban megállni hosszabb időre, de gondolkodom a hazautazásban is, mert nekem szárazföldhöz kötődnek a vágyaim és a terveim. De most utazunk, ezért próbálok erre kevesebbet gondolni és élvezem a mindennapokat.
Bátor: Én gondoltam arra is, hogy a Csendes-Óceán felől mennénk vissza Európába. De mindenképp addig szeretnénk csinálni a hajózást, amíg mindketten élvezzük. Ha megszeretnénk állni valahol fél, vagy akár egy évre mondjuk Mexikóban, akkor lehet, hogy a hajót is eladjuk és majd később egy másikkal utaznánk tovább. Szívesen megnézném Francia Polinéziát, Mikronéziát is. Még az is benne van a pakliban, hogy a hajót lakóautóra cseréljük és azzal járjuk a világot.

Ha egy dolgot lehetne kiemelni az egész utazásból, mi lenne az?

Kata: Az ember megtanulja, hogy mekkora luxusban él otthon a szárazföldön. Rájöttünk arra, teljesen minimális életkörülményekkel is ugyanolyan boldognak lehet lenni, sőt. Az én tanulságom mindenképp az, hogy a boldogság az belőlünk fakad nem abból, hogy mit tulajdonlunk, nem a körülményekből. Fogadjuk el azt, ami van.
Bátor: Folytonos mozgás, élmények gyűjtése, a változatosság a legfontosabb. Én már több, mint 6 éve utazok és már eléggé távlatból tudom nézni azt az életet, amit korábban éltem. Az állandó változás az, ami engem előre visz.

Mit üzennél az olvasóknak?

Kata: Legyetek bátrak és bármi is a vágyatok, induljatok el az úton, apró lépésekben, de előre. Nem kell, hogy utazás legyen, de az utazás sokat segíthet abban, hogy más perspektívából tekints az életedre.
Bátor: Ha van egy álmod, akkor merj tenni érte, és ha szeretnél, akkor változtass a mindennapi életeden. Néha az apró változások, egy kis túrázás az erdőben is ki tud hozni a hétköznapokból. Merjetek élni, cselekedni, lássátok a szépet a világban.

Ha kíváncsi vagy a fiatalok mindennapjaira, további fotókat, videókat néznél a kalandjaikról, akkor kövesd őket a facebookon és a blogjukon!