Az első benyomások Grúziáról nagyon pozitívak. Matyival, a 12 éves fiammal a hajnali Wizzairrel érkeztünk Kutaiszibe. Más, mint amit megszoktam, kicsit időutazás a múltba, de nagyon szórakoztató. Az emberek hihetetlen kedvesek, bár még csak pár órája vagyunk itt, de már van egy telefonszámom Auto bácsitól. Tényleg ez a neve.

Auto egy taxisofőr, aki grúz és orosz nyelven próbálkozott, és persze kézzel-lábbal, de minden szavát értettem. Egyáltalán nem zavarta a gyerektársaság, jókedvűen szívta a cigit a kocsiban, és akkor sem jött zavarba, amikor a szűk utcában épp a telefonszámát írta fel nekem egy sebtapasz dobozára, a mögöttünk jövő autós meg kitartóan dudált a hajnali csendben. Ez itt teljesen megszokott.

A grúz sofőrök nem azok a kifinomult vezetők, a reptérről két és fél óra ámokfutással érkeztünk Batumiba.  A régi Mercedes busz ülésén pattogtunk végig, mert az utak is nagyon kátyúsak. Már majdnem sikerült elaludnom, amikor egy halk szirénát hallottam. A vasúti átjáró nemcsak piros lámpával jelzi a vonat közeledtét, hanem hanggal is, nagyon helyesen. Na, ezt a jelzést hagyta figyelmen kívül a vezetőnk, és persze nyilván (remélem legalább) körülnézett, és áthajtottunk a vonat előtt. Utána azért elég éberen őrködtem.

Batumi Grúzia egyik legnagyobb városa, gyönyörű kikötőváros a Fekete tenger partján. Grúzia Las Vegasa, meg kis Dubai, így szokták emlegetni. Az biztos, hogy tele van kaszinókkal.  Fényűző luxus és igazi nagy szegénység egyszerre van jelen. Arannyal bevont kupolákat, és szedett-vetett, szovjet időket idéző lakótelepeket láttunk közvetlenül egymás mellett.

Hihetetlen tapasztalat, de azt, hogy nem ismerik Magyarországot, eddig még csak Amerikában éltem át. Itt is az az első kérdésük az embereknek, hogy honnan jöttünk, és már jön is a felismerés, miután jobban megnéznek: ja, Izraelből? Mondom, hungary, ungarn, magyar, madzsarisztán, vengrija, vengerszkij, és 80%-ban fogalmuk sincs, mit mondok, pedig elég sok lehetőséget felkínálok.  Ezek után a következő találgatások jönnek heves bólogatással: Aha! izrael, olasz, portugál, orosz… A vendégeik nagy része amúgy Izraelből, Törökországból és Oroszországból érkezik, magyarok még csak elvétve vannak.

Megyek itt a halvány képemmel, világos hajjal, kék szemmel az ugyanilyen fiammal, és meg vannak győződve róla, hogy valami mediterrán országi vagyok. Egy napunkat portugálul töltöttük, mert a taxist nem lehetett átverni. Látta, amit látott, portugálok vagyunk, és kész.

Hallottam már arról, hogy a grúz nép mennyire büszke a boraira, és arról, hogy ha megkínálnak, illik elfogadni. Jó, ezt magamtól is így gondoltam, de nem számítottam arra, hogy alkoholista leszek, mire hazamegyek. Borkóstolóval indítottunk, egy gyönyörű borászatban jártunk, olyan helyen, ahol előttem Hillary Clinton járt. Ott egy pohár borral úgy éreztem, hogy megittam a napi adagomat.

Rögtön ezután egy házivodka (törkölypálinka) készítő férfitársaság invitált be kedvesen a kertjükbe, ahol a kezembe nyomtak egy pohár vodkát, és egy pohár házilag erjesztett szilvalevet kísérőnek. Nem voltam paraszt, elfogadtam, bár maga a szilvalé is elég lett volna, hogy kiüssem magam, de derekasan helyt álltam. Bár ők azért nyilván kinevettek, hogy nem egyszerre húztam le, hanem kortyonként. Kicsit erősködtek, hogy a gyerek is fogyasszon, de kemények maradtunk, visszautasítottuk…

A harmadik helyen már könnyen ment a dolog, mivel nem tudtam választani, hogy fehér, vörös vagy fekete!! bort igyak, jobbnak látták, ha mindet kiöntik nekem. Vidám kis nap volt ez, na.

A taxisokkal érdemes vigyázni.

Sajnos a vendégszeretetük hírét beárnyékolja pár kapzsi taxis, ami persze nem változtatja meg a grúzokba vetett hitemet, de azért nem esett jól. Egyik sofőr, akivel előre egyeztetett összegben állapodtunk meg előző este, a fizetéskor közölte, hogy sajnos nem tud visszaadni, pedig nem egy-két ezer forintról volt szó. Ezt benyeltem, nem problémáztam, csak mosolyogtunk rajta, hogy milyen huncut… Az ebédjét is én fizettem, de betudtam az idegenvezetés díjának.

Aztán később sajnos nagyobb címlettel fizettem egy kocsiban. Mondta, hogy nem gond, csak arrébb áll egy kicsit, mert dudáltak mögöttünk, de elviharzott a pénzünkkel. Eleve dupla áron hozott vissza a szállodához, mint az, aki a célpontra vitt…

A grúz írás gyönyörű, nincs párja szó szerint. A nyelvük egyedülálló, ilyen szempontból hasonlít a magyarhoz, hogy nem igazán tiszta, kik a nyelvrokonaik. A környező országok nyelveihez sincs köze, úgy vannak egyedül, mint mi ott középen a magyarral.  Az írásjelek nagyon egzotikusak, nekem inkább Thaiföld jutna eszembe, mint Grúzia, ha ránézek.

A grúz közlekedési morál elképesztő nekünk, közép európaiaknak. Az első említésre méltó dolog az a duda, ami nélkül rendes grúz autó nem működik. Üdvözlet, harag, méltatlankodás, bók, bármi kifejezhető vele, és ki is fejezik mindig, mindenhol, de senki nem problémázik miatta.

A szabályok nem ismerete, nem betartása is szinte kötelező.  Próbáltam bekötni magam a taxiban, és a sofőr szinte zokon vette, mutogatott, hogy nem kell. Az első előzés után csak bekötöttem magam, mentegetőzve, hogy fura magyar szokás…
Az már persze csak bónusz, hogy tökmindegy volt, mert olyan laza volt, hogy simán kicsúszhattam volna alatta.

A kétsávos utakon akár négy sáv is kialakul, ha úgy hozza a szükség, (szóval mindig ) de azt vettem észre, hogy, a lepukkant, középen közlekedő kocsi mindig lehúzódik, ha egy nagyobb rádudál, nincs kakaskodás belőle.

A grúzok bárhol parkolhatnak. Bicikliúton, zebrán, járdán, füvesített parkban, nem számít. Mondanám, hogy rokkant helyen, de olyat nem láttunk. Rendőrök hemzsegnek mindenütt, de egyáltalán nem zavarja őket az effajta kihágás.

A bicikliút fogalma teljesen ismeretlen. Igazi közösségi élet folyik rajtuk. Fel van festve, ki van alakítva szépen, hogy aztán azon gondtalanul szaladgáljanak a gyerekek, autók parkoljanak, és trafikos nénik áruljanak rajta.

A zebrán még soha egyetlen kocsi sem engedett át, gyorsítanak, ha meglátnak, nehogy eszünkbe jusson valami bolondság. A taxikban a taxióra hiánya sem feszélyezi a sofőröket. Grúziában mindenki taxis, azóta már rájöttem, amióta leléptek a pénzünkkel. a szállodában figyelmeztettek, hogy csak oda szálljunk be, amit ők hívnak.

A cikk szerzője Nagy Dalma.