Filmbe illő üldözés: Vészkijáraton szökött ki, majd futóversenybe kezdett a párizsi reptéren egy férfi
Nem mindennapi üldözés alakult ki a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren, amikor egy férfi kijutott a repülőgépek által használt, lezárt területre. Ahelyett, hogy megállt volna, futásnak eredt, így a reptéri dolgozóknak kellett a nyomába eredniük. A vészkijárat kinyitásával ráadásul azonnal megszólalt a riasztó, a biztonságiak észrevették, hogy valaki illetéktelenül tartózkodik a lezárt részen, és megpróbálták feltartóztatni.
Járművekkel üldözték a párizsi reptéren
A férfi nem adta könnyen magát. Egy reptéri jármű többször elé próbált kerülni, majd egy kisebb vontató is bekapcsolódott az üldözésbe, és megpróbálta elvágni az útját. A rövid kergetőzés végül azzal ért véget, hogy a biztonsági erők elfogták a férfit, majd átadták a rendőrségnek.
Arról egyelőre nincs információ, miért jutott ki a lezárt területre, illetve pontosan mi volt a célja. A közösségi médiában olyan beszámolók is megjelentek, amelyek szerint az üldözés során egy aktív futópályát is keresztezett. Ezt azonban az esetről szóló eredeti beszámoló nem erősítette meg.
Persecución de película
Así persiguieron a un hombre que logró ingresar sin autorización a una zona restringida del #Aeropuerto de París-Charles de Gaulle (#CDG), en Francia, en un vehículo, tras superar las barreras de seguridad. 🚔
Durante su intento de escape el hombre habría llegado a cruzar una pista activa del aeropuerto, generando una situación de riesgo dentro del área operacional.
— Valeria Marcial (@ValeriaMarcial) September 15, 2026
Az eset így is komoly biztonsági kockázatot jelentett. A forgalmi területen a repülőgépek és a földi kiszolgáló járművek között szaladgáló személy könnyen veszélyes helyzetbe kerülhetett volna.
Mindesetre a párizsi reptéren tett üldözésről készült felvétel futótűzként terjed, több ezren nézték meg a nem mindennapi kergetőzést.