Ezzel a szakmával milliókat lehet keresni, így tesztelheted, hogy alkalmas vagy-e rá
A légiforgalmi irányító szakmát Magyarországon évek óta az egyik legjobban fizetett állásként tartják számon: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023-ban a légiforgalmi irányítók átlagos bruttó havi keresete 810 758 forint volt, míg a legmagasabb keresetek meghaladták a 2,9 millió forintot is.
Mit csinál egy légiforgalmi irányító?
Egy légiforgalmi irányító lényegében a légtér biztonságáért és a repülőgépek zavartalan mozgásáért felelős. Feladatai közé tartozik a repülőgépek útvonalának irányítása a felszállás, a repülés és a leszállás során, a forgalom folyamatos figyelése radarok és kommunikációs eszközök segítségével, valamint a pilótákkal való kommunikáció az időjárásról, az esetleges akadályokról vagy veszélyekről. A légiforgalmi irányítók a repülőterek “karmesterei”, akik biztosítják, hogy minden járat biztonságosan célba érjen.
Mielőtt felmondanál, fontos kiemelni, hogy maga a munka nagy fizikai és pszichés megterheléssel jár, hiszen nap mint nap emberéletek százai múlnak a légi irányítók lankadatlan figyelmén. Ráadásul a kiválasztási folyamat is rendkívül szigorú: ha megfelelsz az alapkövetelményeknek, részt kell venni egy több elemből álló tesztsorozaton, ami után a legjobban teljesítő jelentkezők bekerülnek egy kétéves képzésre.
Magyarországon a HungaroControl indít légiforgalmi irányító képzést, ami két részre oszlik: az első szakasz 12-15 hónapig tart, ekkor a tanulók egy iskola napirendjéhez hasonlóan hétköznaponként 8 és 16 óra között előadásokon vesznek részt, valamint szimulátorokon gyakorolnak. Ezt követi a munkahelyi gyakorlati képzés, aminek ideje alatt a tanulók tapasztalt légifogalmi irányítók mellett dolgozva szerezhetik meg a munkához szükséges rutint.
A hírhedt FEAST teszt
A légiforgalmi irányítók kiválasztása egész Európában az úgynevezett FEAST (First European Air Traffic Controller Selection Test, vagyis az első európai légiforgalmi irányító kiválasztási teszt) teszttel kezdődik, ami kognitív képességeket, multitasking készséget, helyzetfelismerést és pszichológiai alkalmasságot mér.
A teszt komolyságát jól mutatja, hogy a benne szereplő feladatok és szimulációk szigorúan védettek, a jelentkezőkkel általában titoktartási nyilatkozatot íratnak alá a teszt kitöltése előtt. A légiforgalmi szolgálatok azért titkosítják a konkrét tesztelemeket, hogy minden jelentkező ugyanazon a kihívásokkal találkozzon, és ne lehessen előre felkészülni konkrét kérdésekből. Ez biztosítja a kiválasztás objektivitását és az alkalmassági vizsgálat hitelességét.
Most azonban a HungaroControl kampányának köszönhetően bárki kipróbálhatja egy mobiljáték segítségével, hogy meg tudna-e oldani olyan feladatokat, amikhez hasonlók a tesztben szerepelnek, és amikkel a légiforgalmi irányítók napi szinten találkoznak.
A légiforgalmi szolgálat AIRbility nevű játéka elérhető a Google Play áruház és az Appstore felületein. Az appban öt játék található, amelyekkel többek között a koncentrációt, a memóriát, a mozgáskoordinációt és a színfelismerést is tesztelhetjük.
Így keresik a jövő szakembereit
A játék eredetileg a 2025 márciusáig tartó toborzási időszakra készült, a cég kampányának részeként. A 20-25 közöti korosztályt célzó toborzás során LED-fényekkel megjelenített budapesti repülési útvonalakat bemutató installációk, a reflexfalas villamosmegállók, és online tartalmak hívták fel a fiatalok figyelmét a szakmára.
„A kampány a hagyományos és digitális világ közötti átjárhatóságot helyezte a középpontba, ezzel új szintre emelve a toborzási kommunikációt. A QR-kódos megoldások, az élő installációk és az online játék több mint 6,5 millió elérést és 40 000 játékhasználatot generáltak”
– nyilatkozta Bárány Ákos, a HungaroControl kommunikációs és marketing igazgatója.
A kampány sikerés mutatja, hogy a légiforgalmi szolgálat 2025 őszén induló tanfolyamára összesen 923-an jelentkeztek, ami 40 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az intenzív toborzásnak köszönhetően a légiforgalmi irányítók száma 10 százalékkal nőtt egy év alatt, a HungaroControl célja azonban az, hogy ez tovább bővüljön és a következő öt évben több mint 50 százalékkal bővüljön a hazánk magas légterén áthaladó járatokat kezelő szakemberek száma.
Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését a HungaroControl támogatta.