Málta összes kulturális látnivalója: paloták, múzeumok, templomok, természeti látnivalók
Málta számos látnivalót tartogat az utazó számára, így azok körében is kedvelt, akik a kultúra rajongói és azok is előszeretettel látogatják, akik a tengeri fürdés miatt utaztak ide. Az összefoglaló most az előbbiekhez szól, illetve a strandolóknak is segít, hogy kiválasszanak egy-egy látványosságot, amivel gazdagodnak az egyedülálló máltai kultúrából. – Janurik Tímea vendégposztja.
Kedvezmények és közösségi közlekedés
A Malta Heritage kártyával egyszeri megvásárlás után számos múzeum és régészeti látnivaló érhető el, illetve a Nemzeti Akváriumba is érvényes, de figyelem, ott nem lehet megvásárolni, csak a többi látnivaló jegypénztáraiban! Sok látnivaló kombinált jegyet is kínál, ezeket kiírják a pénztárban, érdemes figyelni. Malta Discount kártyával féláron juthatunk be számos múzeumba, kedvezményesen ehetünk sok étteremben, illetve érvényes vízisportokra, cominoi segway-bérlésre, túrákra és sok másra is. A magyar diákigazolványt elfogadják, és a legtöbb helyen van diákjegy. A reptéren sok ingyenes szórólap van kitéve az akvárium mellé, amiből érdemes elvenni párat, mert kedvezményeket, kis ajándékokat adnak különféle helyeken.
Az autóbérlés alternatívája lehet a helyi közlekedés használata, mely sok buszban és a Valletta-Sliema közötti hajóban merül ki. Ehhez érdemes letölteni a Tallinja alkalmazást, bár a menetrend betartását ne várjuk. Az ingyenes közösségi közlekedésre jogosító kártyát csak egyszer kell megvenni, de azt jó előre, mert postázzák. Ehhez itt kell regisztrálni: https://www.publictransport.com.mt/en/register-now. Helyben a különböző turistakártyák: https://www.publictransport.com.mt/en/bus-card-and-ticketing vehetők meg bódékból vagy automatákból, továbbá a busz- vagy hajójegyekért fizethetünk bankkártyával vagy készpénzzel a helyszínen, ez egyébként nyáron kicsivel drágább, mint a téli időszakban. A Bolt és Uber is gyakran használt utazási opció.
Látványosságok
Jöjjenek a látványosságok kategóriákba rendezve, szubjektív sorrendben, kezdve a „feltétlenül érdemes megnézni”- típusú látnivalókkal, feltüntetve a pro és kontra érveket is. A lista nem teljes, mert számtalan felfedeznivaló várja a látogatókat a felsoroltakon túl is, de ezeket mindenképpen érdemes megnézni, mert olyat mutatnak, amit otthon nem láthatunk.
Régészeti látnivalók
Underground Valletta
Ez a vezetett túra végigvisz a Valletta bevárosa alatti alagútrendszeren, így nagyon hangulatos, ahogy sisakban, fejlámpával nézzük meg a város alatti várost. Csak előre megvásárolt jeggyel lehet részt venni a programon, mert limitált a helyek száma.
Pro: valóban különleges élmény hangulatos idegenvezetéssel
Kontra: téli időszakban csak hétfőn, szerdán és vasárnap indulnak túrák tíztől délután egyig óránként, így előre szervezést igényel
Ggantija templom és archeológiai múzeum
Gozó szigetén található az újkőkorszakból nagyszerű állapotban fennmaradt templomegyüttes, melyhez kicsi, de érdekes, interaktív múzeumot építettek, illetve a templom mellől a kilátás sem utolsó. A jeggyel megtekinthető a tőle pár perc sétára lévő Ta Kola szélmalom-múzeum is.
Pro: elképesztő érzés, ahogy a Kr. előtt 3600-3200 között épített templom falai és romjai között sétálunk
Kontra: a tarxieni templommal ellentétben ez nem fedett, így napos időben kalappal, esőben esőkabáttal feltétlenül készülni kell
Tarxien-i neolitikus templomkomplexum
Vallettától máltai viszonylatban is közel található ez a kora bronzkori templomegyüttes, melynél kiépített úton, kifeszített, nagy napvitorla alatt, telefonra letölthető audioguide-dal ismerhetjük meg a templomot és a fennmaradt falfestéseken, szobrokon keresztül a benne tartott szertartásokat.
Pro: kiválóan megőrzött, látványos templomegyüttes
Kontra: a jegypénztárral egybeépített múzeumrésze rendkívül kicsi, de itt a fő látnivaló valójában a kinti nagy templom
Szent Ágota katakomba
Kora középkori kripta és katakomba, mely a Máltára menekülő mártír, Agata (Ágota) nevét viseli. A katakomba jól karbantartott, gyönyörűen látszanak a falfestések (mely egyedülálló az itteni katakombák között), az idegenvezetésből sok érdekes információt tudunk meg. Kétszintes múzeum is tartozik hozzá, melyben régészeti leletektől kezdve a gazdag ásványgyűjteményen át egyházi kincseket is megcsodálhatunk. Az ásatásban egykoron részt vevő bácsi üzemelteti, így elsőkézből ismerjük meg az érdekességeket.
Pro: kiváló állapotú, nem túl nagy- így nem is nyomasztó föld alatti rendszer fantasztikus vezetéssel
Kontra: csak vezetéssel tekinthető meg, amik akkor indulnak, amikor megvesszük a jegyet (tehát nem fix időpontban), így előfordulhat, hogy várnunk kell, amíg a bácsi egy másik csoportot vezet, de a túra 15-20 perces, így addig várhatunk az udvarra kitett padokon- felvehetjük a ráérős mediterrán életstílust
Ezeken kívül Málta dúskál az idők előtti templom(rom)okban, föld alatti rendszerekben, régészeti látnivalókban, melyek a következők: Hal Saflieni Hypogenum, Ghar dalam, Borg in-Nadur komplexum, Hagar Qim és Mnajdra régészeti park, Szent Pál katakombák (kettő is van ugyanezzel a névvel Rabatban), Skorbai őskori romok, Ta’ Hagrat megalitikus romok.
Paloták
Nagymesterek palotája
Egyértelműen Valletta egyik fő látványossága, mely egy kívülről kevésbé vonzó, de belülről hangulatos udvarral és pazar termekkel, díszes folyosókkal és mennyezettel rendelkezdő palota.
Pro: gyönyörű termek, hatalmas fegyvergyűjtemény
Kontra: csak bankkártyával lehet fizetni, illetve belépés előtt átvilágítókapun kell bemenni, melyre egy kis időt kell szánni a főszezonban
Casa Bernard
A Rabatban található, 16. századi nemesi házban a mai napig lakik egy kedves, idős házaspár, akik hétfőtől szombatig bemutatják múzeumként is funkcionáló otthonukat.
Pro: a tulajdonos hölgy a palota szép termeiben, magával ragadó stílusban számos érdekességet megoszt a máltai felsőosztály életéből
Kontra: csak készpénzzel lehet fizetni és ajánlott előre foglalni látogatási időpontot
Palazzo Parisio
Naxxarban, a nagy templommal szemben található az impozáns kastély, mely valóban maga a pompa és csillogás, a kertje pedig egy gyönyörűen gondozott, nyugalmas rész. Kevésbé ismert tény, hogy The Málta Experience jeggyel kombinálva kedvezményesebb a belépő: https://themaltaexperience.com/combined-experiences/, ezt a M. E. jegypénztárában kell kérni.
Pro: szemet gyönyörködtető termek, hangulatos palotakert
Kontra: távolabb esik a turisták által látogatott helyektől
Casa Gourgion
Mdina főterén, a katedrális mellett áll a neogótikus bárói rezidencia, melyben gyönyörű szobákban és a teraszról szép kilátásban gyönyörködhetünk. Vezetés nélkül is meg lehet nézni, a fentebb bemutatott palotákhoz képest olcsóbb a belépés és nem igényel annyi időt sem a megtekintése. Hétfőtől szombatig látogatható. Vannak szállásként igénybe vehető szobái is.
Pro: van diák-, családi-, nyugdíjas- és gyermekkedvezmény is
Kontra: lényegesen kisebb palota, mint a Palazzo Parisio és a Nagymesterek palotája
Casa Rocca Piccola
Valletta máig lakott, 16. századi nemesi háza, melyben megcsodálhatjuk a szép termeket, mindezt vagy idegenvezetővel, telefonra letölthető audioguide-dal vagy lapra írt információkkal, ez utóbbi magyarul is van. A kertből lejárat nyílik a föld alatti, bombatámadások alatti védrendszerhez is. A Casa Gourgionhoz hasonlóan vannak szállás céljából foglalható szobái. A palotához egy cserfes papagáj is tartozik.
Pro: Valletta szívében található, akadálymentesített palota
Kontra: a honlapon foglalás nélkül nem jelennek meg az árak
Palazzo Falson
A Mdinában található palota a 13. század óta áll a város fő utcácskáján. A szépen berendezett szobák a 20. században élt svéd tulajdonos, Olof elegáns máltai életébe enged betekintést. A tetőtéri kávézóból hangulatos kilátás nyílik a városra és a szigetre. Audioguide-dal és a nyomtatott lap leírásait követve is végigjárhatjuk a nemesi házat, utóbbi magyarul is elérhető. A palota virtuális valóság-játékot is kínál.
Pro: a szépen berendezett szobák és a kilátás
Kontra: a felnőtt belépő nem olcsó, de sok más típusú, kedvezményes jegy elérhető
Inkvizítorok palotája
Az úgynevezett „háromváros” egyikében, Vittoriosában, másik nevén Birguban található a többszintes, inkább várjellegű palota, melyben szépen berendezett, elegáns szobákat és kivégzésmódszereket bemutató termeket is találunk. Érdemes akár több órát is rászánni, sok interaktív felülete érdekes ismereteket nyújt.
Pro: érdekes megismerni Málta „sötétebb oldalát” is
Kontra: ha valóban behatóbban szeretnénk megismerkedni vele, akkor sok időnkbe fog kerülni
Múzeumok
Manoel színház
Málta egyetlen zárt színháza az előadások látogatásán túl vezetett túrákkal is szolgál, melyet egy barokk ruhába öltözött, rendkívül felkészült, tehetséges, szórakoztató színész tart, így ez egy felejthetetlen színháztúra lesz minden korosztály számára!
Pro: beláthatunk egy színház működésébe, megismerjük a történelmét, mely ezer szállal kötődik a sziget történelméhez is, így egy kis időutazásban lehet részünk
Kontra: nem olcsó program, de megéri az árát; előzetes foglalás erősen ajánlott
Bir Mula Heritage Múzeum
Egy hagyományos máltai házba nyerhetünk bepillantást, mely a feltárásoknak köszönhetően több történelmi kor nyomait őrzi. A vezetett túra, melyet előzetesen kell foglalni, számos érdekességgel szolgál, a történelem rajongóinak kihagyhatatlan! A házban filmet is forgattak.
Pro: történelmi kincsesbánya, mindezt belépő nélkül, adomány fejében
Kontra: sok régi máltai házhoz hasonlóan ebben sincs fűtés, így a vastag kőfalak között nagyon fel kell öltözni
My miniature world
Művészi igényességgel, a legprecízebb kivitelezésben készült, aprólékosan megtervezett és berendezett, különböző korszakokból származó babaházakat nézhetünk meg ingyenesen, melyet a készítő hölgy mutat be. Marsaskalába emiatt érdemes eljönni.
Pro: igazi mesevilágba csöppenünk a babaházakat nézve és a készítésüket hallgatva
Kontra: távol van a turisták által látogatott városrészektől
Szent Katalin monostor és titkos kert
Valletta belvárosában áll egy kívülről eldugott, belülről magával ragadó udvar, ahol körben állomásokként, audioguide-dal támogatva láthatjuk az apácák egykori életét. Itt nem egy templomba mehetünk be, hanem a szerzetesnők hétköznapjait ismerjük meg. Igazi oázis a nyüzsgő belvárosban. A Szent Dominik templommal és egyházi múzeummal kombinálva is kapható belépő.
Pro: a hét minden napján látogatható; a belváros központjában van
Kontra: mikor az ember még javában nézelődik, már véget is ér, lehetne még több helyiség
Domvs Romana
Egy ókori római ház mozaikpadlóval, embernagyságú szobrokkal, régészeti kincsekkel, arab temetővel. Rabatban található, Mdina várfala mellett. Kombinált jeggyel meglátogatható ez a múzeum, a Természettudományi múzeum, a Szent Pál katakombák és felülhetünk vele a dottóra, mely Rabatban és külterületén visz minket, ez felnőtteknek 15 Euró.
Pro: közvetlenül a rabati buszállomás és a nagy parkoló mellett van
Kontra: aki az ókori római életre kíváncsi, ennél még behatóbban megismerheti az óbudai Aquincumban, itt egy kis ízelítőt kapunk belőle
The Limestone Heritage Park
Máltán a látogatóknak hamar szembetűnik, hogy minden régi épület sárga, ugyanis mészkőből készül. Ez a múzeum a kő megmunkálásától kezdve mutatja be a felhasználását audioguiddal és kisfilmmel kiegészítve, illetve alkalmanként kézműves programokat és más eseményeket is tartanak. Szép kertében egy nagy, mesterséges vízesés ejt ámulatba.
Pro: különleges múzeum, mely valóban igazán máltai örökséget mutat be
Kontra: távol van a turisták által látogatott részektől, és nem olcsó a belépő sem
Ezeken kívül számos kisebb-nagyobb múzeumot is meg lehet látogatni, a teljesség igénye nélkül: Régészeti múzeum, MUZA- szépművészeti múzeum, Szent Elmo erőd és hadimúzeum (nov. 10-én ingyenes a belépés, illetve The Malta Experience jeggyel kombinálhatjuk), Tengerészeti múzeum, Szent Angelo erőd, Természettudományi múzeum, Mdinai Szent Pál katedrálismúzeum, Wignacourt múzeum (Szent Pál barlangjával és az ókeresztény, föld alatti rendszerrel együtt is látogatható), Szent Péter monostormúzeum, Xewkija szélmalom (ingyenes), Mdinai várbörtön múzeum, Klasszikus autók múzeuma, Postamúzeum, Tonhal-halászati múzeum, Gozói katedrális és múzeuma (előbbi pompásan díszített, utóbbi gazdag egyházi gyűjtemény; mozifilmvetítéssel kombinált jegy kapható 7 Euróért) Citadellán belüli (gozói) múzeumok: Citadella látogatóközpont, Grand Castello történelmi ház, Régészeti Múzeum, Természeti múzeum, Régi börtön (kombinált jeggyel a leggazdaságosabb látogatni- diákként 3.5 Euró a négy múzeum és egy kiállítóközpont; mindegyik viszonylag kicsi és gyorsan megnézhető).
Templomok
Szent János társkatedrális
Valletta belvárosában található a lenyűgőző templom, mely a Nagymesterek palotája mellett a másik fő látványosság. A puritán külső megtévesztő lehet, belülről csillogó arany és rendkívül gazdagon díszített. Az óratoronyba további 5 Euróért lehet feljutni, itt limitáltak a helyek, így érdemes előre megvenni a jegyet. Caravaggio több festménye ékíti a templomot, életéről és munkásságáról egy érdekes rövidfilmet is vetítenek az alagsori szinten. Templomba nem illő öltözet esetén biztosítanak papírból készült vállkendőt. A gyermekek kérhetnek foglalkoztató füzetet, mely ingyenes.
Pro: a sziget legpompásabb temploma, valóban szemet kápráztató
Kontra: drága belépő, főszezonban hosszú sor a bejutáshoz, illetve bent meghitt hangulat helyett sok ember kerülgetése
Szeplőtelen fogantatás temploma
A birgui kikötő melletti lenyűgöző templom a miséken kívül nincs nyitva, így előtte vagy utána érdemes benézni, illetve a templom „névnapján”, december 8-án, amikor zeneszó mellett tekinthetjük meg a díszes falakat, mennyezetet és a virágokkal körbevett Mária-szobrot.
Pro: díszes templom, mely ingyenesen látogatható (amikor éppen nyitva találjuk)
Kontra: ki kell fogni, hogy éppen nyitva legyen és ne legyen bent mise
Szent Lőrinc templom
Birgu másik díszes temploma, szintén a kikötő mellett, ugyanúgy megér egy látogatást, mert hasonlóan díszes, mint az előbb említett kegyhely, és ez napközben is nyitva van.
Pro: pompás barokk templom, közvetlenül a hajóállomás közelében
Kontra: ennek a templomnak sincs honlapja, így a nyitva tartás is inkább szájhagyomány útján terjed, mint biztos, írott forrásból
Mostai rotunda
Nevezik Szent Mária bazilikának, pélébániatemplomnak, dómnak és rotundának is, ám az biztos, hogy Mosta városában eltéveszthetetlen, egyrészt az Európában egyik legnagyobbként számon tartott kupolája miatt, másrészt mert kis túlzással ez az egy látnivaló itt, amit érdemes felkeresni. Akkor szerzett magának hírnevet, mikor 1942-ben az ellenséges csapatok bombázták Málta szigetét, a mostai rotundába is becsapódott egy bomba, de nem robbant fel, így senki sem sérült meg. 5 Euróért nemcsak megtekinthetjük a lenyűgöző méretű templomot a kriptával és sekrestyével, ahol a templomhoz kötődő kisfilmeket is láthatunk, illetve telefonra tölthető audioguide-ról hallgathatjuk az információkat, de felmehetünk a kupolába és megnézhetjük az épület mellett/alatt található második világháborús óvóhelyet is, így igazán komplex programot nyújt a látogatás.
Pro: díszítései eltérnek a többi máltai templométól, így újdonságként szolgálhat annak is, aki már sok kegyhelyet meglátogatott a szigeten; illetve nagy pozitívuma, hogy a hét minden napján nyitva tart
Kontra: kissé messzebb található a turisták által látogatott városrészektől
Szent József templom
Rabat egyik gyönyörű temploma, mely a Casa Bernard közelében áll. Sok más templomhoz hasonlóan az egyszerű külső díszes belső teret takar. Nincs általános nyitva tartása, de ha éppen nyitva találjuk, feltétlenül menjünk be, sokkal nagyobb, mint aminek hinnénk és valóban lenyűgöző.
Pro: hasonlóan a sok máltai barokk templomhoz, ez is díszes, Rabatban a legdekoratívabb templom
Kontra: honlap híján az esetleges nyitva tartás
A római katolikus felekezetű, vallását erősen őrző Máltán lépten-nyomon templomba botlunk, melyek szinte kivétel nélkül gazdagon díszítettek, akárcsak a szicíliai templomok. Sok templomnak nincs honlapja, csak a gyülekezete Facebook-oldala érhető el, a nyitva tartás pedig esetenkénti, de a napi misék (és az azelőtt rendszeresen elmondott rózsafüzér) előtt és után negyed órával be lehet menni. A számos szemet gyönyörködtető templom közül pár további: Paolai plébaniatemplom, Msidai plébániatemplom, Szent Pál bazilika (Rabat) és katedrális (Mdina), Karmelita templom (Mdina), Szent Dominik templom (Valletta), Szent Ferenc templom (Valletta, fő utca), Karmelita bazilika (Valletta, a képeslapokon látható, nagy kupolájú templom), Szent Pál anglikán pro-katedrális, Hajótörött Szent Pál plébániatemplom (Valletta), Keresztelő Szent János rotunda (Xewkija, Gozó), Ta’ Pinu templom a pusztaság közepén (Gozó).
Internaktív programok
Hajókázás
Szigetország lévén számtalan lehetőség közül választhatunk, ha szeretnénk akár nagy komppal, akár bájos kis halászcsónakkal a nyílt tengeren vagy öblökben ringatózni: hajóút Gozó és Comino szigetére (a Luzzu cruises társaság számos járatot indít Sliemából), ferry Valletta és Sliema, illetve Valletta és a „háromváros” között, halászcsónakokkal öböltúra Marsaxlokkban, komppal vagy gyorshajóval Málta szigetéről Gozóra (előbbi esetében csak a visszaútra kell jegy), illetve Máltáról Szicíliába.
Honlap a Malta Public Transport által üzemeltetett hajókhoz: https://www.vallettaferryservices.com/
Pro: nagyon gyors módja az utazásnak, például Vallettából mind a „háromváros”, mind Sliema kb. 6 perc hajókázással elérhető
Kontra: ahogy a buszok, úgy a MPT által üzemeltett hajók sem a pontosságukról ismertek
Nemzeti Akvárium
Kisgyerekes családoknak és pároknak is nagy élményt nyújthat a hatalmas akváriumok között sétálni, etetéseket nézni, illetve rövid ismeretterjesztő, interaktív előadást hallgatni, többek között a cápákról. Van egy interaktív rövidfilmjük is, melyben egy tengeralattjáró utasai vagyunk. Ezt egy kis liftszerű helyiségbe zárva éljük át minden rázkódásával, hang-és fényeffektjével együtt, így szó szerint felrázza az embert a nyugalmas sétálgatás után. Tallinja Explore kártyával 3 Euró kedvezményben részesülünk a belépő árából. Minden nap nyitva tart, esős időben is remek program.
Honlap: https://www.aquarium.com.mt/
Pro: különleges élmény minden korosztálynak
Kontra: nem olcsó a belépő, de az említett kedvezmény sokat segít rajta
Mediterraneo Marine Park
A Splash & Fun vízipark mellett található egy egésznapos elfoglaltságot biztosító helyszín, melyen a hüllőktől kezdve a papagájokon át a delfinig sok-sok különböző állatot láthatunk, emellett 11 attrakció várja a látogatókat naponta, melyek közül többek között a delfinshow ingyenes, papagájok etetése kisebb összegbe, a delfinnel úszás és fotózkodás nagyobb összegbe kerül, de mindenképpen felejthetetlen élmény. A repülőtérről, The Malta Experince ajándékboltjából és a Malta 5D prospektusai közül ingyen elvehetők szórólapok, melyek között van olyan is, ami 3 Euró kedvezményt kínál a belépő árából.
Honlap: https://www.mediterraneo.mt/
Pro: megnyugtató a különböző állatokat nézni, szórakoztató etetni, mindezt közvetlenül a tenger partán, így a delfinmedence mögött már a csillogóan kék nyílt tengert látjuk
Kontra: kifejezetten drága a belépő, különösen ha veszünk madáreledelt és fotózkodunk az állatokkal
Malta 5D, The Malta Experience, The Mdina Experience, The Knigts of Malta, Citadel Cinema
Különböző mozitípusok, melyek hosszabb-rövidebb filmeket vetítenek, amik Málta történelmét hivatottak bemutatni különböző szemszögből. Gyakran nyújtanak kombinált belépőket.
Honlapok
The Malta Experience: https://themaltaexperience.com/
Malta 5D: https://www.malta5d.com/
The Mdina Experience: https://themdinaexperience.com/
The Knights of Malta: https://theknightsofmalta.com/
Citadel Cinema: https://citadelcinema.com/
Pro: kényelmes, esős idő esetén is jó program megnézi a filmeket és ezáltal sokat megtudni a szigetről, sokuknál magyar nyelven is
Kontra: elég hasonló filmeket kínálnak a felsorolt mozik és nem feltétlenül olcsók
Aki még több aktív programra vágyik, válogathat ezekből is: Splash & Fun vízipark (szaabdtéri és nem fűtöttek a medencéi, emiatt utószezonban olcsóbb a belépés), Esplora interaktív tudományos központ, La Sacra Infermeria vezetett túra (The Malta Experience jeggyel kombinálva is), Mercury torony, Csokoládégyár, Farsons sörfőzde, Discover the blue búvárközpont, Popeye falu, Playmobil vidámpark, Ta’ Qali kézműves falu boltocskákkal, Jeep-safari Gozón, karácsonyi vásárok (általában december 6-ától nyitnak és sokkal többet nyújtanak, mint a megszokott itthoni vásárok).
Természeti látnivalók
Alsó és felső barakka
Valletta szépen karban tartott kertjei a város szélén vannak, és gyönyörű kilátás nyílik róluk a „háromvárosra” és a nyílt tengerre.
Pro: ingyenes a belépés és a vallettai városnézés alatt szinte elkerülhetetlen
Kontra: nincs sok árnyékos terület
Szent Anton kert
Az Attardban található elnöki palota kertje hangulatos zöld oázis az egyébként kevésbé zöld Máltán. Halastó, pávák, árnyas fék alatti padok jellemzik a kertet, melytől nem messze egy hangulatos cukrászda, a Carolina’s Petit Cafe is található.
Elérhetőség: https://www.visitmalta.com/en/attraction/san-anton-gardens-malta/
Pro: igényesen kialakított, gondozott park
Kontra: az öt órakor záró parkot már jóval előtte elkezdik kiüríteni, így ez inkább délutáni, mint esti üldögélős-andalgós helyszín
Ta’ Qali nemzeti park
A Ta’ Qali kézműves falucska mellett található hatalmas park kedvelt piknik- és sportolási helyszín. Ingyenes állatkertje, játszótere és mesterséges tavacskája is van, mely kicsi, de bájos.
Honlap: https://maltanationalpark.mt/
Pro: hatalmas zöld terület
Kontra: távol van a turisták által látogatott helyektől, így időigényes az oda- és visszajutás
39. ábra: A nemzeti park halastava
- Blue grotto
Kedvelt fotó- és búvárkodási helyszín, ahol csónakázni is lehet és hangulatos éttermekben jókat enni, például a hagyományos máltai tonhalas szendvicset.
Elérhetőség: https://n9.cl/r25j4
Pro: lenyűgöző a kilátás, ragyogó a tenger és az érintetlen természet
Kontra: rendkívül messze van a sziget központjától, busszal különösen
Villa Frere kertje
Minden hónap első vasárnapján kinyitja kapuit az egykori angol tudós és diplomata, John Hookham Frere villájának varázslatos kertje, illetve az abban álló házikó. A nyugalom szigete ekkor, érdemes megtekinteni. A belépő tulajdonképpen adomány, amiből önkéntesek gondozzák a kertet.
Honlap: https://heritagemalta.mt/explore/villa-frere/
Pro: hangulatos, csendes kert a nyüzsgő turisták helyektől nem messze
Kontra: bonyulult megtalálni, egy kórház területén kell átmenni
További szép helyek a természetjáróknak: Viktória védfal (végigjárható), Vörös torony (a sziget szélén, a tengerparthoz közel), Szent Pál öböl, kínai kert, Howard kert, Comino szigete a kék lagúnával (főszezonban rendkívül zsúfolt és nincs sárnyék), kristálylagúna, gozói sólepárló, sliemai sólepárló, Dingli sziklák, Argotti botanikus kert, Ramla öböl, Mixta barlang, Marsalforn öböl, Xlendi öböl.
A feltüntetett árak, kedvezmények és nyitva tartási idők a 2025. január 17-i állapotot tükrözik.
Képek forrása:
Undeground Valletta: https://heritagemalta.mt/explore/underground-valletta/
Szent Ágota katakomba: https://www.maltainfoguide.com/st-agathas-catacombs-malta.html
Casa Bernard: https://casabernardmalta.com/#gallery
Casa Rocca Piccola: https://www.casaroccapiccola.com/
Inkvizítorok palotája: https://heritagemalta.mt/explore/the-inquisitors-palace/
Szent Katalin monostor és titkos kert: https://www.tripadvisor.com/AttractionProductReview-g190328-d27658626-Mysterium_Fidei_Monastery_Secret_Garden_in_Valletta-Valletta_Island_of_Malta.html#/media/27658626/?albumid=-150&type=ALL_INCLUDING_RESTRICTED&category=-150
Domvs Romana: https://heritagemalta.mt/explore/domvs-romana/
The Limestone Heritage Park: https://limestoneheritage.com/gallery/
Szent József templom: https://dungiljan.blogspot.com/2017/03/st-josephs-church.html