Cikkünk egy olvasói élménybeszámoló folytatása, Ladó Csaba fotókkal és az utazás során gyűjtött tapasztalaival mutatja be Tunézia autentikus báját, a települések mindennapjait és történetét.

Elolvasom az első részt is >>

A valódi Tunézia autentikus bája

Tunisz

A tuniszi Champs-Elysees-nek is nevezett Habib Bourguiba sugárút és annak meghosszabbítása, az Avenue de France képezi a főváros modern, erőteljesen európai, főütőerét. Az Avenue de France a Szabadságtér és a Győzelem tere között húzódó forgalmas útszakasz. 20. századi, art-deco épületek homlokzatai néztek le ránk, ahogy Azizt, az idegenvezetőnket hallgattuk, útban a Bab Al Bahr, a tuniszi diadalív felé.

A Bab Al Bahr bejáratában támaszkodó tunéziai férfi és a Győzelem terét félkörösen közrezáró épületek azonban hamar ráébresztenek arra, hogy a francia behatás, az európai luxus eddig tart és nem tovább. Innen nézve már a széles sugárút is hajszálér minőségűre vedlik az őt körülölelő, mondhatni bekebelező főváros irdatlan labirintusának és embertömegének tükrében. A gyors stílusváltás, az omladozó épületek, a szövevényes úthálózat, mely millió és millió kis házacskát köt össze, a számtalan arctalan lélegzet, az elkapott tekintetek és megannyi ismeretlen sors és végzet, mind kijózanítóan hatnak ránk, utazókra, külföldiekre.

A tér mögött elterülő hatalmas bazárnegyed volt hivatott arra, hogy feltárja előttünk a hétköznapi tekintetek és ábrázatok sokszínűségét.

Tunisz ekkor még csak ébredezett. Sok szeme csukva volt még. De lassan, az utcák életre keltek, megteltek árusokkal, vásárlókkal és mindenföldről érkező csecsebecsékkel. Ahogy halad az ember ezeken a szűk utcákon, mindennemű ingerek érik, szagok és illatok kerítik hatalmukba, kávézókból kihallatszó szófoszlányok, ruhák és különbőző árucikkek érnek bőréhez, parfümök, fűszerek és teaboltok, esküvői kellékeket árusító boltok. Itt, még a levegő is eladó. Ahogy így nézelődtem, egyszer csak egy fehér szakállú, piros fejfedős, tunéziai apó jött velem szembe, viseletét nem tudnám helyesen leírni, de olyan volt, mint egy látomás, kiléphetett volna akár egy arab meséből is.

Tunézia, hivatalosan egy arab állam, melynek hivatalos nyelve az arab, hivatalos vallása pedig az iszlám. A valóság ennél sokkal árnyaltabb. Tunézia egy nagyon toleréns ország, békében élnek itt muzulmánok, zsidók és keresztények egyaránt. Az itt élők zöme azonban nem arab, hanem berber. A berberek egy észak afrikai népcsoport, melyet anno meghódítottak az arab törzsek. Bár az arab nyelv a hivatalos, Tunéziában mégsem arabul beszélnek, hanem a francia és az arab nyelv keverékének dialektusát. Így már az sem meglepő, hogy bár az iszlám az ország hivatalos vallása, ezt csak részben gyakorolják (például csak tőlük függ a napi imádságok száma, nem kötelesek naponta ötször imádkozni) vagy mondhatnánk úgy is, hogy annak egy rugalmasabb változatát gyakorolják. Tunézia ugyanis a második legtöbb alkoholt fogyasztó arab állam. Az első az Egyesült Arab Emírségek, de az ott fogyó alkohol nagy részét a turisták fogyasztják el, ezzel ellentétben Tunézia nemcsak hogy alkoholt fogyaszt, hanem bort és sört is állít elő, fogyasztásra és eladásra egyaránt. Egy másik érdekessége ennek az arab országnak, hogy tilos a poligámia. A házasság egyébként nem olcsó mulatság, a válás meg pláne nem az. Így aki házasságra adja a fejét, egyrészt tehetősnek kell lennie annyira, hogy a feleségnek megfelelő esküvőt szervezhessen, másrészt meg biztos kell legyen a dolgában, mert az országban a válás elítélendő és igen nagy költségekkel is járhat. Tunézia egyébként biztosítja a nők egyenjogúságát. Az arcukat pedig nem kell eltakarniuk.

A bazárnegyedben barangolva, egyik mecsettel szemben, rábukkantam egy teafüveket árusító boltra. Tunézia nemzeti itala a mentatea. Egy alig 2-3 vásárló befogadására alkalmas kis helyiség volt, tele üveg tárolódényekkel, fiókokkal, mérleggel, szinte a mennyezetig érő polcokkal. Telis-tele gyógynövényekkel és fűszerekkel. Megtaláltam a mentateámat, de érdekességére csak itthon jöttünk rá, fahéjjal van társítva, ez pedig egészen különleges ízvilágot kölcsönöz neki.

Az úton Tunisz fele, áthaladtunk Hammamet városán is. Hammamet egy ismert és népszerű üdülőváros. Tényleg nagyon szép, rendezett partszakasszal, barátságos szállodákkal. De ahogy jobban szétnéztünk, megláttam valami egyebet is. Szembetűnően sok hotel volt elhagyatott. Tunézia turizmusa még mindig nem a régi. A francia protektorátus, a szelid diktatúra, a rendszerváltás, mind olyan államformák és időszakok voltak az ország életében, melyek nem a köznép és a gazdaság javára váltak, hanem a kizsákmányolásra és a tehetősek vagyonszerzésére. Erre már csak ráadás volt a Port el Kantaouiban történt terrortámadás és az egész világot megbénító pandémia. Becslések szerint ez az év lehet Tunézia életében a fordulópont, s bár jó szezont tudhatnak maguk mögött, jelentős gazdagási gyarapodást ez az év sem hozott.

Karthágó

Tuniszból Karthágóba utaztunk. És pont amennyire vágytam ide, pont olyan csalódás is volt. Ez részben az én hibám is, mert nem néztem kellőképpen utána. Karthágót a főniciaiak alapították i.e. 814 -ben és csakhamar befolyásos kereskedelmi nagyhatalommá nőtte ki magát észak Afrikában és a mediterráneumban egyaránt. Egészen addig, amíg a Római Birodalom le nem igázta, földig nem rombolta és újjá nem építette. Róma el akarta törölni Karthágót a föld színéről. Megtette, még a temetőkre is ráépítkezett, derült ki a régészeti feltárásokból. A sors furcsa fintora, hogy az arab támadásoknak már a rómaiak sem tudtak ellenállni. I.sz. 695-ben elfoglalták a várost, számos részét lerombolták és végérvényesen beleolvadt az arab világba.

A karthágói látogatásunknak két fénypontja volt: Antoninus fürdői és a karthágói Szent Lajos székesegyház mellett található archeológiai park. Antoninus fürdőinek éppen csak az alagsora és részben a földszintje maradt fenn, valamint néhány oszlopa, melyek dacoltak minden természeti és emberi behatás pusztító erejével.

Azonban így is látszik, hogy fénykorában hatalmas épület lehetett. Az afrikai kontinensen a legnagyobb volt. A Római Birodalomban pedig a valaha építetett három legnagyobb therme egyikeként tartják számon. A szükséges forrásvízmennyiséget 132 km távolságból vezették a fürdőkomplexum helyszínére, igazi technikai malőr lehetett akkoriban.

Ahol viszont igazi karthágói romokat láthattunk, az a Szent Lajos székesegyház mellett húzódó archeológiai park. Sajnos ez is csak egy parányi része annak, ami a föld alatt, valamint a székesegyház alatt van, ugyanis teljesen ráépítkeztek. A kilátás innen csodás, főleg az alatta elterülő öbölre és a hatalmas fővárosra. Éppen akkor vonult el egy nagy vihar, eszméletlen égi színdarabot rajzolva a látóhatárba. Az ókori Karthágóval kapcsolatosan leginkább ürességet éreztem. Többre számítottam, ez volt csalódásom kútfője.

Útban Sidi Bou Said fele, egyik utastársam egy teljesen helytálló kérdést tett fel Aziznak. Arra volt kíváncsi, hogy miért ilyen szemetes az ország, igénytelenség az oka vagy más tényezők is befolyásolják ezt? Tunézia a diktatúra alatt sokkal tisztább ország volt, kezdett bele a magyarázatába Aziz, mert megkövetelte a rendszer. A rendszerváltás után ez teljesen megváltozott. Természetesen az emberi igénytelenség és hanyagság is csak rontott a meglévő helyzeten. A városvezetés próbál tisztaságot tartani, de nem létezik semmilyen hivatalos szerv, amely a szemétszedésért felelős. A városvezetésre van bízva a dolog, így a tisztaság terén a városok között is nagy különbség van. Egy másik probléma, hogy nincsenek korszerú szeméttelepek, így a városok szélén gyűjtik össze a szemetet, amit a szél könnyedén visszafúj a lakott területekre.

Tunézia éghajlata és domborzata egyébként nagyon változatos. Hiába afrikai ország, mégiscsak a Földközi-tenger partján fekszik. Az ország ék alakban nyúlik le a Szaharába, ám központi része ideális a növénytermesztésre és az állattenyésztésre. Tunézia minden zöldséget meg tud magának termelni, importja ezen a téren minimális. A nyár nagyon meleg és száraz, viszont ahogy beköszönt az ősz, esős hónapok jönnek, a hegyekben a hó sem okoz meglepetést. Ezt a nyugat európai, idősebb korosztály ki is használja, akár hónapokra leutaznak Tunéziába, mert a tél nagyon enyhe és kellemes. Amit viszont jó tudni előre annak, aki októberben utazik, hogy ilyenkor a nappalok már nagyon rövidek, öt óra után már megy le a nap és nagyon hirtelen besötétedik.

Sidi Bou Said

Alig 20 km-re a fővárostól, található az a kis városka, amelyet joggal említenek Tunézia Santorinijeként. Sidi Bou Said egy hegyfokon emelkedik, lenyűgöző kilátással az azúrkék, tuniszi öbölre. Hófehér házakkal, kék zsalukkal, macskaköves utcákkal, festői környezetben. Ha a történetnek hinni lehet, a kék-fehér stílust, mint színkombinációt, mely a város vesszőparipája, Rodolphe d’Erlanger, francia festő és zeneszakértő ismertette meg a helyiekkel 1920-ban.

A stílus azóta hódít és igazi védjegyévé vált a városkának. Utcái valóban elbűvölőek: kellemes hangulatot kölcsönöznek az innen nyíló művészeti galériák, kávézók, éttermek és szuveníres boltok. Bár az árak itt magasabbak, nagyon szép, minőségi, kézműves ajándéktárgyakat lehet vásárolni. Beszerezhetünk egyet a híres, tunéziai madárkalitkákból is. Én itt inkább magvakból és datojából készített finomságokat vásároltam.

Szöveg és fotók: Ladó Csaba