Rodoszon lassan egy hete nem sikerül eloltani az erdőtüzeket. Már több tízezer embert evakuáltak a szigetről, jelenleg nem biztonságos az oda utazás. Tegnap óta Korfun is komoly problémát okoznak a tüzek. Olvasónk Rodoszról érkezett Magyarországra a családjával tegnap. A történetét módosítás nélkül közöljük.

Olyan szempontból szerencsések voltunk, hogy 16-án érkeztünk a szigetre és „csak” 22-én szombaton reggel kezdődtek a problémák, tehát volt 6 csodálatos napunk, amit Kiotari térségben, Rodos Princess Beach Hotel, töltöttünk. Mi általában saját magunk szervezzük az utazásainkat, most is így tettünk. Emiatt nem volt utazási iroda, akivel kapcsolatban lettünk volna.

Csütörtök reggel elkezdtük érezni a füst szagot és volt, hogy a hamu rászállt a törölközőnkre egyszer kétszer, azonban napközben a füstöt nem mindig éreztük.

Szombaton reggel úgy döntöttünk, hogy a tengerparton leszünk, nem a medencéknél. Már reggel nagyon nagy füst gomolygott a fejünk felett. A szél folyamatosan felénk fújt. 10 körül még egy jó nagyot úsztunk, majd 11 órakor a parton kaptunk jelzést, jött az üzenet, hogy Pilonas és Lardos településeket evakuálni kell. Ekkor már úgy döntöttünk, hogy felmegyünk és mindent összepakolunk, mert, ha menni kell, akkor mi már egyből a reptérre megyünk és ott várjuk meg a maradék időnket. Felmentünk, összepakoltunk és közben (13.42-kor) jött a következő riasztás, hogy ha Asklipiio vagy Kiotari térségben vagyunk, azonnal menjünk Gennadi településre. Kimentünk a recepcióra, ott több száz ember várakozott, de mindenki (recepciósok, utazási irodák képviselői) azt mondta, hogy maradjunk, mert ott biztonságos. 14.15-kor már szabad szemmel is látni lehetett a hoteltől 2-3 km-re a láttuk a lángokat. Ekkor már azt mondták, hogy nők és gyerekek menjenek a buszra, férfiak a tengerpartra. Ez azért elég kemény kérés volt és nagyon megijedtünk, hogy akkor most mi lesz. Valójában csak 1 buszt láttunk, amire a nők és gyerekek tizede fért fel, nem tudták megmondani, hogy mikor érkezik a többi busz, viszont a tűz nagyon közeledett, így teljes pánik lett urrá mindenkin. Főleg, miután közölték, hogy férfiak menjenek a partra, ezt követően a 3 kislányom (11, 9 és 5 évesek) sírógörcsöt kapott. A feleségem is elkezdett sírni, teljesen bepánikoltunk, de próbáltunk higgadtnak látszani a gyerekek előtt. A Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy a két nagy, 20 kg-os bőrönddel, valamint a kézi poggyászokkal inkább gyalog elindulunk a tűztől minél messzebb (maximum valahol otthagyjuk majd őket, veszíteni valónk nincsen). Csak azt láttuk észszerű megoldásnak abban a pillanatban, hogy együtt maradjunk. Az úton több száz, talán ezer ember is ment sorba, valaki egy szál bikiniben, valaki csomagokkal. Volt olyan, aki a gyorsabb haladás érdekében inkább az út szélén hagyta a nagy bőröndjét. Közben a helyi lakosok pickup teheratuókkal, személyautókkal vették fel az embereket és vitték őket Gennadiba. Minket nem vettek fel, mert alapból 5-en voltunk, illetve összebarátkoztunk egy temesvári magyar családdal és együtt maradtunk (9-en). Nagyon nagy érzelmi kihívás volt megemészteni azt is, hogy másokat visznek autóval, mi meg a több, mint 40 fokban sétálunk. Aznap dőlt meg a rodoszi melegrekord…

A hotelben a 6 nap alatt más magyarral nem találkoztunk, szinte csak angolok és olaszok voltak (TUI, JET2), akiktől tudtunk pontosabb infókat kapni. Itt is látszott, hogy őket profi módon tájékoztatják (már amennyire lehetett abban a pillanatban). A temesvári család utazási irodájáról ez már nem volt elmondható, telefonon volt kapcsolatuk, de mindig azt mondták nekik, hogy kövessék az utasításokat, amit a helyi hatóságoktól kapnak. Csak éppen helyi hatóság nem volt a közelben. Rendőrt egyáltalán nem láttunk.

Szóval gyalog indultunk el Gennadiba, ami 6 km-es táv. Kb. félúton sikerült leintenem egy kisbuszt, mert 42 fokban, víz nélkül (mert a 3-4 liter víz időközben 9 emberre elfogyott) már nem nagyon bírták a gyerekek. Felvettek minket, elvittek Gennadiba, a főút mellett kitettek minket, ott vártunk másokkal együtt. Minket nem vittek 5 csillagos szállodába és hajók sem jöttek értünk. Újabb érzelmi gyomros.

Közben jöttek a szállodából dolgozók (vezető félék), akik kérték, hogy menjünk le a partra és ott várjunk. Levittek minket egy kisbusszal. Nagyon sokan idegesek voltak, teljes káosz volt, az emberek veszekedtek, az egyik utas pl. aki nem fért fel a feleségével, felpofozta a szállodai dolgozót. A többi utas fékezte meg, hogy álljon le, mert mindjárt jönnek vissza értük is!

16.00-tól egészen besötétedésig ott vártunk. Közben elment az áram, tehát az estét már vak sötétben vártuk, közben narancssárgán égett a domboldal és attól függően, hogy merre fújt a szél, vagy csak a füstfelhőket láttuk, vagy az óriási lángokat.

Válaszolj néhány kérdésre és nyerj 300.000 Ft értékű utazási utalványt. Kattints a részletekért!

Ezen a helyen több ezer ember várakozott velünk együtt is és másik szállodákból is oda hozták az embereket. Jött a vöröskereszt, osztott vizet, de más hatóságot mi nem láttunk, nem kaptunk semmi információt. Kezdetben (még olyan 6-7 óra fele azt mondták, hogy megfordult a szél, a hotelnek nem lett semmi baja és vissza tudunk menni. Ekkor már csak a fehér füstöt láttuk, még korábban feketén égett Kiotari („No worries my brother! White smoke good, dark smoke not good.” – mondta a szállodai busz sofőrje.)

7-8 óra fele jöttek hajók Lardosból (kisebb, magán hajók, amikkel pl. lehetett menni tengert nézni – Glass Bottom Boat), fel is úsztak a partra, de végül embereket nem vettek fel. Nem tudjuk miért csak várakozni láttuk őket, miközben sokan már bőröndökkel mentek a partra, reménykedve, hogy felveszik őket. Később jött a partiőrség is és ők sem engedtek elmenni hajóval onnét senkit.

Később, mikor már sötétedett és láttuk, hogy valóban nem mehetünk vissza a szállodába, már azt mondták, hogy jönni fognak buszok Rodosz felől, de mivel kerülőúton kell jönniük (sziget nyugati részén), emiatt nagyon lassan érkeznek ide, várjunk. Folyamatosan ezt mondogatták, majd végül többszöri ideges kérdésünkre végül megmondták, hogy nem tudják mikor fognak megjönni, feleségemnek lehajtott fejjel a szálloda menedzsere halkan elmondta, hogy: „NO PLAN” és nem tudja azt sem, hogy mikor érkeznek a buszok. Ezt a csalódást ott újra feldolgozni nagyon nehéz volt.

Közben besötétedett és feleségemmel úgy döntöttünk, hogy mivel nincs terv, és nem tudják mikor érkeznek a buszok, elindulunk a korom sötétbe gyalog, de távolodjunk a tűztől, hátha szerencsénk lesz és felvesz valaki. A terv az volt, hogy egy helyi lakost megkérünk, fizetünk neki vagy mit tudom, én, csak hogy vigyen el minket a reptérre, vagy vigyen el minket egy kikötőbe, ahol hajót szerzünk és azzal megyünk Rodosz városa felé, aztán majd valahol megállunk északabbra. Persze abban a káoszban ezt nem tudtuk kivitelezni.

Szerencsére pár száz méteres gyaloglás után jött a sötétségben egy busz és felvett minket, de mondta, hogy megyünk oda, ahonnan jöttünk, hogy felvegyük a többi embert is. Majd elvitt minket délre, kb. 10-15 km-re, az Atrium Prestige Thalasso Spa Resort and Villas nevű szállodába. Ott leszálltunk. Már ekkor nagyon sok ember volt ott. Mondták, hogy pakoljunk le és menjünk enni az étterembe és nyugodjunk meg. Itt már a földön feküdtek az emberek, tömeg volt. Ám közben jött egy busz, amit észrevettünk és mivel folyamatosan kérdezősködtünk a különböző csoportoknál, megtudtuk, hogy a JET2 utasait veszi fel, akik abban a szállodában voltak és a reptérre tartottak, emiatt kikönyörögtük és a síró gyerekek láttán megsajnálva minket, megengedték, hogy gyorsan felszálljunk mi is. A sofőr utaslistákra hivatkozva vette fel eredetileg a reptérre tartó buszra az embereket, de feleségem könyörögve mondta, hogy mi nem leszünk egyik listán sem, mert privát utazással érkeztünk, nem utazási irodával, így akkor a mi esetünkben nem lesz megoldás, így végül megengedték, hogy összehúzva magunkat, gyerekek ölbe, felszálljunk a buszra. Egyik pillanatról a másikra úgy döntöttünk, hogy nincs pisi, nincs kaja, megyünk ezzel a busszal tovább és kész. Felültünk a buszra a többi angollal. A másik magyar család ott maradt, mert az utazási irodától továbbra is azt mondták nekik, hogy majd megy a segítség, várjanak.

A busz mielőtt elindult, közölte a sofőr, hogy kapott egy telefont és vissza kell menni mégis Gennadiba, felvenni másokat is és ide visszahozni őket, majd utána megyünk a reptérre. Addig nem mehet a reptérre, amíg vannak emberek a veszélyzónába, de itt már mondta, hogy maradjunk a buszon. Ekkor kb. 22.30 volt már.

Első kör után, mondta a sofőr, hogy a társaság, akinek dolgozik arra utasította, hogy menjen még további körökre. Értékelve a helyzetet, ekkor is úgy voltunk vele, hogy maradunk, mert vagy ezzel jutunk el a reptérre, vagy semmivel és talán ez a biztosabb. Még 3 kört csinált és hozta az embereket vissza az Atrium Prestige Thalassoba. Mint kiderült itt, az egyik forduló során kitették a csomagjaink egy részét, de mi továbbra is a buszon maradtunk.

Közben folyamatosan láttuk az égő domboldalt, jöttek-mentek a mentők, rendőrök, katonai konvoj.

Volt még egy utolsó kör. Ekkor az a rengeteg tömeg már eltűnt, hiszen 11 körül megérkeztek Rodosz felől a buszok, és zsinórba vették fel az embereket, még pár embert felvettünk mi is és most már egy másik helyre vittek minket, mivel az előző szálloda már teljesen (többszörösen) telített lett. A sofőr itt kitette őket és elmondta nekünk és a többi angol utasnak, aki a reptérre tartott, hogy itt a vége. Vagy itt szállunk ki, vagy visszavisz minket az Atrium Prestige Thalassoba, mert ő bizony nem mehet továbbra sem a reptérre, mert másik faluba utasították, menni menteni. Mivel láttuk mindkét helyszínen a tömeget és a sofőr is mondta, hogy ez az utolsó szálloda jobb, távolabb van a tűztől, nincs „akkora” tömeg, így maradunk, itt már a gyerekek is teljesen kimerültek voltak. Ekkor azonban kiderült, hogy a csomagjaink nincsenek meg, de a sofőr mondta, hogy útban esik az előző helyszín, átvisz oda, biztos ott a tömeg kiszedte a mi csomagjainkat is, majd ott megtaláljuk és maradunk ott. Emiatt inkább visszamentünk az Atriumba (az angolok maradtak). Szerencsére a csomagjaink ott voltak félretéve. Ekkor már 2-fél 3 volt.

Lepakoltunk, mosdóztunk és mentünk a recihez infókat kérdezni. Hosszú sor volt és miközben álltunk, láttuk, hogy jönnek buszok és viszik az embereket. Kimentem a buszhoz, ami már majdnem tele volt, hogy megkérdezzem merre megy. Mondták az utasok, hogy a reptérre. Visszaszaladtam, szóltam a feleségemnek, hogy stoppolja a buszt, én hozom a csomagokat. Rohantam, bepakoltuk, felültünk és kb. indultunk is. Tehát most sem volt kaja előző nap dél óta. A gyerekek végig hősiesen viselkedtek. A legkisebb pl. akkor közölte, hogy kakilnia kell, amikor felszálltunk az legelső buszra, de mondtuk neki, hogy majd találunk megoldást, csak nem szállhatunk le, mert így tudunk mielőbb hazajutni. Csodával határos módon végig kibírta, nem nyafogott. Öt és fél éves!

Elindultunk a reptérre, folyamatosan néztem a Google maps-et, hogy merre megyünk. És valóban a reptérre tartottunk, a sziget nyugati oldalán a hegyes, szerpentines részen. A sofőr olyan gyorsan ment, hogy a sok fékezés, szerpentin miatt két kislányom is behányt a buszon. Mondjuk a középső alapból sem bírja a buszozást. Na mindegy.

Megérkeztünk 4.45-kor a reptérre. Már hajnalodott. A reptéren azért már láttunk embereket, akik valószínű éjjel érkeztek, hiszen a földön feküdtek több helyen, a konnektorok mellé koncentrálva. Mi is lecuccoltunk, a gyerekek a földön aludtak, mi pedig próbáltunk ennivalót szerezni, de a reptéri kis bisztrók hajnalban már szinte teljesen ki voltak fosztva, így várnunk kellett a feltöltésekre. A reptér mellett találtam normálisabb ennivalót, amit a gyerekek is szívesen megettek, 6-7 körül már feltöltötték a bisztrókat, és lehetett több mindent vásárolni. Délelőtt már vizeket is osztogattak ingyen, azoknak, akik éjjel érkeztek. Itt vártunk a repülőre egészen 18.00-ig.

A reptéren később találkoztunk a szomszédunkkal a szállodából, aki szerencsésebben járt, mivel az úton gyalogolva egy helyi lakos felvette pickuppal, elvitték egy iskolába, ott tudtak fürödni, kaptak ennivalókat és onnét alvás után hozták őket a reptérre.

A temesvári család az Atrium Prestige Thalassoba-ban volt egész este. Napközben cseteltünk velük és mondták, hogy szörnyű a helyzet ott, 4 órát álltak sorba vízért. Nem csodálom, mert az emberek között egy négyzetméternyi hely nem volt, mindenki feküdt a földön. Vasárnap délután elvitték őket egy másik helyre, egy tornaterembe, majd onnét 3-4 óra múlva Faliraki térségbe. Ők látták a hotelt az útról, aminek a recepció feletti üvegkupolája beomlott és a tűzoltók dolgoztak ott. Tehát valamennyire/valamitől sérült, lehet, hogy csak a helikopterről kidobott víz törte be, de ez is azt jelzi, hogy tényleg nagyon közel voltunk a tűzhöz.

Ők csomagok nélkül, csak az irataikkal menekültek. Mindent otthagytak a szállodában. Keddig lesznek ott.

Szombat délelőttől folyamatosan hívtuk a rodoszi konzulátust, nem vették fel. Végül egy barátunk regisztrált be minket Magyarországról, mert sokszor nem működött a telefon. A mai napig senki nem keresett minket. Nagy csalódás ez is.

Folyamatosan olvastam a hírekben, hogy külföldi országok utazási irodái lemondtak minden utat. Teljes mértékben igazuk van. Minden „értelmesebb” ember, főleg, ha közelebbi élménye volt a tűzzel, menekül. Az előrelátóak pedig el sem indulnak oda. Mi is ezt javasoljuk! Aki teheti, maradjon inkább itthon.

Sajnálatos dolog, hogy olyan embereknek, akik nem utazási irodán keresztül utaznak, szinte semmi segítségük nincs. Ha mi nem beszélünk angolul, vagy kevésbé vagyunk határozottak, akkor nagyon nehéz dolgunk lett volna, még most is ott lennénk Rodoszon és kereshetnénk a hazajutás módját.

A gyerekek végig hősiesen viselkedtek. Amikor hazaértünk a házunkba mindegyik gyerek megnyugodott, ami következtében folyamatosan sírtak. Nem voltak hajlandóak egyedül, a szobájukban aludni. Nem mernek elmenni a közelünkből, velünk akarnak lenni. Nem tudom mennyi idő lesz nekik ezt feldolgozni, talán még külső segítséget is kell majd kérnünk nekik is, a feleségemnek is.