25. nap – A kudarcok

Két látnivaló maradt még ki Ko Lantán, a Tiger Cave, avagy tigris barlang és a vízesés. Mind a kettő a sziget déli oldalán található, viszont robogót most se akartam egyedül bérelni, így újra bicóra ültem. A tigris barlanghoz nagyon hangulatos kis dzsungelben kialakított földúton lehet eljutni, így már az oda utazás is egy nagy élmény volt.

(more…)

Read More

21. nap – Robogózás

Kicsit megnőtt ma a csapatunk, a 2-ből hirtelen 6-an lettünk. Tegnap este megérkezett a kanadai lány holland barátnője Ko Lantára, én pedig még tegnap meghívtam a hostelből egy brit csajt is a mai motorozásunkhoz. Miközben reggeliztünk besétált a hostelbe két német lány, akikkel a brit csaj pár napja találkozott Krabiban, úgyhogy végül ők is csatlakoztak hozzánk. A 6-osunk közül ketten (én és a brit lány) soha nem vezettünk még robogót, és a bérlős néni nem akarta úgy odaadni a motort, hogy mi vezetjük, ezért végül csak 3 robogót béreltünk és én az egyik német lánnyal, a brit csaj pedig a másikkal osztozkodott. Megint délnek vettük az irányt, egy kis chill az egyik kilátópontnál, nézelődés és ebéd az óvárosban, majd strandolás és naplemente a déli partoknál volt a program. Út közben találkoztunk egy szemtelen (utazó)majommal is, aki majdnem elcsórta az egyik robogónkat. Apropó robogó bérlés. Egy napra egy robogót 1200 Ft-ért lehet bérelni Ko Lantán, egy liter benzin pedig 330 Ft, amit vodkás üvegben árulnak a szigeten minden sarkon. Még a kifőzdéknél is tudunk tankolni. Nekünk 3 liter benzinre volt szükségünk, viszont a többieknek 2 liter is elég volt. Ár-érték arányban nagyon ott van ez a sziget!

Aznapi költés: 6.500 Ft

Read More

20. nap – Olyan jó itt, hogy még egy napot maradok!

Úgy volt, hogy ma a kanadai lánnyal együtt bérelünk robogót, viszont ő lebetegedett, ezért egyedül indultam el felfedezni a szigetet. Mivel még soha nem vezettem robogót, így inkább bicót béreltem, habár Ko Lantán nincs olyan nagy forgalom, úgyhogy végül is nem rossz hely a kezdő motorosoknak. Azt olvastam, hogy a sziget déli részén vannak a legszebb partok, ezért arra vettem az irányt.

(more…)

Read More

19. nap – Egy tökéletes sziget hátizsákos utazóknak

Tegnap a hostelben megismertem egy kanadai lányt, aki épp aznap érkezett Ao Nangra, de nem igazán jött be neki a környék. Elmondtam neki a terveim, hogy én holnap Ko Lantára készülök, aminek elvileg teljesen más hangulata van, sokkal nyugisabb, mint Ao Nang. Végül csatlakozott hozzám és együtt érkeztünk meg a szigetre. Ko Lanta első látásra megtetszett, végre egy olyan tengerparti hely, ami nem szuveníres üzletekkel és menő éttermekkel, hanem sámlin ülős kifőzdékkel és hangulatos bárokkal van tele. Pont erre vágytam! A szállás és az étkezés itt sokkal barátibb áron oldható meg, mint Krabi környékén, ami szintén egy fontos szempont az alacsony költségvetésből gazdálkodó utazóknak. Ko Lanta tökéletes hely a pihenésre, relaxálásra, búvárkodásra és snorkelezésre. A sziget tele van több kilométer hosszan elnyúló homokos tengerpartokkal, ahol szinte alig lézengenek az emberek. A part mentén bambuszból kialakított, hippi stílusú, hangulatos bárokat találunk, ahol egy fél literes sört már akár 600 Ft-ért is leguríthatunk, miközben hallgatjuk a tenger robajlását.
Aznapi költés: 7,400 Ft (szállás, transzfer Ao Nangról, kaja)

Read More