Azt hittem az utolsó Vietnamban töltött hetemen már nem történhet semmi különös, hiszen már csak pihenek. Tévedtem. A félreértések elkerülése végett én hihetetlenül jól szórakozok ezeken a történeteken (főleg pár nappal később). Mind a hányós, hasmenéses, lázasan fetrengős, sárban csúszkálós, undorító kaját evős, lábgyantázós story meg tud még mosolyogtatni. Ezek azok az élmények, amik egy életre megmaradnak. Persze feledhetetlen volt hajókázni a Halong-öbölben és csónakázni Tam Coc-ban, de szerintem a nem mindennapi módon elsült mindennapi történetek az igazán maradandó élmények. A mai történet megint ilyenre sikeredett. Még mindig nevetek magamon, hogy tudok ilyen sok vicces helyzetbe belekeveredni.

Minden úgy kezdődött, hogy béreltem egy bicót Mui Ne-ben, hogy eljussak a “Fairy streamhez”, avagy a Tündér-patakhoz. A bokáig érő patak igazából egy kanyonban csordogál, amin végig lehet sétálni. Mivel a nyakamban a fényképező, a kezemben meg egy vizes üveg volt, úgy gondoltam, hogy leteszem a papucsom a forrás elején valahova egy sziklára, aztán majd ha jövök vissza felszedem. Idáig az utazás során bárhol hagytam a papucsom, a kutya sem nyúlt hozzá. Kinek kéne egy használt flip-flop, gondoltam, habár valahol éreztem, hogy itt talán gondok lesznek belőle, hiszen túl sok az ember. 

Kb. 45-60 perc múlva, amikor közeledtem vissza a helyhez, ahol letettem a papucsom, azt vettem észre, hogy az egyik pár épp csordogál velem szemben. Azt sikerült fölszedni, majd amikor odaértem a sziklához, a papucs másik párjának már csak hűlt helyét láttam. Még kicsit visszasétáltam, hátha ott úszik az is valahol a vízen, sőt, még körbe is kérdezősködtem az egyik kifőzdében, de végül nem jártam sikerrel.

Oké, csak egy papucsom van. Nagyszerű. Még azért megkérdeztem az egyik eladót, hogy nem árul-e véletlen papucsot. Mutattam neki hogy jártam, csak az egyik párja van meg az enyémnek, amin jót mosolygott, majd közölte, hogy sajnos papucsot nem árul.

Nincs más választás, papucs nélkül kell visszajutnom a városba. Felmentem a parkolóhoz mezítláb, ahol a bicót hagytam, de ott még egy másik akadály is közbejött. Nagyon figyelnem kellett, hogy hova lépek, mert a bicóm környéke körbe volt aknázva tehén ürülékkel. Az lett volna a szép, ha még abba is sikerül belelépni.

Gondolkoztam, hogy néznék ki hülyébben, ha egyik lábamon van csak papucs, vagy ha egyiken sincs. Végül mezítláb bicóztam lefele a város irányába. Útközben pár turista rám dudált és még integetett is a motorról. Hát mit mondjak, eléggé kellemetlenül éreztem így magam.

A kanyontól nem messze találtam egy boltot, ahol árultak papucsot, de az eladó valószínűleg épp aludhatott és a papucs egyébként se nyerte el a tetszésemet, úgyhogy nem ébresztettem föl, hanem inkább továbbmentem. Pár km után észrevettem egy piacot. Az épület előtt halomban állt a szemét, de én szépen besétáltam, persze mezítláb. Szerencsére árultak papucsokat és még a választék is nagy volt. A végén sikerrel jártam, vásároltam egy új flip flopot, amit 600 Ft-ról 350-re még le is alkudtam, pedig mezítláb nem voltam valami jó alkupozícióban.

Kíváncsi vagy az előző történetekre is? Ha elolvasnád a thaiföldi, malajziai és vietnami kalandokat, akkor kattints ide.