Az autóbusz hűvöséből léptem ki az éppen csak ébredező mediterrán nyár fülledt melegébe. A főút a hegyoldalban szaladt, rajta a buszmegállóval. Innen vezetett egy lejtős út a halászfaluba. Szemben, az út fölött, az akropolisz emelkedett egy sziklás hegycsúcs tetején. Mintha a két magaslatot egy nyereg zárta volna közre, melyben ott honolt Lindosz, akár egy eltévedt juhnyáj, melyet pásztorként őriz a felette trónoló tarajos kősárkány. Fotógéppel a kezemben, behúzódtam szalmakalapom alá. Így indultam el a hófehér falucskába, követve az arra hömpölygő turisták hadát.

Lindosz

Május derekán Görögországba utaztunk, hogy felfedezzük Rodoszt, a Napisten szigetét. Az egy hetes nyaralásunkból, két napot Lindoszon töltöttünk: első nap egyedül utaztam oda, hogy felkeressem a falucska nevezetességeit, másnap pedig családosan: feleségemmel, Ágnessel, és két kislányunkkal, hogy az itt található csodás partszakaszon napfürdőzhessünk.

A falu bejáratánál, egy öblös főtér fogad, melynek közepén egy terebélyes fikuszfa nyújt némi hűvöset és árnyékot az erre járóknak. Ez itt egy forgalmas csomópont, innen lehet belépni a falucska kanyargós ütőerébe és egyben útvesztőjébe, meglátogatni az akropoliszt, strandolni az egyik legikonikusabb lindoszi öbölben vagy pedig lemenni a település nagystrandjára, a Lindos Main Beach-re. Innen persze a panoráma sem elhanyagolható.

Kirándulás a városban

Az alig nyolcszáz lélekszámú Lindosz egy barátságos kisfalu, utcácskái kifeszített vásznakkal vannak árnyékolva, ezért meglehetősen kellemes itt sétálgatni, ami viszont meglepett, hogy még így a szezon elején is hatalmas volt a nyüzsgés. Ilyenkor kevesebb a családos, viszont sokkal több a nyugdíjas utazó. Elindultam az akropolisz irányába, de már nem sokkal az első házakon túl belebotlottam egy szamárállomásba. Aki nagyon nem bírná a gyaloglást, meg van a lehetősége arra, hogy felszamaragoljon a fellegvár bejáratáig, azonban érdemes azt is figyelembe venni, hogy bármennyire is teherbíró állat a szamár, harminc fokban, toronyirány, naponta többször is, mégis csak megerőltető és valahol állatkínzás.

A házak nagy része hófehér, de a szuveníres és kézműves boltok, valamint a kellemesen hívogató kávézók mégis csak kiszínezik az utcákat. Az egész falu egy nagy labirintus és ezt nem túlzás kijelenteni. Fölfele követtem az akropolisz irányába haladó embereket, lefele viszont örömmel tévedtem el a szűk, félreeső, néptelen utcákban, hisz végtelenül elbűvöltek az eredeti állapotukban meghagyott kapualjak, homlokzatok, színes redők és ablakkeretek. Egy tetőtérre nyíló kávézóban én is megittam egy feketét, innen egészen különleges volt a kilátás, tökéletesen látszott az alattam elterülő háztetők tengere, a közelben lévő templom kirívó harangtornya és természetesen az akropolisz tarajos várfala is.

Fellegvár Lindoszban

A fellegvárba egy szűk, apróköves utca vezet egészen a falu végéig, onnan pedig a hegyoldalban kitaposott köves ösvény a bejáratig. Bár magasra kell fölmenni, egyáltalán nem tűnt megerőltetőnek. Szemeim előtt bontakozott ki a lindoszi főstrand nádfedeles ernyőivel, a türkizkék tenger, mely elég zárt öbölben van ahhoz, hogy szinte fodros se legyen a felszíne és persze a durva, de annál lélegzetelállítóbb sziklás partszakasza, na meg a távolban felsejlő hegyormok, melyek a párás levegőbe vesznek. Teljes nyugalom volt, csak néhány vitorlás lengedezett a felszínen. A tenger kifürkészhetetlen vonásai és elbűvölő színei pedig minduntalan váltakoztak, hárszöldből aranybarnává, ahogy egy-egy szelíd hullám partot ért.

A fellegvárban feltámadt a szél, melynek én végtelenül hálás voltam. Felfrissülve kapaszkodtam felfele a hatalmas kőlépcsőkön, dór oszlopok között. Lindoszt a dórok alapították i.e. 10. században. Virágzó kereskedelmi város volt, egészen Rodosz város megalapításáig. Akropoliszán épült meg Pallasz Athéné ikonikus temploma. Innen, a kilátás pazar. Teljes egészében látszik az alattunk elterülő hófehér falu, a lindoszi főstrand, egy 180 fokos panoráma a Földközi-tengerre és persze a Saint Paul’s Bay (Szent Pál öböl), melyet Rodosz egyik legszebb strandjának tartanak, nem véletlenül.

Saint Paul’s Bay

Lefele, a Saint Paul’s Bay fele vettem az irányt. Átvágtam a házak között, majd egyenesen le a partra. Egy jóval kisebb öbölről van szó, mely szinte teljesen zárt. Alig van kijárata a nyílt vizekre. Felülről úgy néz ki, mint az anyjától elszakadt szikrázó tengerszem. Nagyon különleges, sziklás partja van, egy sokkal meghittebb és privátabb atmoszférát képvisel. A fák alatt, egy kisebb kávéház fészkel, körülötte babarózsaszín oleander virágzik mindenfele.

Bár a Saint Paul’s Bay sokkal különlegesebb, a köves partja és a kevés árnyékos rész miatt inkább a lindoszi nagystrandot választottuk a családi napfürdőzésre és pancsolásra. Egy kis nézelődés után, melybe bele tartoztak a lusta cicák és a pihi-puha csacsik is, legyalogoltunk a partra, napágyat béreltünk és így az ernyők alatt sokkal könnyebb volt elviselni az egyre csak eszkalálódó hőséget. Egy felhő sem volt az égen, hét ágra sütött a Nap. A lányok (Zselyke 2 és fél éves, Szófia 9 hónapos) nagyon élvezték a partot, a puha homokot, nyakig naptejesen, mindenhová magunkkal cipeltük a homokozó készletet, amelyet ajándékba kaptunk a Mitsisben. A tenger csendes volt, kristálytiszta és a hőmérséklete is elfogadható volt, ahhoz képest, hogy még csak május derekán járunk. A kilátás pedig magáért beszélt: éppen déli sziesztáját töltötte a napfényben tündöklő falu, kackiás várfalával pedig az ég végtelenje fele kúszott a hegy tetején trónoló felsőváros.

Olvasói élménybeszámoló – Lado Csaba